A tirozin-kináz gátló (TKI), majd az immun-ellenőrzőpont gátló (IO) kezelések rutinszerű elterjedése eredményeként a IV-es stádiumú betegség prognózisa jelentősen javul az elmúlt  15 évben. Az újabb kombinációk (TKI-IO és IO-IO) tovább javíthatják a betegek életkilátásait.

Számos vizsgálat szerint a bal kamrai hypertrophia regressziója kedvezőbben befolyásolható ACE-gátlók, angiotenzin-receptor-blokkolók és kalciumcsator­na-blokkolók adásával. Jelen vizsgálat célja, hogy megvizsgálja a perindopril/ indapamid/amlodipin hármas fix kombinációval végzett kezelés hosszú távú hatását a bal kamrai tömegindex csökkentésére és a bal kamrai hypertrophia regressziójára olyan ambulánsan kezelt hypertoniás betegeknél, akiknél ko­rábban nem érték el a vérnyomáskontrollt egy renin–angiotenzin–aldoszteron rendszer gátló és egy diuretikum kettős fix kombinációval.

A tirozin-kinázok a sejtműködésben alapvető szerepet játszó enzimek, me­lyek a sejtek közötti kommunikációban és olyan komplex széles spektrumú biológiai funkciók kontrollálásában játszanak szerepet, mint a sejtnöveke­dés, a sejtosztódás, a differenciáció és a metabolizmus. A tirozin-kinázok egyes receptorok (pl. növekedési faktorok receptorai) intracelluláris régióját képezik, melyek a receptor–ligand kötődés alkalmával aktiválódnak és indítanak be a sejt további sorsában lényegi eltérésekhez vezető kaszká­dokat. Ilyen kaszkád lehet például a sejtosztódást vagy apoptózist előidéző egymást erősítő folyamatok részjelensége, melyek circulus vitiosusként daganatos sejtdifferenciációt idézhetnek elő.

Az irányelvekben ajánlott vérnyomáscélértékek eléréséhez általában több­féle vérnyomáscsökkentő szerrel végzett egyidejű kezelésre van szükség. A sokszor összetett kezelési protokoll során a beteg gyakori ellenőrzésére és dózismódosításra lehet szükség a vérnyomás-céltartomány eléréséig. A fix dózisú kombinációkat tartalmazó tablettákból álló kezelési stratégia célja e folyamat egyszerűsítése, támogatása.

JAMA Cardiology, 2020. július

A hypertonia és a 2-es típusú cukorbetegség együttes jelenlétük felgyor­sítja a célszervkárosodások és a szövődmények fellépését. A folyamat megállítása az optimális vércukorkontrollon túl a célvérnyomás elérésén, a szervvédelemmel bíró vérnyomáscsökkentők alkalmazásán, a diabeteses anyagcserezavart rontó szerek kerülésén és leginkább a pontosan végzett nem gyógyszeres kezelésen múlik. 

A rendelőn kívüli és az ambuláns vérnyomásmérés felértékelődött. A nem farmakológiai kezelés minden formája nagyobb hangsúlyt kapott. Az ajánlások hangsúlyozzák a kettős vagy hármas fix dózisú antihipertenzív gyógyszeres kezelés előnyeit. A kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás személyre szabott csökkentése csak a betegek javuló együttműködésével érhető el.

A modern gyógyászatban a gyógyszerkölcsönhatások nem kapnak mindig a súlyuknak megfelelő figyelmet. 

A korai vaszkuláris öregedés (early vascular aging, EVA) kérdésköre az ér­falak korai, gyorsan kialakuló rugalmatlanná válásának és az endothel-működés beszűkülésének időben történő felismerését és lassítását célzó eljárásokat öleli fel.

A stabil koszorúér-betegség szekunder prevenciós kezelésében első vo­nalban aszpirin, sztatin és ACE-gátló, antianginás szerként béta-blokkoló, illetve kalciumcsatorna-blokkoló adása indokolt. Mivel a stabil koszorúér­betegek számára előírt LDL-koleszterin-célérték vagy az 50%-os csökkentés eléréséhez minden betegnek sztatint kell szednie, ez a kombináció igen el­terjedt a gyakorlatban. A PAPA-CAD vizsgálat alcsoportelemzései igazolták, hogy az atorvastatinhoz hozzáadott, metabolikusan kedvező perindopril + amlodipin fix kombináció tovább javítja a lipidprofilt, az atorvastatin pedig tovább javítja a célvérnyomást elérő betegek arányát.
Journal of International Medical Research, 2018. március

A hipertónia – a felnőttkorban leggyakoribb kardiovaszkuláris beteg­ség – gyakran szövődik diabetes mellitusszal. A diabéteszben kialakuló patofiziológiai (endokrin, kardiovaszkuláris, renális, neurális) eltérések hozzájárulnak a vérnyomás emelkedéséhez és gátolhatják a vérnyomás­csökkentő szerek hatását, ezért ilyenkor gyakran alakul ki terápiarezisztens hipertónia. A közlemény a terápiarezisztens hipertóniára vonatkozó legfon­tosabb ismereteket tekinti át, különös tekintettel a diabéteszes betegekre.