Vesefunkcióromlás prediabetesben

A krónikus vesebetegség világszerte az egyik leggyorsabban növekvő megbetegedés és halálozási ok – írják Toralf Melsom (University Hospital of North Norway, Tromsø, Norvégia) a Kidney International-ban megjelent közleményükben (https://www.kidney-international.org/article/S0085-2538(25)00519-8/fulltextway). „A prediabetes világszerte becslések szerint 700 millió embert érint, és összefüggésbe hozható a veseműködés romlásának korai jeleivel, például a hiperfiltrációval, amelyet abnormálisan emelkedett glomeruláris szűrési ráta (GFR) jellemez, az azonban nem ismert, hogy a prediabetes kockázati tényező-e a vesefunkció elvesztésében.”

A tanulmány felépítése

A közzétett eredmények a Renal Iohexol Clearance Survey adatain alapulnak, amelyben a mért GFR-t (mGFR) egyetlen mintából vett plazma iohexol clearance technikával határozták meg.

Az elemzésben 1594 olyan középkorú (50–62 éves) európai személy adatai szerepeltek, akiknek kórtörténetében nem volt cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegség vagy vesebetegség. A vizsgált személyek kb. fele (51%) volt nő, és az American Diabetes Association (ADA) kritériumai szerint 49%-uk szenvedett prediabetesben. A követő mGFR mérést 1299 résztvevőnél medián 5,2–6,0 év után, 1151 résztvevőnél pedig 11,0 év után végezték el. Összesen 1384 személynél végeztek legalább még egy további mGFR mérést.

Az elsődleges kimenetel az mGFR gyorsabb csökkenése volt, amelyet a vizsgálati időszak alatt a legmeredekebb 10%-os csökkenésként határoztak meg. A prediabetes diagnózisát a WHO kritériumai (éhomri glükózszint, 6,1–6,9 mmol/l) vagy az ADA kritériumai (éhomri glükózszint, 5,6–6,9 mmol/l; HbA1c, 5,7%–6,4% [39–47 mmol/mol]) alapján állapították meg.

Főbb eredmények

A prediabetesben szenvedőknél a mért vesefunkció jelentősen gyorsabb csökkenést mutatott. A gyorsabb mGFR-csökkenés esélye 2,6 volt a WHO prediabetes kritériumai, és 2,0 az ADA kritériumai szerint. A teljes vizsgálati populációban az átlagos éves mGFR-csökkenés -1,23 ml/min/év volt. A prediabeteszesek körében az átlagos csökkenés 0,30 ml/min/év (WHO) és 0,14 ml/min/év (ADA) volt, ami meredekebb volt, mint a nem prediabeteszesek körében.

Hasonló eredményeket kaptak azoknak a résztvevőknek a kizárása után is, akiknél a követés során cukorbetegség alakult ki. Nem találtak szignifikáns különbségeket nemek vagy BMI szerint. A vesefunkció standard kreatinin- és cisztatin C-alapú becsült GFR (eGFR) segítségével történő értékelésekor nem találtak összefüggést a prediabetes és a vesefunkció csökkenése között.

A szerzők is meglepődtünk a prediabetes és a vesefunkció pontos GFR-mérésekkel megállapított romlása közötti viszonylag szoros összefüggésen. Szerintük a korábbi tanulmányok pontatlan GFR-becsléseken alapultak, ami ellentmondásos eredményekhez vezetett. Eredményeik arra utalnak, hogy a kreatinin és a cisztatin C alapján történő GFR-becslés általános módszere elrejtheti a vesefunkció korai romlását.

A tanulmány korlátai és következmények

A szerzők szerint a megfigyeléses tervezés nem szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a prediabetes kezelése valóban javítaná a vesefunkciót. További korlátozó tényező, hogy  tanulmány homogén populációra terjedt ki, amely középkorú és idősebb fehér európaiakból állt, és csak kevés számú olyan személyt tartalmazott, akiknél krónikus vesebetegség alakult ki.

Az eredmények alapján azonban a bármely módon definiált prediabetes szignifikánsan összefüggésbe hozható a vesefunkció gyorsabb romlásával már a cukorbetegség kialakulása előtt. Prediabetesben még lehetőség van a krónikus vesebetegség és az azt követő kardiovaszkuláris és metabolikus komplikációk megelőzésére. Az életmódbeli beavatkozásokat, mint például az étrend megváltoztatása és a rendszeres fizikai aktivitás, minden prediabetesben szenvedő személynek ajánlani kell a vesekárosodás csökkentése érdekében. Az eredmények arra is utalnak, hogy a cukorbetegségben a GFR-veszteség megelőzésére használt hatékony gyógyszerek bizonyos prediabetesben szenvedő személyeken is kipróbálhatók, és indokolt lehet egy randomizált, kontrollált vizsgálat az SGLT2-gátlók alkalmazásáról ebben a populációban.

A kísérő szerkesztőségi kommentárban Phoom Narongkiatikhun és Petter Bjornstad (University of Washington, Seattle) hangsúlyozták, hogy az mGFR sokkal pontosabb értékelést ad a vesefunkcióról, mint az eGFR, amelyet a legtöbb korábbi elemzésben használtak. Bár az mGFR-t befolyásolja a biológiai variabilitás, „az eGFR alábecsülheti a korai csökkenést a nem GFR-meghatározó tényezők és a finom sérülésekre való korlátozott érzékenység miatt” – írták.

A szerzők megjegyezték, hogy a GFR gyorsított csökkenését még az 5,5 mmol/L (99 mg/dL) alacsony éhgyomri glükózszinttel rendelkező résztvevőknél is megfigyelték, összehasonlítva a 4,0 mmol/L (72 mg/dL) értékkel, és ez a kis éves különbség idővel jelentős vesekárosodáshoz vezethet. Ezek az eredmények rávilágítanak arra, hogy érzékenyebb és hozzáférhetőbb eszközökre van szükség a korai vesekárosodás azonosításához, mert „több millió prediabéteszes személynél előfordulhat, hogy csendes, de progresszív vesekárosodás alakul ki, amely a jelenlegi szűrési gyakorlatok során nem kerül felismerésre.”

Forrás:

Iohexol clearance, but not estimated GFR, reveals a steeper GFR decline in patients with prediabetes https://www.kidney-international.org/article/S0085-2538(25)00519-8/fulltext