hirdetés

Immunterápia- óriási lépés a rák gyógyításában

2015-ben az immunterápia hatalmas fejlődésével - mint azt az alábbi összeállítás is mutatja - új korszakba érkezett a daganatos betegek gyógyítása.

hirdetés

Az American Society of Clinical Oncology (ASCO) Clinical Cancer Advances 2016 c. beszámolójában az immunkezelést tartotta az elmúlt év legfontosabb tudományos előrelépésének.

A beszámoló szerint „a klinikai rákkutatásban fontos előrehaladás történt”, ami a nagyon bíztató a jövőre nézve. Dr. Julie Vose, az ASCO elnöke szerint az utóbbi évek – különösen az utóbbi évben - legfontosabb eredménye a rák immunterápiája. Az USA-ban jelenleg már három immunológiai ellenőrző pont (checkpoint) blokkoló van forgalomban: az ipilimumab (Yervoy), a nivolumab (Opdivio) és a pembrolizumab (Keytruda), de egy csomó egyéb jelenleg is fejlesztés alatt áll. Ezek a gyógyszerek az előrehaladott melanoma kezelésében néhány hónapos, néhány esetben évekig tartó túlélést biztosítottak.

Az  elnökasszony megjegyezte, a melanoma „csak a jéghegy csúcsa”, de az olyan nehezen gyógyítható daganatok esetén, mint a tüdő-, a vese- a hólyag, a fej-nyak daganatai és a Hodgkin-limfóma is jelentős haladás várható. A beszámolóban 18 szakértő a 2014. október és 2015. október közötti legfontosabb tudományos találkozók anyagát foglalja össze. A 10 új daganatos betegségek elleni gyógyszer közül 2 teljesen új mechanizmuson keresztül hat: a poli-ADP-ribóz-polimeráz (PARP) gátló olaparib (Lynpraza) a BRCA-mutáns előrehaladott szerózus petefészekrákban az utóbbi három évtized legnagyobb előrelépése, míg a palbociclib (Ibrance) előrehaladott hormon-érzékeny, HER2 negatív emlőrákban szintén egy teljesen újszerű kezelési lehetőséget kínál, mivel szelektíve gátolja a ciklin-dependens kinázokat (a CDK-4-et és a CDK-6-ot).

Glioblastoma

Egy Fázis II vizsgálat előzetes adatai szerint a rindopepimut (CDX-110) hatásosan alkalmazható kiújult glioblastomában. A vakcinát bevacizumabbal (Avastin) együtt adva 12 hónapra hosszabbodott meg az átlagos túlélés az egyedüli bevacizumab kezelés 8,8 hónapjával szemben. A vakcina célpontja a glioblastomák egynegyedében megtalálható EGFRvIII mutáció. A rindopepimut Fázis III vizsgálat folyamatban van.

Egy új kezelési lehetőség az Optune (NovoTTF-100A system) készülék, mely a fejre helyezve temozolomiddal (Temodal) együtt a friss és a kiújult glioblastoma kezelésére egyaránt igénybe vehető, bár a készülék viselése elég megterhelő. A készülék a gyártók szerint alternáló elektromos mezőkkel (tumor treating fields, TTF) lecsökkenti a daganatos sejtek osztódását.

Emlőrák

Az utóbbi időben két fontos lépés történt emlőrák témában. Az egyik az, hogy egy kiterjedt nemzetközi vizsgálat (SOFT) szerint a fiatal, premenopauzális nők emlőrákja esetén a tamoxifenhez adott ovarium-szuppresszió általánosságban nem javít az eredményeken, de a kiújulásra hajlamosabb (adjuváns kemoterápiára szoruló, és azután is menstruáló) nők emlőrákja esetén kedvező hatású. Az ovarium szuppresszió plusz exemestan kezelés szintén néhány százalékkal javítja a kimenetelt. (N Engl J Med 2015;372:436-446).

A másik megfigyelés a 2015-ös ASCO-n hangzott el, mely szerint posztmenopauzális DCIS-ben széles kimetszés és sugárkezelés után tamoxifen helyett aromatáz-gátló anastrozolt adva szignifikánsan javulnak az eredmények (J Clin Oncol 2015;33(Suppl) Abstr. LBA500).

