Evészavarok és öngyilkosság

Az európai és az észak-amerikai klinikai vizsgálatok evészavarokban (ED) nagynak találták az öngyilkossági viselkedés és a befejezett öngyilkosságok százalékát, s ezzel is tudatosították e betegségek súlyosságát. Egy 2006-ban publikált áttekintés az 1985 és 2004 közötti adatokat elemezve azt mutatta ki, hogy anorexia nervosában (AN) nagy az öngyilkosságok aránya, míg bulimia nervosában (BN) ez az arány nem volt emelkedett. A nem halálos öngyilkossági kísérletek azonban a BN-es betegek 25–35%-ában, míg az AN-es pácienseknek csak 3–20%-ában fordultak elő. Az áttekintés felmérte azt is, hogy milyen klinikai korrelátumok, társult betegségek kísérik gyakran az ED-s betegekben az öngyilkossági viselkedést; ezek közé tartozott a depresszió, az önsértő viselkedés, a kórtörténetben szereplő droghasználat és a gyermekkori abúzus.

Mivel ebben a populációban konzisztensen nagynak találták az öngyilkosság kockázatát, érdemes tovább vizsgálni, hogy ED-ben mik az öngyilkosság kockázati tényezői. A mostani áttekintés egy korábbi elemzés kiegészítése frissebb adatokkal, s azzal, hogy a nem öngyilkossági jellegű önsértésekre (NSSI) is kiterjed. Ez utóbbiakkal sok eddigi vizsgálat nem foglalkozott, noha ED-ben igen gyakoriak. A szerzők nem csupán az AN-nel és a BN-nel foglalkoztak, hanem minden evészavarral, köztük a túlevéses zavarral (BED) és a másként nem specifikált evészavarokkal (EDNOS) is.

A szerzők keresést végeztek a szakirodalomban, a Medline, a PubMed és PsycInfo adatbázisok felhasználásával, s azokat az angol nyelvű közleményeket választották ki, amelyek az evészavarokkal és az öngyilkossággal/önsértő viselkedéssel foglalkoztak 2005 és 2013 között. A keresés első menetben 1095 közleményhez vezetett, amelyek közül végül 66 felelt meg minden kritériumnak – ezeket elemezték. E közlemények módszereiket, a minta nagyságát, a követés hosszát és a diagnosztikus kritériumokat tekintve nagyon változatosak voltak. Összességében a szerzők azt állapították meg, hogy a legtöbb olyan közlemény, amely az evészavarok és az öngyilkosság kapcsolatával foglalkozott, főleg az AN-re vonatkozott. A BN-nel kapcsolatos kevesebb adat értelmezése nehéz volt, mivel a kezdeti ED diagnózisra vonatkozó információ általában nem állt rendelkezésre, és az AN és BN diagnosztikus elkülönítése az esetek 20–50%-ában téves (azaz AN helyett BN-t állapítanak meg, és fordítva). Emellett sok vizsgálat általában véve a rossz kimenetel prediktorait vizsgálta ED-ben, és nem specifikusan az öngyilkosságét.

Anorexia nervosa

A legújabb vizsgálatok szerint, amelyekben összehasonlították az AN-es és a BN-es betegek, valamint az evészavarban nem szenvedők öngyilkossági kísérleteinek arányát, AN-ben nagyobbnak találták a standardizált halálozási arányt (SMR), mint BN-ben (értéke 6,2–10,6 volt). Az SMR a halálok tényleges száma elosztva a várható halálok számával egy bizonyos csoportban, s így azt tükrözi, hogy mekkora a halál kockázata az adott csoportban összevetve a korra és nemre azonos általános populációéval. Bulik és mtsai egy klinikai kohorszvizsgálatban 17%-osnak találták az öngyilkossági kísérletek arányát az AN-es betegek körében. Guillaume és mtsai az AN-es betegek öngyilkossági kísérleteinek arányát az egyéb evészavaros betegekével vetették össze, s az esélyhányados (OR) 3,4-nek adódott (95%-os konfidencia intervallum [CI]: 1,4–7,9). Nemcsak az öngyilkossági kísérletek, hanem a befejezett öngyilkosságok száma is nagy az AN-es betegekben. Huas és mtsai kohorszvizsgálata szerint ebben a populációban a halál második leggyakoribb oka (17%) az öngyilkosság. Papadopoulos és mtsai azt találták, hogy az öngyilkosság miatti halálok SMR-je az AN-es betegek körében 13,6 (95% CI: 10,9–16,8) volt az általános populációéhoz képest.

