hirdetés

Műtét és trombózis kockázat

Közvetlenül a műtét előtti és utáni vörösvértest-transzfúzió növeli a vérrögképződés kockázatát.

hirdetés

A JAMA Surgery-ben most megjelent tanulmány szerint a sebészeti beavatkozások körül végzett vörösvértest-transzfúzió a kétszeresére emeli a vénás tromboembóliák (VTE), vagy vérrögök 30 napon belüli kialakulásának esélyét.

A kutatók kimutatták, hogy a perioperatív vvt-transzfúziók (RBC) befolyásolják a gyulladásos kaszkádot, ezért vezethetnek vérrög-képződésre. A vérkészítményekben pedig tárolás folyamán olyan léziók (metabolikus, biokémiai, fizikai változások, pl. mikrorészecskék) keletkezhetnek, melyek szintén elősegítik a trombózisok keletkezését. Mivel a gyulladás és a hiperkoaguláció szorosan összefügg, az RBC transzfúzió proinflammatorikus és immunmodulátoros tulajdonságai tovább fokozzák a hiperkoagulációs állapotot. Állatokon végzett vizsgálatok és humán megfigyelések már több esetben is igazolták, hogy az RBC transzfúziók szerepet játszanak a vérrögök képződésében. Ez különösen a daganatos betegek műtéteinél jelent fokozott kockázatot, hiszen a daganatos betegség már önmagában is a VTE keletkezésének predisponáló faktora.

A trombózis elsősorban az endotélsejtek, a vérlemezkék és az oldható koagulációs faktorok kölcsönhatásai következtében alakul ki. A vvt-k közvetlenül nem vesznek részt a folyamatban, de fokozzák a vérlemezkék működését: a TRANSFUSION-2 vizsgálat szerint a vérlemezkék reaktivitása növekszik akut koronária-szindrómában és RBC transzfúziók során.

Dr. Ruchika Goel (New York Presbyterian Hospital) és munkatársai elsőként végeztek olyan elemzést, amellyel a perioperatív vvt-transzfúzió és a vénás tromboembóliák összefüggéseit próbálták kideríteni. Az USA-ban ugyanis az összes kórházi halálozás mintegy 5-10%-át teszik ki a kezeléssel összefüggő vérrögképződések. A vizsgálok, eredményeik birtokában ismételten hangsúlyozzák a vérkészítmények perioperatív adásának fontosságát, és rámutatnak, hogy proaktív beavatkozással a műtét kapcsán kialakuló tromboembóliák mintegy 70%-a megelőzhető lenne.

A kutatók prospektív adatgyűjtést végeztek az Amerikai Sebészeti Társaság National Quality Improvement Program (ACS-NSQIP) adatbázisából, amely Észak Amerika 525 kórházában műtétre került felnőtt betegek validált adatait tartalmazza. A 2014. év folyamán 750.937 személynél történt műtét, 56,8%-ban nőbetegek voltak, átlagos életkoruk 58 év volt. Nem vették be a vizsgálatba a 18 éven aluliakat, illetve a traumatológiai és a szervtranszplantációs műtéten átesetteket. 47.410 betegnél (6,3%) végeztek a perioperatív időszakban RBC transzfúziót. Ebből 3605 betegnél (0,5%) preoperatív RBC transzfúzió történt, 40.015 betegnél (5,3%) intraoperatív és posztoperatív átömlesztést végeztek, 3790 betegnél (0,5%) preoperatív és intraoparativ- vagy posztoperatív transzfúziók is történtek. Perioperatívnak nevezték a RBC transzfúziót, amennyiben az a műtétet megelőző vagy az azt követő 72 órán belül történt. A műtét utáni 30. napon mérték fel a kialakult vénás tromboembóliák számát. Az összes műtétre került betegből 6309 betegnél (0,8%) posztoperatív VTE következett be, 4336 esetben (0,6%) mélyvénás trombózis, 2514 (0,3%) pulmonális embólia, 541 esetben (0,1%) mélyvénás trombózis és pulmonális embólia egyszerre jelentkezett.

A VTE-hez társuló 11 kockázati faktorhoz való igazítás után megállapíthatóvá vált, hogy perioperatív RBC transzfúzió esetén kb. kétszer akkora a VTE keletkezésének valószínűsége (igazított OR: 2,1, 95%CI 2,0-2,3), a mélyvénás trombózis valószínűsége (igazított OR: 2,2, 95%CI 2,1-2,4), vagy a pulmonális embólia valószínűsége (igazított OR 1,9, 95%CI 1,7-2,1). Az eredmények szerint jelentős dózis-válasz összefüggés mutatható ki az alkalmazott perioperatív RBC transzfúziók száma és a hatás között: a nem transzfundáltakhoz képest egyetlen RBC transzfúzió kétszeresére emeli a VTE-k valószínűségét (igazított OR 2,1, 95%CI 2,0-2,3), a két RBC transzfúzió a háromszorosára (igazított OR 3,1, 95%CI 1,7-5,8), a három, vagy több RBC transzfúzió pedig a 4,5-szörösére emeli a valószínűséget (igazított OR 4,5, 95%CI 1,0-19,4, Ptrend<0,001).  

A műtétre kerülő betegek VTE-jének megelőzése érdekében szigorúan szabályozni kell a vérkészítmények optimális perioperatív használatának gyakorlatát.  

 

Forrás:

1. Medscape Medical News

2. JAMA Surgery

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.