hirdetés

Elhízhatunk vagy lesoványodhatunk a bélbaktériumok miatt?

Ha kövér vagy sovány személyek bélbaktériumait egerekbe ültetik át, az egerek is soványak vagy kövérek leszek, és az étrend befolyásolhatja fenotípusukat.

hirdetés

Dr. Jeffrey Gordon, a Washington Egyetem munkatársa és kollégái arról számoltak be a Science-ben, hogy egy vizsgálatsorozatban ikrek székletét használták fel, olyan ikerpárokét, akiknek egyik tagja kövér, a másik sovány volt. A széklet baktériumait egerekbe juttatták, s azokban az egerekben, amelyek a kövér ikertől kaptak baktériumokat, nagyobb volt a súlygyarapodás, mint azokban, amelyek a sovány ikertől kaptak baktériumokat (p<0,01).

Igazolták azt is, hogy az egerek megosztják a baktériumokat, ha együtt laknak (ez nem csoda, hiszen az egerekre jellemző a koprofágia), s úgy látszott, hogy a sovány egerek jó hatással vannak kövér társaikra. Ezt a hatást erősítette az egészséges, kevés telített zsírsavat és sok rostot tartalmazó étrend, azonban az egészségtelen, sok telített zsírsavat és kevés rostot tartalmazó étrend megakadályozta a hatás kialakulását.

Sok kutatás foglalkozott a bél mikrobiótájával és annak a kövérségre gyakorolt hatásával. Egy nemrég elvégzett európai vizsgálat, a MegaHIT projekt kimutatta, hogy a bélbaktériumok jelentősen befolyásolják a metabolikus egészséget. Az olyan dán személyekben például, akiknél kevéssé változatos a bél baktérium-összetétele, több metabolikus diszfunkció alakult ki, mint azokban, akikben változatosabb volt a baktériumflóra. Egy másik vizsgálat eredményeként arról számoltak be, hogy az egészséges étrend megnövelte a bélbaktériumok fajtáinak számát, s maguknak a baktériumoknak a számát is.

Gordon és munkatársai vizsgálatukhoz női ikerpároktól szerezték be a székletet, akiknek egyik tagja kövér, a másik sovány volt. Ezt olyan egerekbe jutatták be, amelyeket úgy tenyésztettek, hogy semmilyen bélbaktériumot nem tartalmaztak. Minden egér standard étrendet kapott, olyat, amely kevés zsírt és sok növényi poliszacharidát tartalmazott. Mint említettük, a kövér ikertől székletet kapó egerek jobban meghíztak és több zsírszövetet halmoztak fel, mint azok, amelyek a sovány ikertől kaptak székletet (p<0,01). Gordonék következő kérdése az volt, hogy milyen komponens lehet felelős ezért.

Ennek megválaszolásához közös ketrecbe tették a kövérebb és soványabb egereket, s így ezek megosztoztak bélbaktériumaikon egymás székletének megevése révén. Miután 10 napig együtt éltek az egerek, a kutatók azt találták, hogy a kövérebb egerek átvették soványabb társaik egyes tulajdonságait, így kevesebb zsírszövetet halmoztak fel, mint azok a kövérebb egerek, amelyek nem éltek együtt a soványabbakkal (p<0,05). Ugyanakkor a kövérebb egerek jelenléte nem tette kövérebbé a soványabb egereket.

A kövérebb egerekre gyakorolt hatás azzal magyarázható, hogy megették soványabb társaik székletét, amely nagy mennyiségben tartalmazta a Bacteriodes fajt, s amelyről korábbi munkák már kimutatták, hogy gátolják az elhízást.

Gordon és társai fel akarták mérni, hogy e hatásokat befolyásolja-e az étrend, s ezért az egerek egy részének egészséges, a másik részüknek egészségtelen étrendet adtak. Az egészséges étrend mellett a soványabb egerek át tudták adni tulajdonságaikat a kövérebbeknek, míg az egészségtelen étrend ezt magakadályozta.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a metabolikus diszfunkciók mögött az étrend, a testtömeg és a bél mikrobiótájának komplex kölcsönhatásai rejlenek.

Forrás: Medpage Today

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.