A szerzők 1985 óta végeznek radiosynoviorthesist Magyarországon, ed­dig tízezer, krónikus térdízületi synovitisben szenvedő beteget kezeltek. Munkájukban összefoglalják a módszer lényegét, indikációját, a kivitele­zés módját és az elmúlt negyven év eredményeit. A betegek 75–80%-ánál értek el jó eredményt, főként rheumatoid arthritis és arthritis psoriatica, I-II. röntgenstádium esetében.

Az adiponektin–PEPITEM jelátviteli útvonal feltárása új fejezetet nyithat több ízületi gyulladással járó kórkép terápiájában.

Egy új hatóanyagcsoport a fertőzésekkel szembeni védekezőképesség csökkentése nélkül képes mérsékelni a gyulladást.

A teljes egészében lágy kialakítású implantátum neuromodulációval állítja helyre a bél immunológiai egyensúlyát.

A rheumatoid arthritis (RA) krónikus polyarthritis klinikai képében je­lentkező betegség, melyben a krónikusan fennálló proinflammatorikus citokinterhelés, inadekvát D₃-vitamin-ellátottság, fizikai inaktivitás, másod­lagos sarcopenia, valamint a gyakran alkalmazott kortikoszteroid-terápia okozta csökkent csonttömeg akár a populáció 50%-ánál is fennállhat, 30%- nál pedig ez elérheti az osteoporosis mértékét. Emellett a törési rizikó, főleg a vertebrális, akár 3–5-ször gyakoribb lehet. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika Kenézy Gyula Campusán a 2024. április és 2025. január közötti időszakban az RA-val gondozott be­tegeinkkel folytatott kutatásunk során azt vizsgáltuk, van-e különbség az RA-ban szenvedők és a korban és nemben illesztett RA-ban nem szenvedők között a csontdenzitás, a törési rizikó tekintetében, valamint a prevalens törések és elesések gyakoriságában. Másodsorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a csontdenzitást, az elesési és prevalens törési gyakoriságot hogyan befolyásolják az RA betegségspecifikus jellegzetességei.

Az utóbbi években vissza-visszatérően sor kerül az Orvostovábbképző Szem­lében egy reumatológiai blokk szerkesz­tésére, ami nem könnyű feladat. Amellett, hogy a reumatológia minden ága fejlődik, valamennyi degeneratív és gyulladásos-immunológiai patogenezisű reumatológiai kórkép esetében egyre többet tudunk a molekuláris/szöveti háttérről, találunk újabb és újabb terápiás célpontokat, van­nak olyan problémák, amelyekkel a napi gyakorlatban mind sűrűbben találkozunk, és amikkel foglalkoznunk kell. A jelenle­gi lapszámunkban közzétett publikációk négy, napjainkban kiemelt jelentőségű témakört fognak át: a szarkopéniát mint progresszív izomvesztést, a nehezen ke­zelhető rheumatoid arthritis (RA) klinikai kihívásait, az RA-val társuló osteoporo­sist és törési kockázatot, valamint a kró­nikus mozgásszervi betegek centrális szenzitizációjának és fájdalomérzetének pszichoszomatikus összefüggéseit.

A rheumatoid arthritis (RA) esetében a terápiás eszköztár bővülése ellenére a betegek jelentős részénél továbbra sem érhető el a betegség optimális kontrollja. Összefoglaló cikkünk áttekinti a nehezen kezelhető RA pontos definícióját, részletezi a háttérben álló lehetséges mechanizmusokat, és bemutatja a célzott, multidiszciplináris gondozás fő lépéseit.

Jelentősen csökkenti az autoimmun eredetű gyulladást két újonnan felfedezett antitest.

Bizonyos autoimmun betegségek kezelésében nyújthat előrelépést az az új terápiás megközelítés, amely a T-sejtek anyagcseréjét képes módosítani.

Az interleukin 6 ellen irányuló vakcina immunterápia ígéretes eredményeket mutatott a térd gyulladásos osteoarthritisének kezelésében egy fázis 1 kettős-vak kontrollos tanulmány szerint.