A magyar orvosi nyilvántartás és a Magyar Orvosi Kamara folyamatosan jelzi a kistelepülések orvosellátottságának hanyatlását, a vegyes körzetek, sőt az 1962 óta gyarapodott gyermekkörzetek háziorvosainak előrehaladott átlagos életkorát.   A gyógyítás tekintélye, az orvosba vetett bizalom lassabban csökken a falvakban, mint a városokban. Szűkebb az orvosválasztás lehetősége, őszintébbek a rendelőben a betegek, s az eltitkolt panaszok is eljutnak az orvosi rendelőbe, akár informális csatornákon.Kevésbé jellemző a részismereteket hordozó világháló használata. A felvetésemet, tapasztalataimat vitatókat emlékeztetem William Osler tömör intésére: „Az emberek között oly nagy a változatosság, hogy az orvoslás nem tudomány, hanem művészet.”  Az Orvostovábbképző Szemle 2008. májusi számában publikált, az orvosok egészségéről szóló szimpózium cikkeinek megállapításai a kistelepüléseken – gyakran egyedül – dolgozó, több községet ellátó kollégákat kényszerűen helyettesítő orvosokra fokozottan érvényesek. Szabadságtól szabadságig folyamatos az igénybevételük. A bennük bízó betegek – ismerősök és idegenek egyaránt – őket keresik meg a később érkező, ismeretlen ügyeletes megvárása helyett.   A felsorolt terhek/nehézségek ismeretében a kórházban dolgozó szakorvosok, orvosok, különösen a kolleginák nehezen vállalnak ekkora felelősséget, csatolt községek ellátását, helyettesítést, házaknál, akár tanyán történő betegellátást napszakra való tekintet nélkül, változó időjárási viszontagságok között. Inkább oda pályáznak, ahol több orvos dolgozik egy helyen.   Szakmai gondjaik megoldásához nem érkezik konziliárius. Emberi tulajdonság, hogy idegenek, hozzáértők előtt – lehet az illető vendég is – mindannyian pontosabban dolgozunk, erőt veszünk fáradtságunkon, bosszúságunkon és egyéb gondjainkon. A hatást az ellenőrző fórum tekintélye még fokozza.  A múlt évezredben megszüntetett, heti rendszerességgel látogató ellenőrző főorvosi hálózat felelevenítését megfontolásra alkalmasnak vélem. Az ellenőrzésre kiválasztott nagy tapasztalatú orvosok a rendszer bevezetésekor két hónapos bentlakásos továbbképzésen vettek részt. A táppénzesek ellenőrzésén kívül szakmai, társadalombiztosítási konziliárius feladatot is elláttak egyéb tájékoztató feladataik mellett. Segítség lenne ez a rendszer – napi tapasztalataink alapján – a tárgyi támogatásban részesülő, kémiai és eszközös rehabilitációt szolgáló gyógytényezők felírásában, a „hitelezett MÁV utazási utalvány” tömbjének beszerzésében és kitöltésében, a háziorvosok gyógyászatisegédeszköz-javítási jogosultságának közkinccsé tételében, a kötszerellátásban, egyéb egészségügyi szervezési és társadalmi (MOK) ismeretek átadásában és más területeken. A hetenként érkező konziliáriussal is előfordul, hogy szakmai vagy jogszabályi ismereteit ki kell egészítenie a központban, hogy a következő héten segíthessen.   A hetenként látogató szakember észreveszi a felkeresett kolléga állapotának hormonális, sejtburjánzásból eredő, lelki kórképből, kialvatlanságból, túlfáradásból, vérszegénységből, egyéb hiánybetegségből eredő változását. Őszinte leszek: állapotának romlását, emlékezőtehetségének csökkenését.   Historia est magistra vitae! Szerveződjön meg újra a hetenként látogató, főfoglalkozású, néhány hónapos kiképzésben részt vevő, tapasztalt orvosokból álló konziliáriusi rendszer, először a falvakban. Gépkocsiellátásukkal lehetővé kell tenni, hogy a vezetés ne vonja el a figyelmüket a szakmai kérdésekről. A kórházi ágyszámcsökkentéssel állás nélkül maradt orvosok közül lehetne válogatni alkalmas kollégákat. A befektetés haszna később jelentkezik, hasonlóan más, nagy beruházásokhoz, de mindenképpen jó célt szolgál.

Ismét eltelt egy év, ami sokkal nehezebb volt, mint az előző, és egyre inkább biztos, hogy könnyebb volt, mint a most következő(k). A nagy bizonytalanságban mindenki félti egzisztenciáját, a tisztességesen gondolkodó orvosok féltik betegeiket, továbbá munkatársaik és az egész magyar orvostársadalom jövőjét. A szülészetben veszélybe került a várandós nő és a szülészorvos/szülésznő hazánkban évtizedek alatt kialakult szakmai és érzelmi kapcsolatára építkező szülészeti ellátás, az év második felétől nehezített lehet a szülő nő választott orvosának igénybevétele. Veszélybe kerülhet a jól működő progresszív betegellátás. A jelenleg törvényben megszervezett ún. súlyponti kórházak jelentős részében nincsenek meg a szülészeti-nőgyógyászati ellátás legmagasabb progresszív szintjének feltételei, ezért sok ilyen „kiemelt” kórház szülészeti-nőgyógyászati osztálya nem a progresszív ellátás fogadó, hanem sokkal inkább a jövőben is küldő intézményeként fog működni, elviselhetetlen terheket jelentve az előreláthatólag jelentős ágyszámcsökkentésre ítélt központoknak. Emiatt az egyetemi klinikák és egyes megyei oktató kórházak (amelyek a progresszív szülészeti- nőgyógyászati ellátás valódi végállomásai) garantált ágyszámait a jelenlegihez képest növelni kellene, nem pedig csökkenteni, mint ahogyan az a törvény mellékletében szerepel. Nagyon oda kell figyelni, hogy a törvény e rendelkezését a regionális egészségügyi tanácsok úgynevezett területi ágyak pótlásával próbálják meg korrigálni.