Az új modell magyarázatot adott arra, miért nem működnek a szokásosan alkalmazott gyulladáscsökkentő kezelések.

A rheumatoid arthritis (RA) krónikus polyarthritis klinikai képében je­lentkező betegség, melyben a krónikusan fennálló proinflammatorikus citokinterhelés, inadekvát D₃-vitamin-ellátottság, fizikai inaktivitás, másod­lagos sarcopenia, valamint a gyakran alkalmazott kortikoszteroid-terápia okozta csökkent csonttömeg akár a populáció 50%-ánál is fennállhat, 30%- nál pedig ez elérheti az osteoporosis mértékét. Emellett a törési rizikó, főleg a vertebrális, akár 3–5-ször gyakoribb lehet. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika Kenézy Gyula Campusán a 2024. április és 2025. január közötti időszakban az RA-val gondozott be­tegeinkkel folytatott kutatásunk során azt vizsgáltuk, van-e különbség az RA-ban szenvedők és a korban és nemben illesztett RA-ban nem szenvedők között a csontdenzitás, a törési rizikó tekintetében, valamint a prevalens törések és elesések gyakoriságában. Másodsorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a csontdenzitást, az elesési és prevalens törési gyakoriságot hogyan befolyásolják az RA betegségspecifikus jellegzetességei.

A kollagenózis a szisztémás autoimmun betegségek és a vasculitisek régeb­bi gyűjtőneve. A közlemény röviden összefoglalja a szisztémás autoimmun betegségekben szenvedő páciensek gondozása során a döntéshozatalt se­gítő klasszifikációs, aktivitási, remissziós kritériumokat, a szervi károsodás megítélésére szolgáló indexeket és a kezelési javaslatokat. Részletesebben tárgyalja az elmúlt évben a klasszifikációs kritériumokban, kezelési javas­latokban történt változásokat.

A pitvarfibrilláció antikoaguláns terápiája hatással van a veseműködésre. A CALLIPER vizsgálatban a szerzők tanulmányozták a vesefunkció romlását közepesen súlyos és súlyos vesebetegségben és pitvarfibrillációban szenve­dő betegeknél napi 15 mg rivaroxaban- és warfarinkezelés összevetésével. A rivaroxaban – 7368 beteg adatai alapján – szignifikánsan csökkentette a vesefunkció romlásának rizikóját a warfarinhoz képest, cukorbetegség fennállásától függetlenül.

Onkológiai kezelések során a testtömegindex (BMI) és a testtömegcsökkenés (WL) fontos prognosztikus tényező, ami azonban táplálásterápiával befolyásolható. A multicentrikus, retrospektív vizsgálat célja adatgyűjtés volt a tüdőtumoros betegek túlélésére ható BMI és WL prediktorokra, valamint az ezeket befolyásoló táplálásterápia alkalmazására. Az adatgyűjtés 1616 beteg bevonásával, 51 kérdést tartalmazó kérdőívvel, a statisztikai analízis leíró és többváltozós statisztikai módszerekkel, IBM SPSS Statistics 20 szoftverrel történt. Martin és munkatársai módszere szerint a BMI és WL alapján 0-tól 4-ig terjedő skálán besorolásra kerültek a betegek (0 grade 24,9%; 1. grade 20,7%; 2. grade 14,9%; 3. grade 22,4%; 4. grade 17,0%), ami alapján az alacsony BMI és a WL 75,1%-ban befolyásolhatja negatívan a betegek túlélését. Ezzel szemben csupán a betegek 37,6%-a részesült táplálásterápiában, 47-féle stratégia alapján. A BMI/WL prognosztikus mátrixba behelyettesített adatok azt mutatják, hogy a testtömegcsökkenés megrövidítheti a betegek életét. A 47-féle stratégia pedig arra utal, hogy nem konzekvens a táplálásterápia alkalmazása ebben a betegcsoportban.

Az izomgyengeség oka sokszor nehezen azonosítható. Ha a valódi izomgyengeséget elkülönítettük a fáradtságérzéstől és a fájdalommal összefüggő motoros zavaroktól, neurológiai, reumatológiai, endokrin, genetikai és fertőzéses kórképek, gyógyszer- vagy toxinhatással összefüggő okok jönnek szóba. Időskori tünetegyüttes az esendőség és a harántcsíkolt izmok megfogyatkozása. 

Az új terápiás lehetőségek keresése és a betegség etiopatogenezisének pon­tos megértése szempontjából igen fontos, hogy a betegeket klinikailag és patogenetikailag homogén csoportokba tudjuk sorolni. Már több mint húsz különböző, myositisszel asszociált autoantitestet (MAA) azonosítottak, jelenlé­tük jellegzetes lehet egy-egy szindrómára. A myositisek kezelése még mindig elsősorban glükokortikoidokkal történik. A rituximabot mind gyakrabban al­kalmazzák. A nagy dózisú intravénás immunglobulin (IvIg) is eredményes lehet.

Egy népességi alapú, esetkontrollos ausztrál vizsgálatban azt találták, hogy a sztatinokat szedő 40 évesnél idősebb betegekben megkétszereződik az idiopátiás inflammatórikus miozitisz kialakulásának esélye.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2016. november 14–15-én tartotta azt a workshopot, melynek keretében a big data felhasználási lehetőségeit tárgyalták a gyógyszerfejlesztés és gyógyszeripari szabályozás területén. A rendezvényt megnyitó Guido Rasi professzor, az EMA főigazgatója ki­emelte, hogy a közeljövőben elkerülhetetlen lesz ezeknek az adatgyűjtési és ismeretbővítési eszköztáraknak az alkalmazása. Használatuk, hozzá­férhetőségük és a kinyert eredmények viszont számos kérdést vetnek fel, ezeket a résztvevők négy szekcióban tárgyalták, majd panelbeszélgetésben foglalták össze. Következzenek a szekciók sarkalatos pontjai és a workshop legfontosabb megállapításai!

Életmódunk miatt az alacsony magnéziumszint okozta problémákkal egyre gyakrabban kell számolnunk. A hipomagneziémia aluldiagnosztizált álla­pot, előfordulása kb. 2% az átlagpopulációban, a lappangó esetek aránya egyes betegcsoportokban akár 80% is lehet. A Mg anyagcseréjét a bél­ből történő felszívódás, a renális visszaszívódás és a csontbeli raktározás határozza meg. E folyamatok újabban megismert részletei magyaráznak több genetikai vagy farmakológiai eredetű, alacsony magnéziumszinttel járó állapotot. A megfelelő fiziológiás Mg-forrást biztosító étkezés annak általános pozitív hatása miatt is támogatandó. Hazánkban az ajánlott napi bevitel 375 mg. Túladagolástól főként krónikus veseelégtelenségben kell tartani. A cikkben a Mg fiziológiás és egyes kórfolyamatokban betöltött szerepét ismertetjük.