Nincs hormonális hatása a sztívia fogyasztásának
Az édesítőszer fogyasztása nem befolyásolta a hormonális választ, sem a glikémiás vagy endokrin reakciókat.
- Cukros üdítőitalok és depresszió
- Az édesítőszerek élelmiszerekben történő felhasználásának szabályozása és a szabályozás háttere I.
- A xilit növeli a szívroham és a stroke kockázatát
- Az eritrit szív- és érrendszeri kockázatai
- A mesterséges édesítőszerek hatásai
- Mesterséges édesítőszerek és daganatkockázat
- Az aszpartám veszélyei
- Az édesítőszerek veszélyei
A Journal of Nutrition folyóirat publikálta az Indiana University kutatóinak vizsgálatát, amely a mesterséges édesítőszerként alkalmazott sztívia élettani hatásait elemezte. A tanulmányban a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a sztívia nagy mennyiségű fogyasztása – önmagában vagy glükózzal együtt – befolyásolja‑e a glikémiás, endokrin, étvágyra vonatkozó vagy az azt követő energiafelvételi válaszokat normál testsúlyú, túlsúlyos vagy 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő felnőttekben. A kérdés azért különösen időszerű, mert a túlsúly és az elhízás világszerte több milliárd embert érint, és mintegy 830 millióan élnek 2-es típusú cukorbetegséggel. Az Egyesült Államokban a felnőttek több mint 70%-a túlsúlyos vagy elhízott, így a testsúlyszabályozás és a glikémiás kontroll kiemelt népegészségügyi feladat. A kalóriaszegény édesítőszerek – köztük a növényi eredetű sztívia – édes ízt biztosítanak felesleges kalóriák nélkül, ám továbbra is kérdéses, hogy milyen hatást gyakorolnak a glükóz- és étvágyregulációban szerepet játszó hormonokra.
A vizsgálat randomizált, kettős vak elrendezésben zajlott, amelyben a résztvevők 3-14 napos időközökkel, véletlenszerű sorrendben kaptak édesítőszer-tartalmú, illetve kontroll italokat. A 18 és 50 év közötti felnőttek három csoportba tartoztak: normál testsúlyúak, túlsúlyosak vagy 2-es típusú diabéteszesek. A nem diabéteszes résztvevők BMI alapján kerültek a normál vagy túlsúlyos kategóriába. A diabéteszes csoportba olyan személyek kerültek, akiknek HbA1c‑értéke 8% alatt volt, BMI‑jük 25,0–34,9 kg/m² közé esett, és nem alkalmaztak injekciós vércukorcsökkentő kezelést vagy GLP‑1‑analógot.
Minden vizsgálati ital 473 ml vizet tartalmazott, amelyhez vagy nem adtak semmit, vagy 30 gramm glükózt, vagy 75,6 mg sztíviol‑ekvivalens hatóanyagot, illetve a sztíviát glükózzal kombinálva. A sztívia az EverSweet nevű, élesztőfermentációval előállított rebaudiozid‑D és ‑M keveréke volt, a dózis pedig a sztíviol‑glikozidok elfogadható napi bevitelének negyedét jelentette. A résztvevőktől a fogyasztás előtt és azt követően 180 percig gyűjtöttek vérmintákat, amelyekből glükózt, inzulint, GIP‑et, GLP‑1‑et, glükagont és PYY‑t mértek. A kutatók a háromórás időszak teljes hormonális válaszát és a kiindulási értékhez viszonyított legnagyobb mérhető (csúcs) növekedést is elemezték. A résztvevők vizuális analóg skálán értékelték éhségérzetüket, teltségérzetüket, étel iránti vágyukat és várható fogyasztásukat, majd a 195. percben ad libitum étkezést kaptak.
A 98 jelentkezőből 29 főt kizártak, így végül a protokollt teljesítő populáció 22 normál testsúlyú, 23 túlsúlyos és 23 diabéteszes résztvevőből állt. A három csoportban sem glükóz,-, sem inzulin,-, sem a GIP-, GLP‑1,-, PYY- vagy glükagonválaszok nem különböztek szignifikánsan sem a víz és a sztívia, sem a glükóz és a glükóz plusz sztívia összehasonlításában. Ez igaz volt mind a teljes háromórás hormonális görbére, mind a csúcsértékekre. A sztívia hozzáadása tehát nem módosította érdemben az akut glikémiás és endokrin válaszokat.
Az étvágyra vonatkozó értékelések is hasonlóan alakultak: a normál testsúlyú és diabéteszes csoportban nem volt különbség az éhség, teltség, étel iránti vágy vagy várható fogyasztás tekintetében. A túlsúlyos csoportban egy határértéket súroló eredmény utalt arra, hogy a glükóz plusz sztívia fogyasztása után kissé nagyobb teltségérzet jelentkezett, mint a glükóz után, de más étvágyparaméter nem mutatott szignifikáns eltérést. Az ad libitum étkezés során felvett energia mennyisége sem különbözött érdemben a vizsgálati italok között, a csoportok átlagos energiafelvétele mindössze néhány tíz kilokalóriával tért el egymástól.
A vizsgálat során egy enyhe, a vizsgálati italtól független mellékhatás – szédülés az intravénás kanül behelyezésekor – fordult elő. A kutatók összegzése szerint a sztívia fogyasztása nem befolyásolta kimutatható módon a glükóz‑ és étvágyregulációban szerepet játszó hormonok válaszát, és a glükózhoz adott sztívia sem módosította érdemben a glikémiás vagy endokrin reakciókat. Mivel a vizsgálat kizárólag akut hatásokat értékelt, és nem volt alkalmas a csoportok közötti direkt összehasonlításra, további, hosszabb távú kutatások szükségesek, különösen olyan populációkban, amelyek rendszeresen fogyasztanak sztíviát. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a vizsgálatot a Cargill, Inc. finanszírozta, amely az EverSweet‑tartalmú italokat is gyártotta és címkézte, és a kutatók közül hárman a vállalat alkalmazottai voltak.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
Stevia tastes sweet, but does your body react as if sugar is coming?
Irodalmi hivatkozás:
Scott, C. E., Adams, C. G., Williamson, P., Hutton, T. K., Wilcox, M. L., Guarneiri, L. L., & Maki, K. C. (2026). Acute stevia consumption does not alter endocrine responses in individuals with normal weight, overweight, and type 2 diabetes mellitus. The Journal of Nutrition. DOI: 10.1016/j.tjnut.2026.101814, https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0022316626004633






