hirdetés

Ki lesz tivornyázó ivó 16 évesen?

Idegtudományi kutatók elvégezték a mindmáig legnagyobb longitudinális agyi képalkotó vizsgálatot serdülőkön, és kiderítették, hogy számos tényező – genetikai, agyműködési és még mintegy 40 változó – segíthet előre jelezni, hogy mely tinédzserekből lesz tivornyázó ivó.

hirdetés

A fenti változók mintegy 70%-os pontossággal jelzik előre, hogy kiből lesz tivornyázó ivó – ismertették a szerzők a Nature online kiadásában július 3-án.

A szerzők 14 éves serdülő fiatalokat  vizsgáltak meg Európa 8 különböző területén, számszerint 2400-at. A kb. 10 óráig tartó vizsgálat során agyi képalkotást, IQ meghatározást, kognitív feladatok megoldását, személyiségvizsgálatot és vérteszteket végeztek.

„Célunk egy modell kifejlesztése volt, aminek révén jobban megérthetjük az agyszerkezet, az agyműködés, a személyiség, a környezeti tényezők és a genetika relatív hozzájárulását a serdülők alkohol abúzusához” – mondta Robert Whelan, PhD, a közlemény első szerzője, aki korábban a Vermonti Egyetem posztdoktor munkatársa volt. „Ez a multidimenziós kockázati profil segíthet megállapítani, hogy 16 évesen ki lesz tivornyázó ivó”

Egy 2012-es közleményben, amely a Nature Neuroscience-ben jelent meg, ugyanezek a szerzők azonosítottak olyan agyi hálózatokat, amelyek egyes tinédzsereket kockázatos viselkedésekre hajlamosítottak, például a drogokkal és az alkohollal való kísérletezésre. A mostani vizsgálat a korábbira épül – évekig követték a tinédzsereket (akik most 19 évesek), és azonosították azokat, akik rászoktak a tivornyázó ivásra. A 2014-es Nature vizsgálat célja azoknak az azonosítása volt, akik 16 évesen tivornyázó ivók voltak; az előrejelzéshez csupán a 14 éves kori adatokat használták fel. Az eredmények megbízhatóságát úgy igazolták, hogy a vizsgálatot egy új, másik tinédzser csoporton is elvégezték, s az előrejelzés pontossága náluk is ugyanolyannak adódott, mint az első csoportnál. Az eredmény az előrejelző változók listája volt, amely az agytól és a genetikától a személyiségig és a személyes múltbeli történésekig terjedt. A végső modell nagyon sok tényezőt tartalmazott, ami azt jelenti, hogy a tinédzserek ivásának sokféle ok keveréke a forrása.

Amint azt Hugh Garavan, PhD, a Vermonti Egyetem pszichiátere, a közlemény szenior szerzője elmondta, a legjobb előrejelzők közé tartozik a személyiség, a szenzációkereső hajlam, a lelkiismeretesség hiánya és a családban előforduló droghasználat. Jó előrejelző az is, ha a serdülő 14 évesen akár egyetlen adag alkoholt elfogyasztanak. Rendkívül erős előrejelző a kockázatkereső viselkedés és az azt gyakran kísérő impulzivitás. Emellett a tivornyázó ivás kockázata nagyon nagy volt azokban, akik több stresszt okozó eseményt éltek át.

Az egyik érdekes eredmény az volt, hogy a nagyobb agytérfogat is a tivornyázó ivás előrejelzője volt. A serdülőkben jelentős agyi változások mennek végbe, s tulajdonképpen az a normális, ha agyuk valamelyest megkisebbedik miközben hatékonyabbá válik.

„Az agy átalakul: a szürkeállomány – azaz az idegsejtek és a köztük levő kapcsolatok – kisebbek lesznek, a fehérállomány viszont nagyobb. Valószínűbb, hogy később inni fognak azok a gyerekek, akiknek agya éretlenebb, vagyis ebben a korban még nagyobb.”

Garavan, Whelan és munkatársaik úgy gondolják, hogy ha többet tudnak meg a tivornyázó ivás valószínű okairól, akkor célzottan be lehet avatkozni a legnagyobb kockázatnak kitett serdülők esetében.

 

Forrás: Science Daily

 

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.