Az angiotenzinreceptor-blokkolók és a célszervekre kifejtett védő hatásaik

A renin–angiotenzin–aldoszteron rendszer (RAAS) és a hypertonia kialakulása, illetve fennmaradása közti kapcsolat felismerése komoly lendületet adott a RAAS működését gátló gyógyszerek, nevezetesen az angiotenzin-konvertáz enzimet gátló készítmények, majd az angiotenzin II receptor blokkolók (ARB-k) kifejlesztésének. E közlemény témája az utóbbi gyógyszercsoport alkalmazása a magasvérnyomás-betegség kezelésében. Ezen belül áttekintjük azokat a klinikai vizsgálati eredményeket, amelyek szerint az ARB-k vérnyomáscsökkentő hatásukon túlmenő védő hatást is kifejtenek a célszervekre.

 Jelenleg hét angiotenzinreceptorblokkoló van forgalomban a hypertonia kezelésére: a candesartan- cilexetil, az eprosartan-mezilát,  az irbesartan, a losartan-kálium, az olmesartan-medoxomil, a telmisartan és a valsartan.Mindegyik vegyületnek létezik tiazid diuretikummal (hydrochlorothiaziddal) alkotott fix kombinációja is. Az ARB-k csoportjába tartozó vegyületek mind igen jól tolerálhatók. Placebokontrollos klinikai vizsgálatokban mellékhatásprofiljuk gyakorlatilag azonos a placebóéval. Száraz köhögést az ACE-gátlóknál ritkábban okoznak.Érdekes módon enyhe vagy középsúlyos hypertoniában szenvedő betegek körében az irbesartan a fejfájás incidenciáját is csökkenti,  ami megkérdőjelezi azt a nézetet, hogy a hypertonia tünetmentes betegség.
 Az egyes ARB készítmények elsősorban farmakokinetikai tulajdonságaikban különböznek egymástól (1. táblázat). A megfelelő antihipertenzív szer kiválasztásakor fontos szempont a vegyület hatástartama, amely a plazmában mért felezési idő ismeretében kiszámítható. A 24 órán át hatékony hosszú hatástartamú vegyületek több okból is előnyösebbek a rövid hatástartamú gyógyszereknél: a betegek együttműködési készségét javítja a napi egyszeri gyógyszerbevétel, a kevesebb tabletta sok esetben olcsóbb, a vérnyomás-szabályozás tartós és egyenletes, a vérnyomásértékek alig ingadoznak.