Depresszió

A major depresszió tünettana

A depresszió orvosi értelemben vett betegség, s meghatározott tüneteknek meghatározott ideig kell fennállniuk ahhoz, hogy a diagnózist megállapít­hassuk. A depressziós beteg elveszti ér­deklődését a külvilág iránt, nem érdekli munkája, családja, hobbija. Állandóan fáradtnak, gyengének érzi magát, napi aktivitása lényegesen csökken. Étvágy­talan lesz, lefogy (néha azonban foko­zott étvágy észlelhető), többnyire keve­set és rosszul, ritkábban túl sokat alszik, reggelre nem piheni ki magát. Fizikai és szellemi teljesítőképessége romlik, fára­dékony, dekoncentrált, feledékeny lesz. Szexuális érdeklődése és teljesítőképes­sége is csökken, életét értelmetlennek érzi, önvádlások jelentkezhetnek, és sok­szor az öngyilkosság gondolatáig, öngyilkossági kísérletig is eljuthat a beteg.

A férfiak depressziója levertség mellett rossz stressztűrésben vagy dühkitörésekben is megnyilvánulhat

Ahhoz, hogy a major depresszió diagnózisát felállíthassuk, a keretes betétben felsorolt kilenc tünet közül legalább ötnek (ezen belül az első ket­tőből legalább egynek) kell minimáli­san 2 hétig fennállnia.

Ez a klasszikus, ún. major depressziós tünetcsoport elsősorban a nőkre jellemző, és újabb vizsgálatok szerint a major depressziós férfiaknál az em­lített tünetek mellett a következő tünetek is előfordulhatnak: (1) alacsony stressztűrési küszöb, (2) fokozott haj­lam agresszív viselkedésre, (3) dühkitö­rések, (4) másodlagos alkohol-, illet­ve gyógyszerabúzus, (5) összeütközés a hatóságokkal.

A depresszió formái és lefolyása

Megbízható felmérések szerint a fel­nőtt lakosság közel 15%-a életében leg­alább egy súlyos (major) depresszión átesik, és minden adott évben a né­pesség 6–8%-a, illetve minden adott hónapban a népesség 2–4%-a szen­ved major depresszióban. A felméré­sek azt is kimutatták, hogy a depres­sziós betegek jelentős hányada nem fordul orvoshoz vagy pszichológushoz panaszaival, mivel a betegek és a hoz­zátartozók nem is gondolják, hogy gyógyítható állapotról (betegségről) van szó, és a panaszokat egyértelműen csak kifáradásnak, fásultságnak, az amúgy is gyakran jelenlévő külső, ne­gatív életeseményeknek tulajdonítják.

A depresszió bármely életkorban in­dulhat, de leggyakrabban fiatal felnőtt korban kezdődik, nőknél kétszer olyan gyakori – fokozott depressziókocká­zatot jelent a szülés utáni időszak és a változókor. A major depresszió az esetek kb. kétharmadában kezelés nél­kül 4–8 hónapig is eltart, majd spon­tán megszűnik, de az esetek egyhar­madában krónikus lefolyást mutat. Az ismétlődő depressziók sokszor szezo­nális jelleggel újulnak ki, ennek tipi­kus példája a téli depresszió.

A csak depressziós időszakokkal jel­lemzett betegséget unipoláris major depressziónak hívjuk, az időszakosan felhangolt, nyugtalan, túlfűtött periódu­sokkal is járó depressziókat pedig bipoláris betegségnek („mániás depresszió”) – ez utóbbi előfordulási gyakorisága ha­zánkban a teljes élettartamra, 1 évre és 1 hónapra 5%, 1%, illetve 0,5%. Mind az unipoláris major depresszió, mind a bi­poláris betegség gyakran társul szoron­gásos kórképekkel és/vagy másodlagos alkoholbetegséggel.

A major depresszió szövődményei

A kezeletlen depresszió veszélyes álla­pot, mivel ilyenkor jelentősen megnő az öngyilkosság kockázata, amellett nagyon gyakori a másodlagos alko­holbetegség, illetve drogabúzus (drogfüggőség), a tartós munkaképtelenség (betegállomány), nem ritka a szív-ér rendszeri betegség, a rokkantnyugdí­jazás, a munkahely elvesztése. A ke­zeletlen depresszió (főleg, ha másod­lagos alkohol- vagy drogprobléma is fennáll) gyakran vezet családi konflik­tusokhoz, a család széthullásához, vá­láshoz. Ez utóbbi események a beteg és a családtagjai számára is komoly pszi­chés megterhelést jelentenek, újabb de­pressziós epizódokat provokálhatnak.

A befejezett öngyilkosságok 60– 65%-át major depresszió alatt köve­tik el, ugyanakkor klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a sikeresen kezelt és hosszú távon rendszeresen gondozott major depressziós betegek öngyilkos­sági kockázata – az egyéb szövődmé­nyek veszélyével együtt – rendkívül nagy mértékben csökken. Közgazda­sági elemzések igazolták, hogy a nem kezelt depresszió okozta társadalmi kár (öngyilkosság, munkából való ki­esés stb.) jóval nagyobb a depresszió korszerű kezelésének költségeinél.