A célzott terápiák fejlődése    

A Lung Cancer Mutation Consortium szerint a tüdő előrehaladott adenokarcinomáinak kétharmadában legalább egy rákot okozó genetikai változás van (JAMA 2014;311:1998-2006). Ez a megfigyelés azt jelenti, hogy az ilyen betegeknél a daganatot „üzemanyaggal ellátó” fehérje ellen célzott kezelést lehet bevezetni – bár ez egyelőre csak kevés tüdőrákos betegnél történik meg.

Az ibrutinib (Imbruvica) az első hatásos szer a ritka limfóma, a Waldenström makroglobulinémia ellen, de köpenysejtes limfómában és krónikus limfocitás leukémiában is használatos. A tirozinkináz gátló sorafenib (Nexavar) a máj-, vese-, és pajzsmirigyrákokon kívül legújabban akut mieloid leukémiában is hatásosnak bizonyult.

Veserák és gyomorrák

A legújabb adatok szerint a veserákban standard második kezelésként használt mTOR-gátló everolimusnál (Afinitor) hosszabb progressziómentes túlélést biztosít a nivolumabbal (Opdivo) végzett immunkezelés, illetve a cabozantinibbel (Cometriq) végzett célzott kezelés.  

A CLASSIC vizsgálatban kimutatták, hogy gyomorrákban az djuváns capecitabin és oxaliplatin kezelés 42%-kal csökkenti a műtét utáni kiújulás kockázatát, és 69%-ról 78%-ra megnyújtja az 5 éves várható túlélést (Lancet Oncol 2014;15:1389-1396).

Lágyrész szarkómák

Liposzarkómában és leiomioszarkómában az eribulin (Halaven) és a trabectedin (Yondelis) egyaránt meghosszabbítják a progressziómentes túlélést a szokásos dacarbazin terápiához képest – bár a teljes túlélésre nincsenek hatással.

A ráksebészet fejlődése

Három fontos lépés történt a daganatok sebészi ellátása terén. Egy Fázis III vizsgálat szerint korai szájüregi rákban az elektív nyaki disszekció kedvező eredményekkel jár. Végbélrákban a laparoszkópiás műtét és a tradicionális műtét eredményei azonosak (N Engl J Med 2015;372:1324-1332). Emlőrákban a műtéti üreg „borotválásával” csökkenthető a reoperációk szükségessége (N Engl J Med 2015;373:503-510).

HPV- vakcináció a megelőzésben

A humán papilloma vírus ellen  2014 végén törzskönyvezett nona-valens Gardasil 9 – mint nevéből is látható - az eddigi Gardasil és Cervarix vakcináknál több HPV- típus ellen véd. Mint egy nagy vizsgálatból kitűnik, a Gardasil és a Cervarix az USA-ban évenként 25 000-rel csökkenti a HPV-okozta daganatok (méhnyakrák, hüvelyrák, anális rák, szájüregi rák) számát, melyhez a Gardasil 9 még további 4000 daganat/év védelemmel járul hozzá (J Natl Cancer Inst 2015;107(6):djv086).

Az immunterápia eredményei kimagaslóak

Immunkezeléssel még a tradicionális kezeléseket kimerített daganatos betegeknél is van még lehetőség a folyamat lassítására, vagy megállítására.

A checkpoint gátlók közül kiemelendő a nivolumab (Opdivo) és a pembrolizumab (Keytruda) hatásossága tüdőrákban és egyéb rákokban. A legújabb, programozott sejthalál ligand -1 (PD-L-1) elleni monoklonális antitest az atezolizumab, ami leginkább hólyagrákban látszik hatásosnak.

Egyelőre még csak kisebb vizsgálatokban igazolták a kimérikus antigén receptor (CAR)-T-sejt kezelés hatásosságát hematológiai daganatos betegségekben, és mivel igen toxikus, csak kiemelt intézetekben folyik a tesztelése.

Egy egészen különleges új immunkezelés történik az akut limfoblasztos leukémia  agresszív formájában (a Philadelphia kromoszóma-negatív prekurzor B-sejtes ALL-ben) a blinatumomab (Blincyto) nevű antitesttel.

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

1. Medscape Medical News > Oncology

2. Journal of Clinical Oncology 

 

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.