Az orvosok kiégésének következményei

Dr. Tait Shanafelt (a Physician Well-Being Program at Mayo Clinic, Rochester, Minnesota programigazgatója) szerint az Egyesült Államok orvosai gyakrabban szenvednek kiégésben, mint az egyéb szakterületeken dolgozók: mostanra a válaszadó orvosok 46%-a (szemben a 2013-ban mért 40 %-kal) mondta magát kiégettnek, érdekes módon a pszichiáterek körében ez az arány „csak” 38%, míg az alapellátásban és a sürgősségi orvoslásban dolgozók esetén jóval meghaladja az 50%-ot. Dr. Shanafelt már 2012-ben leírta, hogy a „döntéshozóknak és az egészségügyi szervezeteknek figyelnie kell az orvosokat és betegeiket fenyegető problémára, a kiégésre”.

A foglalkozás körében bekövetkező kiégés – és annak súlyos következményei - nemcsak a klinikusokat érinti, hanem az ápoló személyzetet is. A kiégés az érintettek saját beszámolója szerint negatívan befolyásolja a munkájuk minőségét vagy produktivitását, sok esetben csökken az empátiájuk, a beteggel való kommunikációs szándékuk és elkötelezettségük. Akik komolyabb személyiség-vesztésről számoltak be, szignifikánsan többször említették, hogy a kiégés rontotta el a beteggel való kapcsolatukat, de érdekes módon az érzelmileg kimerült klinikusok kevésbé említették, hogy ennek befolyása lenne a betegek gyógyulására.

Dr. Angela L. Rollins PhD (Veterans Affairs Health Services Research and Development Center for Health Information and Communication, Indianapolis, Indiana) és munkatársai 120 klinikust (átlag 46,3 év, 69% nő, 77% fehér) vontak be egy randomizált, kontrollált vizsgálatba. A Virginia államban dolgozó résztvevők 2013. január és június között töltötték ki a belépési űrlapot. Szakmai kiégésként definiálták az érzelmi kimerülést, a csökkent személyes teljesítményt, a személyiség-vesztést: a betegekkel szembeni cinikus viselkedést vagy egyéb negatív hozzáállást. Az egyéni kiégés szintjét a Maslach Burnout Inventory for Human Services előírásai szerint mérték. A válaszadók átlagosan 4,6 ± 5,7 éve voltak munkakörükben, a mentális betegségekkel foglalkozók 14,5 ± 10,7 éve. A résztvevők az idejük 76%-át a közvetlen ápolásban töltik el. A klinikusok 93%-a számolt be arról, hogy a kiégés rontotta a kollégákkal való kapcsolatot, 87%-uk elmondása szerint pedig negatívan befolyásolta a betegekkel való kapcsolatot. A megkérdezettek több mint fele szerint csökkent a munka eredményessége és minősége, „eltompult a klinikai jártasság, csökkent az értékelés alapossága”, 48%-kal csökkent a türelem, 40%-ban a mások segítése, 39%-kal kevesebb lett az energia és a motiváltság, 37%-kal romlott a kommunikáció és a figyelem, 35%-kal csökkent az empátia. Egy klinikus szerint a kiégés azt jelenti, hogy „kevésbé törődünk a beteggel”. A klinikusok csaknem a fele szerint a kiégett személyzet esetén 27%-kal rosszabbak a betegek kilátásai. Az érzelmileg kimerült válaszadók jóval ritkábban foglalkoznak a beteg gyógyulásával (p=0,01). „Egy kimerült orvos nem veszi észre a kiégés káros következményeit, mivel csökken az energiája, a figyelme, vagy saját védelmében tagadja a kérdést.” Dr Rollins PhD szerint „nem túl meglepő, hogy a kiégés negatívan befolyásolja a munkát”. De az kissé meglepő, hogy az aktuális kiégés mértéke és annak következményei között milyen összefüggést vélnek az érintettek.

Dr. Michael F. Myers pszichiáter professzor (SUNY Downstate Medical Center, New York City) úgy véli, ma az orvosok alig találkoznak a beteggel, a költségek nem mindig arányosak a végzett munkával, túl sok a papírmunka, és a kevés orvos miatt átlagosan többet kell dolgozniuk. Az ilyen és ehhez hasonló egyéb nyomasztó tényezők miatt az orvosok kiégnek és egyéb mentális problémáik alakulnak ki, esetleg öngyilkosok lesznek. Az USA-ban évente 300-400 orvos követ el öngyilkosságot (kb. ennyien végeznek egy egyetem orvoskarán). Az orvosoknak tehát lépéseket kell tenni – nemcsak saját maguk, hanem a betegeik érdekében is.

Dr. Shanafeit szerint nincs mindenre érvényes csodaszer („panacea”). A Mayo Klinika élenjár a dolgozók (orvosok, ápolók, egyéb egészségügyi dolgozók) értelmi-alapú stressz-redukciós tréningjeiben. Számos lehetőség van arra, hogy a személyiség gondozásával, a megújulással, a kiégés elkerülésével és a problémáktól való megszabadulással foglalkozzunk. „Nincs másunk, csak saját magunk. Ha mi is az orvosok kiégett 38%-ában vagyunk, akkor betegeink nem kapnak megfelelő ellátást.”

Dr. Philip R. Muskin, az American Psychiatric Association vezetője (pszichiáter professzor, Columbia University Medical Center, New York City) szerint a közlemény nem válaszolta meg, hogy biztosan rosszabb a betegnek, ha kiégett ellátók kezelik, nem vizsgálták ugyanis, hogy a beteg a megfelelő receptet, vagy a helyes kezelést kapta-e.