Bevezetés: Kolorektális daganatoknál az őrszemnyirok­csomó-biopszia még mindig ellentmondásos. A nyirokcso­mó-metasztázis a legfontosabb prognosztikus faktor és nyirokcsomó-metasztázis nélkül 15–20% a helyi kiújulás kockázata.

Módszerek: Az őrszemnyirokcsomót in vivo kék vagy indociánzöld (ICG) festék szubszerózus, ex vivo pedig szubmukózus vagy szubszerózus beadásával határozták meg. A festődött nyirokcsomókat a patológus konvencionális módon hema­toxilin-eozin festéssel, negativitás esetén sorozatmetszéssel és immunhisztokémiai és vagy RT-PCR módszerrel vizsgálta.

Eredmények: A magas, 70–99% közötti detektálási arány elle­nére a szenzitivitás a makrometasztázisra alacsony, 33–93,1%, de a mikrometasztázis kimutatásával javul. Mikrometasztázis kimutatásán alapuló stádiummódosulás 5–15% között volt. Aberráns nyirokdrenázs 3,9–7,1%-ban fordult elő.

Következtetések: Ma még a kolorektális őrszemnyirokcso­mó-meghatározás szenzitivitása nem alkalmas a kezelés meghatározására, magas a fals negatív arány. Ennek oka a standardizáció hiánya, a nem megfelelő betegszelekció, a nagy számú T3–4 stádiumú daganat. Több szerző is a korai, T1–2 stádiumú daganatok vizsgálatát javasolja, melyek előfor­dulása a szűrés miatt növekszik.

Magy Onkol 70:249-257, 2026

Az emlőrák az egyik leggyakoribb daganattípus, nagyjából minden 9. nőt érint ez a betegség. Az emlőrák lehetséges kezelési lehetőségei közé tar­tozik a műtét, a kemoterápia, a sugárkezelés és a hormonkezelés, illetve ezek különböző kombinációja. Arról, hogy egy adott beteg mely kezelésben részesül, szakértőkből álló orvoscsoport (ún. onkoteam) dönt.

Az emlődaganatok sebészi kezelése folyamatos változáson megy keresztül, előtérbe helyezve az egyre kevésbé radikális megoldásokat, valamint az onkoplasztikai technikákat a jobb gyógyulási és esztétikai eredmények reményében. Az alábbiakban a IV. Emlőrák Konszenzus Konferencia leg­frissebb nemzetközi tanulmányokra és szakértői javaslatokra alapozott, az emlőrák sebészi kezelésével kapcsolatos ajánlásai olvashatók.

A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.

Bár a mesterséges intelligencia igen jó segítséget nyújt a bőrgyógyászati problémák diagnosztizálásában, jelenleg mindenképp szükséges a bőrgyógyász szakember tudása és felügyelete.

A melanoma incidenciája az europid rasszban gyorsabban növekszik minden más daganaténál. Mortalitása jelentősen kisebb mértékben, de szintén növekszik. Az elmúlt 10 évben a terápia forradalmi változásokon ment keresztül, az újonnan bevezetett célzott molekuláris és immunterápiáknak köszönhetően a disszeminált daganatban szenvedő betegek egy része hosszú távú túlélővé válhat.

A prosztatarák a férfiak egyik leggyakoribb urológiai daganatos megbetegedése. A szerven belüli daganat eredményesen gyógyítható, így nem lehet eléggé hangsúlyozni az agresszív dülmirigyrák korai diagnosztizálásának jelentőségét. Előrehaladott stádiumban az egyre korszerűbb gyógyszeres kezelésekkel jól befolyásolható a daganat progressziója, ezek a terápiás lehetőségek hazánkban is elérhetők. Dolgozatunkkal szeretnénk bemutatni a prosztatadaganat jelenlegi diagnosztikus és terápiás lehetőségeit. 

Bőrgyógyászati szaktudás és tapasztalat nélkül egyáltalán nem könnyű a bőrbetegségek helyes differenciáldiagnosztikai megítélése. Még a jól ismertnek gondolt entitások esetében is gyakori a félreismerés – és azután a helytelen kezelés. Így pl. a sebgyógyulás feltételezett zavarának kezelése alapvetően különbözik a műtét után kialakuló pyoderma gangraenosum ellátásától. Ezzel és többi példánkkal a hasonlóságuk miatt gyakran félre­ismert kórképekre szeretnénk felhívni a figyelmet.

Korábban a bőr malignus melanomájának ellátásában hatásos szisztémás kezelések hiányában a primer tumor és a regionális nyirokcsomók radikális műtétje volt az egyetlen potenciálisan kuratív kezelési mód.

A méhnyakrák teljeskörűen tisztázott patomechanizmusa, az orvosi tech­nológia fejlődése és a valós idejű egészségnevelés globalizációja elérhető közelségbe hozta a betegség eradikációjának lehetőségét. Az invazív esetek előfordulási gyakorisága a populációs szintű prevenció hiányosságainak mérőszáma. A korai esetek műtéttel gyógyíthatók, akár a fertilitás meg­őrzésével is.