A kar csontjai közül az alkarcsontok törnek a leggyakrabban, többnyire disztálisan, kinyújtott kézre esés miatt. A diagnózist röntgen vagy ultrahang erősítheti meg. Ha az első vizsgálat nem igazol törést, a gyanú azonban fennáll, 7–14 nap múlva újabb felvételt kell készíteni. Gyermekeknél gyakori az elhajlásos törésnek is nevezett inkomplett kompressziós fractura, mely nem jár a corticalis állomány folytonossághiányával, illetve a zöldgallytörés, amikor a corticalis is sérül. Felnőtteknél a radius disztális törése a leggya­koribb. Az ulna diaphysisének izolált („gumibot”) töréseit gyakran az alkart ért közvetlen erőbehatás idézi elő. A mindkét alkarcsontot érintő kombinált törések általában sebészeti repozíciót igényelnek.

Egy kanadai vizsgálat szerint a csontritkulásos töréseket szenvedett idős embereknél több mint 10 évig is eltarthat, míg visszanyerik eredeti életminőségüket.

A patinás bostoni New England Journal of Medicine mellett más fontos orvosi folyóiratokban is tallózó NEJM Journal Watch több szakterületen összegyűj­tötte az elmúlt év legnagyobb szakmai visszhangot keltő orvosi közlemé­nyeit. Lapunk az általános orvoslás, bőrgyógyászat, onkológia-hematológia és neurológia témakörökből válogatott összefoglalókat ismerteti.

A csuklófájdalom gyakori oka az akut sérülés. A kinyújtott kézre esés a sajkacsont töréséhez vezethet – ez a leggyakoribb kéztőcsonttörés. Ha a törést a röntgen nem igazolja, csont-scan vagy MRI végezhető. Szubakut vagy krónikus csuklófáj­dalom esetén pl. tendinopátia és az idegre gyakorolt nyomás jön szóba. Az alkar és a csukló izmainak túlerőltetése tendinopátiát okozhat. A radiális oldali fájda­lom általában de Quervain-tenoszinovitisz. Ha a csuklónál nyomás nehezedik az idegre, ez fájdalommal és főleg szenzoros tünetekkel jár. A csuklótáji ulnáris neuropátia kockázatát növelik a csukló folyamatos vagy ismétlődő extenziójával járó tevékenységek.