A beteget a halál felé kísérő orvosnak élnie kell a tünetmegelőzés proaktív eszközeivel. A nyelési képesség fokozatos elvesztésével a szájon át adott gyógyszerek helyét a szublingvális, transzdermális, rektális készítmények veszik át. A fájdalom és a diszpnoé csökkentésére az opiátok a választan­dó szerek. A delírium és agitáltság hátterében reverzibilis okok húzód­hatnak meg. Székrekedéshez vezethet a csökkent táplálékbevitel vagy az opiátkezelés, megelőzésére stimuláns hatású hashajtót, székletlágyítót kell adni. Az orr-garatüreg fokozott váladékozása hangossá teheti a légzést, ezt néha halálhörgésnek is nevezik. Előzetes tájékoztatással segíthetünk a családtagoknak a tünetek megszüntetésében.

A krónikus fáradtság szindróma a klinikumban kevéssé ismert kórkép, bár meghatározott diagnosztikus kritériumai vannak. Gyakori, hogy a negatív eredményű szomatikus kivizsgálást követően a beteget pszichiátriai beteg­nek, pl. depressziósnak minősítik, és pszichiáterhez utalják. A krónikus fá­radtság szindróma tünetei csakugyan mutathatnak átfedést a depresszióval is, mégis önálló kórképről van szó. Csupán rendkívül körültekintő, negatív eredményű kivizsgálást követően mondható ki ez a diagnózis.

A szakmai kiégésnek nevezett érzelmi kimerülés az egészségügyben jóval veszélyesebb, mint más területeken, hisz a csökkenő munkateljesítmény következtében rosszabbak a betegek gyógyulásának kilátásai is.