Szorongásos zavarok és funkcionális szomatikus szindrómák a kardiológiában

1. eset

Anamnézis

Egy 64 éves, nyugdíjas pénzügyi tisztviselőnő körülbelül 6 hónapja egyre gyakrabban előforduló, extraszisztolékkal és szapora szívveréssel járó „szívritmuszavarok” miatt jelentkezett a belgyógyászati/ kardiológiai szakrendelésen. A szívfrekvencia pontos értékét nem tudta megmondani, mert nem merte megmérni a pulzusát. Panaszai néhány percig, legfeljebb egy óráig tartottak. Fizikai terhelésre ugyan javultak a tünetek, de a beteg kerülte a terhelést: eleinte szalagszakadás miatt kímélte magát, azután attól félt, hogy a mozgás árt a szívének. Nem ment olyan helyre (pl. színházba), ahonnan ne tudott volna könnyen elmenni, hogy szükség esetén orvoshoz forduljon, vagy ahol egyedül maradhatott volna, de vonattal vagy autóval sem utazott, étterembe sem járt, nyaralni sem ment sehová. Ennek ellenére egyre gyakrabban léptek fel szapora szívveréssel, szédüléssel és pánikszerű félelemmel járó rohamai. Ilyenkor kezdetben a háziorvosát vagy a mentőket hívta, később azonban kínossá vált számára, hogy „szimulánsnak” tartják, ezért saját magát kezdte kezelni benzodiazepin készítménnyel.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
V. Kollner, G. Berg, I. Kindermann
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.