A daganatos betegeknél előforduló vénás események kialakulásának rizi­kója magasabb a nem daganatos betegekhez képest. Alábbi írásunkban célunk összefoglalni az említett betegcsoportnál a vénás tromboembólia főbb rizikófaktorait, patomechanizmusát, a megelőzés módszereit, a diag­nosztikai, illetve kezelési lehetőségeket.

A gastrointestinalis angiodysplasia ritka, de jelentős oka a manifeszt és okkult vérzéseknek egyaránt. Főleg idős korban és nagymértékű komorbiditással együtt fordul elő. Az endoszkópos technikák fejlődése számottevően javította a betegek kilátásait. Jelenleg az alkalmazott keze­lési módozatok megválasztása esetről esetre, egyedileg történik. További kutatások szükségesek a patogenezis és a potenciális kezelési cél ponto­sabb megismeréséhez.

A nyugati, iparosodott régiókban a betegek több mint felénél a gyógysze­rek okozzák az akut májelégtelenséget. A gyógyszer által kiváltott toxikus hepatopathiát (DILI: drug-induced liver injury – gyógyszer okozta májká­rosodás) számos klinikai tünet jellemzi, ezért ezek komoly diagnosztikai kihívást jelentenek. Ez a cikk bemutatja a DILI kórismézését és azt, hogy milyen kezelési lehetőségek állnak a rendelkezésünkre.

Napjaink gasztroenterológiai gyakorlatában egyre többször találkozunk antithromboticus terápiában részesülő betegekkel. Az endoszkópos be­avatkozásokat megelőzően ebben a betegcsoportban az antithromboticus terápia optimalizálása válhat szükségessé. A megfelelő terápiamódosí­táshoz alapvetően az endoszkópos beavatkozás okozta vérzéses és az alapbetegség okozta thromboticus rizikót kell figyelembe vennünk. Jelen közlemény a rutin gasztroenterológiai gyakorlatban leginkább előforduló esetekhez hivatott részletes szakmai segítséget nyújtani.

A klinikusok egyik legnehezebb feladata a vizsgálatokból származó bizo­nyítékok alkalmazása a rendelésen megjelenő betegekre. Ezt a problémát jelzi az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) kongresszusának legnagyobb érdeklődéssel kísért előadása, melynek során a FRAIL-AF vizsgálat meglepő és váratlan eredményeit ismertették. Azt, hogy a K-vitamin-antagonisták (VKA) szedése mellett jól funkcionáló, idős pitvarfibrilláló betegeket át kell-e állítani közvetlen hatású orális antikoagulánsokra (DOAC).

Mára a direkt orális antikoagulánsok (DOAC) jelentik pitvarfibrilláció vagy vénás thromboemboliák esetén az elsőként választandó véralvadásgátló terápiát. Hasonló vagy jobb hatékonysági/biztonságossági profillal ren­delkeznek a K-vitamin-antagonistákhoz képest, bár a vérzési kockázat te­kintetében vannak eltérések a különböző hatóanyagok között. Ballestri és munkatársai egy kritikus, narratív, összefoglaló tanulmányban vizsgálták a rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján a különböző DOAC-okhoz köthető vérzési kockázatot, valamint azok ellátásának és a véral­vadásgátló kezelés újraindításának kérdésköreit. Jelen referátum az op­timális, egyéni tulajdonságokat és vérzési rizikót figyelembe vevő DOAC kiválasztásra vonatkozó ajánlásokat emeli ki a hivatkozott közleményből.

Jelenleg viszonylag kevés adat áll a klinikus rendelkezésére, amikor vá­lasztani kíván a direkt orális alvadásgátlók között pitvarfibrillációval élő betegének stroke-prevenciója céljából. Jelen vizsgálat ehhez a döntéshez kíván újabb információkkal szolgálni hosszabb távú utánkövetés alapján. Az adatok összegzése során olyan különbségek mutatkoztak a rivaroxaban javára, melyek a korábbi, rövidebb utánkövetést alkalmazó vizsgálatokban nem mutatkoztak meg. A halálozásban és az ischaemiás stroke előfordulá­sában megfigyelt különbségek életkorfüggőnek bizonyultak.

Atartós antikoaguláns terápiában ré­szesülő betegek esetében az elektív invazív beavatkozásra, műtétre való felké­szülés része az antikoaguláns kezelés gon­dos perioperatív megtervezése. A direkt orális antikoagulánsok (DOAC) megjele­nése változást hozott a perioperatív me­nedzsmentben is, hiszen a kumarinokétól eltérő farmakokinetikai tulajdonságok miatt a DOAC-kezelt betegek elektív be­avatkozásai során a jól ismert, megszokott, hagyományos LMWH-bridging nemcsak felesleges, de kifejezetten kerülendő el­járás. 

Ismételten igazolták, hogy 85 évesnél idősebbeknek pitvarfibrilláció és stroke után a thromboemboliás események megelőzésében a direkt orális antikoagulánsok előnyösebbek. 

Kiterjedt, nagy esetszámú vizsgálatokban sem a colchicin, sem az aszpirin, sem az új típusú orális antikoagulánsok nem csökkentették a betegek halálozását.