hirdetés

Vöröshagymával a petefészekrák ellen

Egy most nyilvánosságra hozott friss vizsgálat szerint a vöröshagymában található egyik vegyület hatásos lehet a petefészekrákkal szemben.

hirdetés

A vöröshagyma kalóriában szegény, ugyanakkor vitamin-, ásványianyag- és antioxidánstartalma magas. E növénnyel összefüggésben többféle pozitív egészségi hatást is leírtak, többek között azt tapasztalták, hogy fogyasztása mellett ritkábban fordulnak elő bizonyos ráktípusok és a depresszió. A japán Kumamoto Egyetem kutatói a Scientific Reports lapban publikált tanulmányukban felvetik, hogy a vöröshagyma egyik alkotóelemével felvehetjük a harcot a petefészekrákkal szemben is. Ez különösen azért fontos, mert mint azt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai is mutatják, az epithelialis petefészekrák (EOC, epithelial ovarian cancer) az ováriumtumorok leggyakoribb formája. A betegség 5 éves túlélési aránya 40 százalék körül van, ezért nagyon égető a hatásos kezelési mód hiánya ebben a betegségben.

Bár az újonnan diagnosztizált EOC gyakoriságát tekintve a tízedik helyen áll a nőket érintő rosszindulatú daganatok listáján, a szerzők hangsúlyozzák, hogy a petefészekrák e típusa okozta halálozás az ötödik leggyakoribb halálok az Egyesült Államokban. Az EOC az esetek körülbelül 80 százalékában az első kemoterápiát követően kiújul. A kutatók ennek fényében tanulmányozták a petefészekrák kezelésében a vöröshagymában lévő természetes hatóanyagot, melyet onion A-nak vagy röviden ONA-nak neveztek el.

Az ONA sejtek preklinikai modellekben tanulmányozott hatásait követően azt találták, hogy az EOC-sejtek növekedése ONA jelenlétében lelassult. Az ONA gátolta a mieloid-eredetű szuppresszor sejtek (MDSC, myeloid-derived suppressor cell) protumor aktivitását, mely a kutatók szerint összefüggésben áll a gazdaszervezet limfocitái által kifejtett tumorellenes immunválasz szuppressziójával. Ezen túlmenően arra is fény derült, hogy az ONA fokozta a rákellenes gyógyszerek hatását, erősítette azok antiproliferációs aktivitását.

Petefészek egérmodelljén végzett további kísérleteikben a szerzők az ONA orális dózisait alkalmazták. Az így kezelt egerek élettartama meghosszabbodott, és a petefészektumor növekedése csökkent.

A szerzők szerint vizsgálatuk azt igazolja, hogy az ONA a mieloid sejtek protumor aktivitásának megzavarása révén képes lassítani a petefészekrák progresszióját. Így fogalmaznak: „Azt találtuk, hogy az ONA csökkentette a petefészekráksejtek proliferációjának mértékét. Ennek fényében az ONA a petefészekrák hasznos kiegészítő terápiája lehet részben a tumorasszociált makrofágok protumor aktivitásának gátlása, részben a ráksejtekre kifejtett direkt citotoxicitás révén.”

A szerzők állatkísérleteikben nem észleltek melléhatásokat, és álláspontjuk szerint további tesztelést követően az ONA-tartalmú étrendkiegészítő segíthet a rákbetegeknek. Hangsúlyozzák, hogy tanulmányuk az első, mely az ONA petefészekrák ellenes hatásáról számol be.

Korábbi vizsgálatában ugyanez a kutatócsoport azt találta, hogy az ONA képes gátolni a gazdasejt mieloid sejtjeinek protumor aktivitását.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.