Az EMA CHMP pozitívan véleményezte az akromegália kezelésére szolgáló Mycapssa (oktreotid) készítményt.

A cirrhosis szövődményei közül a hepatorenalis szindróma jár a legrosszabb túlélési eséllyel. Már a diagnózis pillanatában korai kezelés bevezetése szük­séges a vesekárosodás egyéb etiológiai tényezőinek kizárását követően. Hepatorenalis szindróma esetén az albumin és terlipressin kombinált alkal­mazása jelenti az elsődleges kezelést, kontraindikációk kizárása és szoros monitorozás mellett.

A Chiasma Inc. akromegália kezelésére szolgáló készítménye, az oktreotid hatóanyagú Mycapssa nevű gyógyszer engedélyezési fázisba jutott az Egyesült Államokban.

A komputertomográfiával kiegészített pozitronemissziós tomográfia segítségével a legkülönbözőbb tumorentitások kezelése személyre szabható és gazdaságosabbá tehető. A daganatokat funkcionális jellemzőik alapján kimutató képalkotó módszer értékes eszköz a tumorok stádiumának meghatározásában, a kezelés monitorozásában, a kiújulás felismerésében és a sugárterápia tervezésében. A PET-hez legelterjedtebben használt nyomjelző, a fluorizotóppal jelölt fluor dezoxiglükóz mellett egyre szélesebb körben használnak más nyomjelzőket is, pl. a prosztatarákok, a neuroendokrin tumorok és az agydaganatok diagnosztikájában.

A cirrhosisos betegek prognózisát egyrészt az befolyásolja, hogy milyen mértékben korlátozott a máj  működése (sárgaság, szintetizáló képesség, ascites, encephalopathia), másrészt az,  hogy a krónikus májbetegséghez milyen szövődmények társulnak (veseműködési zavar,  hepatocelluláris karcinóma, visszerekből kiinduló gasztrointesztinális vérzés).

Bár a neuroendokrin daganatok az emésztőrendszer daganatainak csak töredékét teszik ki, a felismert esetek száma az utóbbi években fokozatosan növekszik. A gyomor neuroendokrin (carcinoid) daganatainak felismerése fontos, mivel azok korai stádiumukban jól kezelhetők, végleges gyógyulás érhető el.

Az összes humán rosszindulatú daganat 0,49%-a neuroendokrin tumor (NET). Ezek kétharmada a gasztrointesztinális traktusban keletkezik, a pancreast és a hepatobiliáris rendszert is beleértve. (A hepatobiliáris rendszer neuroendokrin daganataira csekély incidenciájuk miatt ebben az összefoglalóban nem térünk ki.) Az elmúlt két évtizedben tapasztalt incidencianövekedés részben a diagnosztikai lehetőségek fejlődésére vezethető vissza. A nómenklatúrában egyre inkább háttérbe szorul az eddig szokásos ontogenetikus felosztás (előbélből, középbélből és utóbélből eredő daganatok), előnyben részesítjük a szervhez kötődő csoportosítást.