A rendkívül ritka, genetikai eredetű, gyógyíthatatlan betegség kutatásában most először sikerült megfelelőnek tűnő gyógyszercélpontot azonosítani.

Rudolf Virchow kiterjedt, szisztemati­kus kutatásai alapján 1856-ban közöl­te elméletét, miszerint „minden esetben a vér többé-kevésbé kiterjedt rögöt képez a beillesztett [idegen] test köré... ...az [ide­gen test okozta] elzáródás következményei három csoportba oszthatóak, melyek az ér és környezetének irritációja, a vér alvadása és a véráram megszakadása.”¹

Érdekesség, hogy ezzel lényegében a vérrögképződés következményének tartotta e három tényezőt és csak vénás stasisnak tulajdonított szerepet a de novo thrombus-képződésben.² 

A gastroduodenalis kimeneti elzáródás palliatív kezelése öntáguló enteralis sztentekkel hatékony és biztonságos módszer, a palliatív céllal elkészített gastroenterostomia reális alternatívája. A szerzők ismertetik a malignus gastroduodenalis obstructio hátterében fennálló leggyakoribb betegsé­geket, a sztent kiválasztásának szempontjait, behelyezési technikáját, valamint elemzik a kezelés technikai és klinikai sikerességét, megemlítve a lehetséges komplikációkat.

Amikor a betegek sürgős ok miatt keresik fel a háziorvosi rendelőt és a sürgősségi felvételi osztályt, ezt gyakran hasi fájdalom miatt teszik. 

A szívbetegek gyakran pszichés társbetegségekben is szenvednek, ame­lyek kedvezőtlenül befolyásolják az életminőségüket. A pszichés zavarok a szívbetegségek kialakulását és lefolyását is hátrányosan érinthetik. A de­presszió, a félelem és szorongás, továbbá a poszttraumás stressz szindróma gyakori előfordulása ebben a betegcsoportban növelheti a hospitalizációs, a morbiditási és a mortalitási rátát. Rendkívül fontos a pszichés zavarok idő­ben történő felismerése és kezelése. A pszichokardiológia a szívbetegségek és a pszichés elváltozások kapcsolatával és az ezekre ható pszichoszociális tényezőkkel foglalkozik.

 Az aplasztikus anémia ritka, nem malignus, súlyos esetekben az életet veszélyezte­tő vérképzőszervi betegség, melynek hátterében heterogén molekuláris és össze­tett klonális összefüggések bontakoznak ki. Új tapasztalatokkal gazdagodtunk mind az allogén őssejt-transzplantációs, mind pedig az immunszuppresszív kezelés terén.

A hipertrófiás kardiomiopátia a leggyakoribb monogénes kardiomiopátia. A hir­telen szívhalál elsődleges és másodlagos megelőzése, valamint a genetikai ta­nácsadás pontos diagnosztikát követel. Tünetekben megnyilvánuló lefolyás ese­tén a kezelés középpontjában a béta-blokkolók és a kalciumantagonisták állnak. Ugyancsak bevett kezelési mód a miektómia és a septum részeinek perkután al­koholos ablációja. Nehéz feladat az elsődleges megelőzés céljából implantálható kardioverter-defibrillátorral ellátandó betegek azonosítása. Ehhez az elterjedt koc­kázati tényezők mellett az új képalkotó eljárásokat is érdemes segítségül hívni.