A bullosus pemphigoid (BP) az időskor hólyagos betegsége, mely szá­mos tényezővel, többek között bizonyos gyógyszerek szedésével mu­tat összefüggést. Az utóbbi években egyre több beszámoló született az antidiabetikumként alkalmazott dipeptidil-peptidáz-gátlók, más néven gliptinek által kiváltott BP-ről.

Az elhízás világjárvánnyá vált az utóbbi évtizedekben, ezzel párhuzamosan meredeken emelkedik a 2-es típusú cukorbetegség (T2DM) előfordulása is. A T2DM terápiás lehetőségei közül kiemelendők azok a szerek, amelyek a gasztrointesztinális rendszeren keresztül érik el vércukorcsökkentő ha­tásukat. Napjainkban egyre inkább az érdeklődés központjába kerülnek az inkretintengelyen ható szerek közé tartozó, a dipeptidil-peptidáz-4 (DPP4) enzimet gátló készítmények.

Az ENDURE vizsgálat az alogliptin + metformin (vs. alogliptin + glipizid) kezelés hosszú távú hatását és biztonságosságát tesztelte. A vizsgálat igazolta a metformin mellett alkalmazott alogliptin glikémiás hatékonysá­gának tartós voltát, amely napi 25 mg alogliptin mellett jobb volt, mint glipizid mel­lett. 

A dipeptidil-peptidáz-4- (DPP-4) inhibitorok egyre nagyobb teret kapnak a 2-es típusú diabetes mellitus első és második vonalbeli kezelésében. A DPP-4-inhibitorokról általánosságban azt tartják, hogy a szulfonilureákkal (SU) megegyező hatásfokkal csökkenti a vércukorszintet, ugyanakkor alkalmazásukat ritkábban kísérik mellékhatások, például nem okoznak testsúlygyarapodást, és ritkábban idéznek elő hypoglykaemiát. Ezen túlmenően mind a SU-k, mind a glitazonok kedvezőtlenül befolyásolják a bármely okból bekövetkező halálozást és a kardiovaszkuláris kockázatot. A fentiek fényében a DPP-4 inhibitorok a régebbi glükózcsökkentő szerek vonzó alternatívái lehetnek, ám alkalmazásukat némiképpen behatárolja, hogy nem rendelkezünk elegendő adattal hosszú távú biztonságosságukra vonatkozóan. Éppen ezért nagy szükség van a DPP-4-kezeléshez kapcsolódó összegzett mortalitás és kardiovaszkuláris kockázat elemzésére.

A teljes genomra kiterjedő asszociációs tanulmányok és rendszerbiológiai isme­reteink lehetővé tették a 2-es típusú diebéteszre hajlamosító polimorfizmusok és biomarkerek felismerését. Ezzel új távlatok nyíltak meg a cukorbetegség személyre szóló gyógyszeres kezelésének farmakogenetikán alapuló fejlesztésében. A diabé­tesz kockázatát befolyásoló genetikai polimorfizmusok némelyike egyik vagy másik antidiabetikum hatásosságával is összefügg. Csökken a távolság a valóság és a dia­bétesz személyre szabott kezelésének víziója között.

A vizsgálat az Európában a közelmúltban regisztrált új DPP-4-gátló készítmény, az alogliptin kardiovaszkuláris biztonságosságát tesztelte 2-es típusú diabéteszben szenvedő, igen nagy kardiovaszkuláris kockázatú betegek körében. A tanulmány legfontosabb adata, hogy ebben a betegcsoportban a jelentős kardiovaszkuláris események előfordulását az alogliptin adása nem növelte. 

A DPP-IV-gátlók használata terjed, mivel nem hipoglikemizálnak, testsúlysemlegesek, kevés mellékhatásuk van, a metforminnal szinergisták, kényelmesen adagolhatók, elfogadható az áruk. A linagliptin felezési ideje egyedülállóan hosszú, alapvetően enterális a kiválasztása, nagyfokú DPP-IV-szelektivitása. 

Jelen lapszámban két, állandóan előtérben álló diabetológiai téma kerül terítékre. Az első munka, melyet Gyimesi András főorvos úr értő kommentárja követ, jól foglalja össze a belgyógyászok, diabetológusok, háziorvosok számára egy viszonylag új terápia hazai lehetőségeit, előnyeit, jelenlegi alkalmazhatóságát. A második cikket a Michigani Állami Egyetem családorvos és belgyógyász szakemberei írták.Megállapításaik nem mindenben egyeznek az uralkodó hazai nézetekkel, Kerényi Zsuzsa tanárnő részletes, a kritikát sem nélkülöző kommentárja egészíti ki hasznosan ezt a közleményt.

Az orális antidiabetikumok (OAD-k) a 2-es típusú cukorbetegség (2DM) vércukorcsökkentő kezelésének alapgyógyszerei. Javallataik és ellenjavallataik, adásuk feltételei és mérlegelési szempontjai jól ismertek. Időről időre felmerül azonban bizonyos készítménycsoportok, s azokon belül egyes szerek más vegyületekéhez viszonyítva kedvezőtlenebb kardiovaszkuláris hatása, valamint az a kérdés, hogy milyen anyai/magzati kockázatot jelent az OAD-knek a fogamzás idején, a terhesség vagy a szoptatás során történő alkalmazása. E kérdések jelen ismereteink szerinti összefoglalására vállalkoztunk munkánkban.