hirdetés

Hatásos tengeribetegség elleni kezelés

A tengeribetegség okozta szenvedések 5–10 éven belül megszüntethetők lehetnek, hála egy újfajta kezelésnek.

hirdetés

A tengeribetegség oka még mindig rejtély, azonban egy népszerű elmélet szerint az okozza, hogy mozgás közben az agyunk egymásnak ellentmondó üzeneteket kap a fülünktől – azaz a vesztibuláris rendszertől – és a szemünktől.

A tengeribetegség nagyon gyakori panasz, és valamennyiünket érinthet annyiban, hogy hajón vagy hullámvasúton kissé émelygünk. Azonban 10-ből 3 személynek súlyosabb panaszai vannak ilyenkor: szédülés, erős hányinger, hideg verejtékezés stb.

Az Imperial College Londonban végzett kutatás – amelyet szeptember 4-én közölt a Neurology – azt mutatta ki, hogy a fejbőrre vezetett gyenge elektromos áramot csökkenti a válaszokat az agynak a mozgásos jelek feldolgozásáért felelős területein. Ezzel kisebb lesz az agy által fogadott ellentmondó bemenetek hatása, és megelőzik a tengeribetegség tüneteit okozó problémát. A módszer biztonságos és hatásos, és valószínű, hogy a nem túl távoli jövőben bárki megveheti a hozzá szükséges eszközt.

A vizsgálatot vezető dr. Qadeer Arshad azt mondta, hogy: „Biztosak vagyunk benne, hogy 5–10 éven belül az emberek bemehetnek a patikába, és vásárolhatnak egy tengeribetegség elleni eszközt. Olyasmi lesz, mint a TENS eszköz, amelyet a hátfájás kezelésére használnak.” „Az okostelefonnal összeköttetésben lévő eszköz pedig  a fülhallgató kimenetén keresztül képes lesz a szükséges kis elektromos áramot szolgáltatni. Mindkét esetben az áramot az utazás előtt a fejbőrre rögzítet kis elektródák közvetítik.”

A kísérlet során az önkéntesen jelentkező személyek fejbőrére mintegy 10 percig elektródákat rögzítettek, amelyeken át gyenge elektromos áramot vezettek az agyba. Ezután az emberek egy motoros székbe ültek, amely forgott és billegett is, hogy utánozza azt a mozgást, amely miatt az emberek a hajókon vagy a hullámvasúton rosszul lesznek. A kezelés hatására kisebb valószínűséggel jelentkezett hányinger, és az esetleges egyéb tüneteik is hamarabb elmúltak.

Michael Gresty professzor, aki részt vett a vizsgálatban, és a tengeribetegség világhírű szakértője, azt mondta: „A tengeribetegség kezelésével az a baj, hogy a hatásos terápiák rendszerint tabletták, amelyek el is álmosítják az embereket. Ez nem komoly probléma, ha valaki például utas egy hajón, de mi van akkor, ha valaki a hajón dolgozik, és figyelnie kellene a munkájára?”

„Az új kezelés nemcsak hatásos, de mellékhatásai sincsenek. A hatásossága közel olyan volt, mint a legjobb tengeribetegség elleni tablettáké.”

A kutatócsoport máris elkezdett tárgyalni olyan cégekkel, amelyek gyárthatnák a szükséges eszközt. Különösen érdeklődik a terápia iránt a hadsereg, amely többféleképpen is hasznosítani tudná az eszközt. Segíthetne például azoknak, akik drónokat irányítanak egy vizuális interface segítségével, ami azonban émelygést okozhat.

Dr. Arshad elmondta, hogy más vizsgálatok alapján ismert, hogy az agy ilyetén ingerlése fokozhatja a figyelmet és az összpontosítást is. Ez az aspektus nagyon érdekli a hadsereget, és azt gondoljuk, hogy más csoportok is – például azok, akik hosszan játszanak számítógépes játékokat – szintén ki akarják majd próbálni ezt a kezelést.

 

Forrás: Imperial College London

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.