A hosszútávfutók derék- és fartáji fájdalmának egyik ritkán felismert oka a keresztcsont fáradásos törése. Sok futónál a fokozott igénybevétel és az elégtelen csontsűrűség együttes jelenléte miatt elmosódik a határ a csont fáradása, illetve szerkezeti gyengesége által okozott törések között. A javasolt radiológiai vizsgálati eljárás az MR-vizsgálat, mely képes lokalizálni a sérülés helyét, és kizárni tumor, porckorong-elváltozás vagy medenceízületi gyulladás jelenlétét. A fáradásos törés korai felismerése hozzájárul a betegség kedvező kimeneteléhez, így a legtöbb sportoló 12–14 hét elteltével korlátozás nélkül folytathatja az edzéseket. Az ortopédiai és sportorvosi szakirodalomban egyre gyakrabban találkozhatunk a keresztcsont fáradásos törésével foglalkozó tanulmányokkal. A betegség sorozatos előfordulásáról először Volpin és mtsai számoltak be 1989-ben. Az izraeli hadsereg 380 újoncára kiterjedő vizsgálatuk során 194 személy összesen 257 csonttöréséről számoltak be, melyek közül három esetben fordult elő a keresztcsont fáradásos törése. Azóta 11 újabb esettanulmány írta le ezt a törést sportolók, azon belül leggyakrabban hosszútávfutók körében. A futók egyéb fáradásos töréseihez hasonlóan, ezekben az esetekben is általában röviddel a törés előtt változott a lefutott táv hossza, az út burkolata vagy az edzés intenzitása. Női atléták esetén gyakran szerepelt a kórelőzményben amenorrhoea és denzitometriával kimutatott csontritkulás. A keresztcsont fáradásos törése rendszerint bizonytalan, nem jellegzetes fájdalommal jár, felismeréséhez ezért gyakran a porckorong-bántalmaknak, illetve a medenceízület diszfunkciójának és gyulladásának kizárásán át vezet az út. Az alkalmazott kezelés és a prognózis szakirodalmi megítélése korántsem egységes. Néhány sportoló már 6 héttel a törés után magas szintű versenyeken vehetett részt,8 míg másoknak 8 hónapra volt szükségük a teljes gyógyuláshoz.