Az óriássejtes arteritis – régi nevén Horton-féle betegség vagy temporalis arteritis – az 50 év feletti populáció leggyakoribb vasculitise. Granulomatózus gyulladás, mely a nagy és közepesen nagy artériákat érinti, azok akut vagy krónikus károsodásához vezet. Az idősebb életkorral való jól ismert társulás mellett más tényezők, így a major hisztokompatibilitási komplex geneti­kai variánsai, különösen a HLA DRB1 0404 is hozzájárulnak az óriássejtes arteritis (GCA) kialakulásához.

Egy 41 éves férfi 3 hónapja fennálló lábfájdalom miatt kereste fel orvo­sát. Könyökén és térdén bőrelváltozások látszottak, melyek kb. 5 évvel korábban jelentek meg. A beteg kórelőzményében dohányzás, frissen diagnosztizált magas vérnyomás és átmeneti agyi keringészavar (TIA) szerepelt. A TIA-t megelőzően a beteg nem járt rendszeresen orvoshoz.

A krónikus nem allergiás rhinitis patofiziológiája máig nem tisztázott. El­különítését segítheti, hogy kialakulásában nem azonosítható jól körülír­ható kiváltó tényező. Nyolc, részben átfedő altípusát különböztetjük meg. A kezelés módját a tünetek szabják meg, megegyezően az allergiás rhinitis terápiájával. A betegnek kerülnie kell az ismert triggerhatásokat. Első­ként választandó szerek az intranasalis kortikoszteroidok, az intranasalis antihisztaminok és az intranasalis ipratropium. Dekongesztáns és első gene­rációs antihisztamin együttes adása mérlegelendő akkor, ha a monoterápia nem enyhíti kellő mértékben a tüneteket.

Az orrvérzés szinte mindig riadalmat keltő esemény. A vérzés mögött szá­mos etiológia állhat, az orrvérzés nem betegség, hanem tünet. Amennyiben a kiváltó ok ismert, törekedni kell annak megszüntetésére. A terápiás stra­tégiát meghatározza az orrvérzés karakterisztikája. A spektrum az enyhe felső légúti infekciónál használható orrkenőcstől a makacs, recidív hátsó vérzések esetén alkalmazható érligatúra különböző formáiig tart. Amennyiben a kiváltó okot sikerül eliminálni, recidívára nem kell számítanunk.

Az őssejteket betegséglefolyást módosító, immunmoduláns, illetve regene­ratív célzattal felhasználó klinikai vizsgálatok előrehaladása kétségtelenül biztató, ám a legtöbbjük még korai fázisban van, s a közölt klinikai eredmé­nyek a terápiás hatás és a potenciális mellékhatások vonatkozásában nem egyértelműek. Az őssejtek alkalmazásának egységes szabályozása is nélkü­lözhetetlen ahhoz, hogy ez a feltétlenül kedvező, minimális invazivitással járó, egyénre szabható terápiás módszer számos, eltérő patogenezisű kór­formában valóban sikeres és biztonságos kezelési alternatíva lehessen.

Autoimmun betegségekben fokozott az akut veseelégtelenség kockáza­ta. Például ANCA asszociált vaszkulitiszben akár a 90%-ot is elérheti az intrarenális akut veseelégtelenség kialakulásának valószínűsége. A jelen­tős mértékű károsodások elkerülésének fontos feltétele a gyors és pontos diagnózis. De mikor kell vaszkulitiszre gondolni? És mi a helyes terápia?

A szisztémás vaszkulitiszek jellemzője a véredények falának gyulladása. Bármely szervben bármilyen típusú ér érintett lehet, így a kórjelek, tünetek változatosak. A vaszkulitiszek sok formáját elsődlegesen glükokortikoidokkal kezelik, de szükség lehet egyéb immunszuppresszív szerekre is. A kezelés jelentős toxicitással járhat, fertőzés alakulhat ki az immunszuppresszív terápia következtében, és a szteroidok mellékhatásai is megjelenhetnek. Hosszú távú szteroidkezelés alatt gondolni kell a D-vitamin- és kalciumprofilaxisra.

A legfontosabb reumatológiai sürgősségi állapotok a szeptikus arthritis, a köszvény, az atlanto-axiális szubluxáció, a szisztémás sclerosisban előforduló vesekrízis és ujjfekély, az óriássejtes arteritisben fellépő amaurosis fugax, a katasztrofális antifoszfolipid antitest szindróma és a pulmorenális szindróma.

A folyékony sóoldattal végzett orröblítést a krónikus rhinosinusitis tüneteinek kezelésére használják. Nem  egyértelmű, hogy a sóoldatos orrmosás az enyhe vagy közepes fokú allergiás rhinitis és az akut felső légúti fertőzések tüneteit is hatásosan enyhítené.

Avasculitisek, a reumás betegségek és a collagenosisok manifesztációi a tüdőben is megjelenhetnek. Más autoimmun betegségek, például krónikus gyulladásos bélbetegségek a tüdőt ritkábban érintik, nem specifikus lymphocytás alveolitis alakulhat ki. Az olyan autoimmun kórképek, mint a myasthenia gravis, az izomgyengeség következtében gyakran aspirációt és pneumoniát okoznak. Vasculitisek A szisztémás vasculitisek közül a kiserek vasculitisei okoznak elváltozásokat a tüdőben. Ide tartoznak az antineutrophil citoplazmatikus antitestekhez (ANCA) asszociált formák: a Wegener-granulomatosis, a mikroszkópos polyangiitis, a Churg–Strauss-szindróma és a Goodpasture- szindróma, valamint a ritkább kórképek közül a Schönlein–Henochpurpura, az esszenciális kryoglobulinaemia és a Behçet-kór. Ezek a vasculitisek elsősorban a tüdő-parenchymát érintik (az ANCA-asszociált vasculitisek a légutakat is). Ezzel szemben a közepes erek és a nagyerek vasculitiseiben (polyarteritis nodosa,Kawasaki-szindróma, illetve óriássejtes arteritis, Takayasu-arteritis) gyulladásos érszűkületek és embóliák állnak az előtérben. A tüdő-parenchyma megkímélt marad ezekben a betegségekben.