hirdetés

Lassú járás és az Alzheimer-kór

Az időseknél megfigyelhető lassú járás hátterében gyakran a neurodegeneratív megbetegedésekre jellemző agyi elváltozások állnak - olvasható a Neurology-ban.

hirdetés

Az idős emberek meglassult járása - még a neurodegeneratív megbetegedés első tünetei megjelennése előtt- jelezhetik az Alzheimer-kór veszélyét. Az agyban kialakuló - az Alzheimer-kór kialakulásában központi szerepet játszó - amiliod plakkok tömeges felszaporodása hatással lehet a járás sebességére is. A meglassult járást francia orvosok elsősorban azoknál az idős embereknél észlelték, akiknél már  gondolkodási képességük meggyengülése is  érezhető volt. A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy csupán egy statisztikai összefüggésről van szó, és tudományosan még nem bizonyított, hogy az agyban jelenlévő plakkok a valós okai a meglassult járásnak. Számos tényező lassíthatja a járást, elsősorban az életkor.

Natalia del Campo (University of Cambridge, és Egyetemi Kórház Toulouse) és munkatársai szerint az emlékezet romlása és az alig észrevehető járászavar az Alzheimer-kórt a többi klinikai tünet megjelenése előtt jelezhetik. Del Campo és kollégái összesen 128 tesztszemélyt vizsgáltak, akik átlagéletkora 76 év volt. A résztvevők a tanulmány időpontjában legrosszabb esetben enyhe kognitív károsodásban szenvedtek, azonban demenciát nem diagnosztizáltak náluk, bár ennek kialakulására - az agyi teljesítőképességük problémák miatt erre mindegyiküknek nagy esélyei voltak. Pozitronemissziós tomográfia segítségével a kutatók felmérték a betegek agyában lévő amiloid plakkok mennyiségét. Ezen kívül az memóriát és gondolkodási képességet, a mindennapos tevékenységekkel való megbirkózást és egy négy méteres szakaszon történő szokásos járási gyorsaságot is elemezték.

A vizsgált személyek 48%-nál valóban a demens állapotra jellemző mennyiségű amiioid plakkokat találtak. Ezek alapján állapították meg azt, hogy összefüggés van a lassabb járási sebesség és az agy bizonyos, a mozgásban közreműködő régióiban jelenlévő plakkok között. Ez akkor is fennáll, ha olyan más tényezőket is figyelembe vesznek, mint az életkor, az iskolázottság, vagy a memóriaproblémák mértéke.

Ezt az összefüggést korábbi tanulmányok is kimutatták, melyekben elhunytak agyát vizsgálták. Del Campo és kollégái által végzett elemzések ezt erősítették meg élő idős embereknél is. A kutatók szerint, ha a számítások nem is igazolják az okozati összefüggést, lehetséges, hogy bizonyos agyi területeken előforduló, az Alzheimer-kórra jellemző patológiai elváltozások befolyásolják a motoros képességeket.

 

Forrás: Wissenschaft aktuell

 

 

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.