Egyéb vizsgálatok is azt támasztják alá, hogy a halálozás, és ezen belül az öngyilkosság kockázata szignifikánsan nagyobb AN-ben, mint BN-ben vagy BED-ben. Azonban e tekintetben különbség van az AN egyes altípusai között. Míg a restriktív AN-es személyek 7,4%-a számolt be legalább egy öngyilkossági kísérletről, az egyéb altípusokban (pl. purgatív) 20% és 30% közötti volt ez az arány.

Az AN-es öngyilkosságot erőteljesen befolyásolja a beteg életkora a betegség megállapításakor, a terhesség, az, hogy van-e gyermeke a betegnek és a nem. Egy 5251 AN-es nőt bevonó vizsgálatban a halál leggyakoribb oka mind a már szült, mind a nem szült nőkben az öngyilkosság volt, azonban míg a már szültekben az öngyilkosságra vonatkozó SMR „csak” 6,3 (95% CI: 2,7–12,3) volt, a nem szültekben 16,1 (95% CI: 1,8–21,4) volt ez az érték. A terhes nők teljes halálozása 65%-kal kevesebb volt, mint a nem terheseké. Gueguen és mtsai a férfiak és a nők öngyilkossági kísérleteit vetették össze egy longitudinális kohorszvizsgálatban, s bár a férfiak száma kicsi (23) volt, szignifikánsan kevesebb volt körükben az öngyilkossági kísérletek aránya, mint a nőkben (4% versus 29%, p=0,01).

Bulimia nervosa

A korábbi adatok szerint a BN-es betegek összhalálozása alacsonyabb, mint az AN-es betegeké, de öngyilkosságuk számával kevesen foglalkoztak. Az egyik ilyen tanulmány nem talált különbséget a BN-esek és a kontrollok öngyilkossági kísérletének aránya között.

A befejezett öngyilkosságok tekintetében vegyesek az eredmények. Guillaume és mtsai mind a BN-es betegekben, mind a kontrollokban kevesebbnek találták az öngyilkosságokat, mint az AN-es páciensekben. Ezzel szemben Preti és mtsai metaanalízise szerint nagyjából egyforma volt az öngyilkosságok aránya a BN-es és az AN-es személyek körében. Sőt, Crow és mtsai a BN-es mintában nagyobbnak találták az öngyilkosság okozta halálozást, mint az AN-esben (0,9% versus 0,6%). Egészében véve azonban a szakirodalom arra hajlik, hogy a befejezett öngyilkosságok aránya BN-ben kisebb, mint AN-ben.

Az öngyilkossági kísérletek tekintetében azonban általában fordítottnak találták a helyzetet: a BN-es populáció hajlamosabb volt ilyeneket elkövetni, mint az AN-es, s ugyanez vonatkozott az öngyilkossági gondolatokra is. Smith és mtsai új vizsgálata szerint a BN-es nők kb. egyharmada legalább egyszer megkísérelt már öngyilkosságot.

Túlevéses zavar és egyéb evészavarok

Kevesebbet lehet tudni azok öngyilkosságáról, akiket BED-del vagy EDNOS-sal diagnosztizáltak. Ez részben annak tudható be, hogy a BED csak a DSM-5-ben minősült először önálló diagnosztikus kategóriának. A rendelkezésre álló eredmények nagyon különbözőek. Az egyik vizsgálatban például Soukas és mtsai 2450 evészavaros és egy kontroll populációt követtek átlagosan 8,7 évig (maximum 15 évig), és a szélesen definiált BED-es betegek (171 személy) közül összesen 4 halt meg, közülük 1 öngyilkosság miatt. Pisetsky és mtsai ezzel szemben arról számoltak be, hogy a hasonló kategóriába eső betegek 59%-a kísérelt meg életében legalább egyszer öngyilkosságot.

A szakirodalom konzisztensen hangsúlyozza, hogy nagy klinikai jelentősége van azon kockázati tényezők azonosításának, amelyek ED-ben hozzájárulnak az öngyilkossághoz. A jelenleg ismert ilyen tényezők: a betegség súlyossága, a pszichiátriai betegségek (köztük a borderline személyiségzavar), a drog abúzus, a túlságba vitt testmozgás és az alexitímia. Különös figyelmet kell fordítani a serdülő evészavaros betegekre, akiknél különösen nagy az öngyilkosság kockázata. Az ő kezelésüket megnehezítheti, hogy az orvosnak együtt kell működnie nem csak a beteggel, hanem a szüleivel is.

Forrás: Journal of Eating Disorders