A major depresszió pszichológiai és biológiai háttere

A depresszió csak igen ritkán alakul ki autonóm módon (külső behatások nél­kül). Az esetek döntő többségében nega­tív életesemények (veszteségek, konflik­tusok, tartós munkahelyi vagy családi stresszhelyzet) provokálják a depressziót, elsősorban az arra pszichológiai­lag és/vagy biológiailag hajlamos egyé­neknél. A betegség az esetek több mint 50%-ában családi halmozódást mutat: a depressziós betegek vérrokonai kö­zött a betegség kb. háromszor-négyszer olyan gyakori, mint a teljes népességben. A depresszióra való biológiai hajlam tényét igazolják azok a vizsgálatok is, ame­lyek szerint egypetéjű ikerpárok mind­két tagja háromszor-négyszer olyan gyakran betegszik meg depresszióban, mint a kétpetéjű ikerpárok vagy a nem iker testvérpárok mindkét tagja.

A depresszió kialakulásában a köz­ponti idegrendszer három ingerü­letátvivő anyagának (szerotonin, noradrenalin és dopamin) van kiemel­kedően fontos szerepe. Major depres­szióban az említett kémiai anyagok ter­melődése a központi idegrendszerben csökken, a depresszió ellen ható gyógy­szerek ezt az anyagcserezavart korrigál­ják. Fontos annak ismerete, hogy a depressziót csökkentő gyógyszerek hatása csak a kezelés második hetének eltelté­vel, gyakran csak a harmadik héten je­lentkezik, így az első 1-2 hétben lénye­ges javulás még nem észlelhető.

A major depresszió kezelése

Ma már számos igen hatásos, komo­lyabb mellékhatások veszélye nél­kül szedhető készítmény van forgalomban. Közülük a leggyakrabban a szerotoninforgalmat befolyásoló antidepresszívumok használato­sak, de az újabb generációs antidepresszívumok változó arányban és más módon a dopamin, a noradrenalin és a melatonin anyagcseréjére is hatnak.

Ha unipoláris major depresszióban a megfelelő adagban szedett antidepresszívumok hatására javu­lás/gyógyulás következik be, utána a korai visszaesés elkerülése végett még hosszú hónapokig kell szed­ni ezeket a szereket. Mellékhatá­sok főleg kezdetben jelentkezhetnek, ezek többnyire el is múlnak. A kor­szerű antidepresszívumok mellékhatásprofilja sokkal előnyösebb, mint a régebbi (bár szintén hatásos) készít­ményeké, ezért a betegek együttműködése jobb, és hosszú távon is jól segítik a betegek tartós gyógyszeres kezelését.

A közhiedelemmel ellentétben az antidepresszívumokhoz nem lehet hozzá­szokni. A depressziót gyakran kísérő szorongás és alvászavar miatt sok­szor szorongásoldóval, altatóval kell kiegészíteni a terápiát, elsősorban az első néhány héten, amikor az antidepresszívum még nem hat. Az antidepresszívumokon kívül (néha azok mellett) szükség lehet egyéb terápiás eljárások­ra (pl. fényterápia, alvásmegvonás) is. Bipoláris betegségben a gyógyszeres kezelés tengelyét a hangulatstabilizáló gyógyszerek képezik, szükség esetén antidepresszívumokkal, illetve egyéb gyógyszerekkel kiegészítve.

A számos hatásos gyógyszeres keze­lés mellett néhány pszichoterápiáról, pszichoszociális intervencióról ismétel­ten bebizonyosodott, hogy igen jó hatá­súak a depresszió kezelésében, és első­sorban akkor, ha a gyógyszeres kezelés kiegészítésére használjuk azokat. A be­teget és a hozzátartozóit részletesen fel kell világosítani a betegség termé­szetéről, kezelési lehetőségeiről, keze­lés nélküli lefolyásáról. Egyéni támo­gató pszichoterápiára minden esetben szükség van; célzott, módszerspecifikus pszichoterápiára azonban csak meg­felelő javallat esetén. A rendelkezésre álló gyógyszeres, biológiai és pszichoterápiás eljárásokkal a major depressziósok és a bipoláris betegek döntő többsége sikeresen kezelhető, és a tü­netmentes állapot elérésével a betegek korábbi életminősége is helyreáll.

A major depresszió jelei

(a diagnózishoz a kilencből legalább öt­nek, köztük az első kettő valamelyikének legalább 2 hétig kell fennállnia)

1. Depressziós, szomorú hangulat
2. Az érdeklődés és örömkészség jelen­tős csökkenése (anhedónia)
3. Jelentős testsúlycsökkenés vagy -gyarapodás
4. Alvászavar (csökkent vagy fokozott alvás)
5. Nyugtalanság vagy gátoltság
6. Fáradtság, erőtlenség
7. Értéktelenség érzése, önvádlások, bűn­tudat, esetleg depressziós téveszmék
8. Csökkent gondolkodási, koncentrálási és döntési képességek
9. Életuntság, öngyilkossági gondolatok vagy kísérlet