A közepesen súlyos ischaemiás stroke kezelésében statisztikailag szignifikáns előnyt mutatott a korán megkezdett orális, kettős vérlemezkeaggregáció-gátló terápia, és a biztonságossági kockázat sem nőtt jelentősen. A TAPIS vizsgálat kétségtelenül kedvező eredményeinek általánosíthatósá­gát azonban korlátozza, hogy kizárólag kínai betegeken végezték, illetve súlyos esetekben még nem értékelték a kezelést.

Az immuno-inflammatorikus patogenezisű reumatológiai kórképekben jól ismert a jelentősen emelkedett kardiovaszkuláris mortalitás. Ez többszörö­sen összefüggő gyulladásos, lipid-, metabolikus és trombotikus folyamatok következménye, amely akcelerált ateroszklerózishoz, korai kardiovasz­kuláris öregedéshez vezet. Mindemellett az aktív alapbetegség gyakran kardiovaszkuláris manifesztáció formájában jelenik meg, szintén növelve a szív- és érrendszeri morbiditást és mortalitást. A hatásos megelőzés és kezelés szempontjából létfontosságú ezen állapotok megfelelő diagnosz­tikája, melynek szerves részét képezik a biomarkerek. Cikkünk összegzi a különböző állapotokban jelenleg és provizórikusan alkalmazható kardiovaszkuláris biomarkerek diagnosztikus és prognosztikus értékét, ráirányít­va a figyelmet a diagnosztika csapdáira is.

A VERVE‑102 egyetlen infúzió formájában adható: kikapcsolja a májban a PCSK9 fehérje termeléséért felelős gént.

A kardiovaszkuláris kockázat jelenlegi becslése elsősorban a klasszikus rizikótényezőkön alapuló klinikai pontszámokra támaszkodik, ezek azon­ban csak mérsékelt pontossággal képesek megkülönböztetni a magas és alacsony kockázatú egyéneket. Az utóbbi években egyre nagyobb figyel­met kapott a koszorúér-meszesedés mértékét jelző koronáriakalcium-pontszám (CACS) és a koszorúér-CT-angiográfia (CCTA). Jelen közlemény célja, hogy összefoglalja a CACS alkalmazását a lipidszintcsökkentő és a trombocitaaggregáció-gátló terápiák során, továbbá megvizsgálja an­nak lehetőségét, hogy a CCTA a plakkterhelés és a plakkfenotípus részletes jellemzésével miként járulhat hozzá az ateroszklerózis elleni kezelések hatékonyságának monitorozásához.

A prosztatarákban szenvedő férfiaknál alkalmazott androgéndeprivációs terápia (ADT) kardiovaszkuláris (CV) morbiditással jár, azonban ennek biológiai háttere még nem tisztázott. A legújabb vizsgálatok eredményei el­lentmondásosak a gonadotropin-felszabadító hormon (GnRH) agonisták és antagonisták CV-biztonságosságát illetően. A szerzők azt a hipotézist vizs­gálták, hogy a koszorúér-ateroszklerózis gyorsulása az ADT alkalmazásakor a GnRH-agonisták esetén jelentősebb, mint a GnRH-antagonisták esetében.

A lerkanidipin az újabb generációs kalciumcsatorna-blokkolók egyi­ke, amely hatékony vérnyomáscsökkentő tulajdonságairól és kedve­ző mellékhatásprofiljáról ismert. A jelen retrospektív, három dél-koreai kórház adatain alapuló vizsgálat célja annak tanulmányozása volt, hogy a lerkanidipin és az amlodipin milyen mértékben képes megelőzni a súlyos kardiovaszkuláris eseményeket (major adverse cardiovascular events – MACE) a hipertóniás betegek körében. A lerkanidipin hatékonysága a MACE prevenciójában összemérhetőnek bizonyult az amlodipinével, és tekintettel arra, hogy korábbi vizsgálatok alapján a mellékhatásprofilja kedvezőbb lehet, megfelelő alternatívát jelenthet a hipertónia kezelésében.

A VESALIUS-CV klinikai vizsgálat szerint a hatóanyag jelentősen csökkenti a szív-érrendszeri események bekövetkezésének rizikóját magas kockázatú populációban.

A drospirenon ösztrogénekkel együtt kombinált fogamzásgátlóként is alkalmazható, de ma már elérhető csak drospirenont tartalmazó orális fogamzásgátló is. Mivel az ösztrogének kedvezőtlen mellékhatásokkal járhatnak (pl. anyagcserehatások, tromboembóliás események), alkal­mazásuk megfelelő elővigyázatosságot igényel; a drospirenon kedvezően befolyásolhatja például az anyagcserehatásokat a kombinációs készít­mények részeként, illetve monoterápiaként megfelelő alternatíva lehet a fogamzásgátlásban. Az alábbiakban a drospirenon farmakológiai és metabolikus hatásait foglaljuk össze.

A cikkben átfogó képet kaphatunk az elhízás epidemiológiájáról, patofiziológiai hátteréről, legfőbb szövődményeiről; a metabolikus, kardiovaszkuláris, onkológiai, pszichés és mozgásszervi következményeiről, diagnosztikai kritériumairól és mód­szereiről, valamint a kezelési lehetőségekről, a megelőzés stratégiáiról és a népegészségügyi programokról is.

Ateroszklerózisban trombocitaaggregáció-gátló gyógyszereket haszná­lunk. Betegeink jelentős részénél alkalmaznunk kell antikoaguláns kezelést is, fokozva a vérzési rizikót. A kettő kombinációja kapcsán a kockázat jelen­tősen meghaladhatja a várható hasznot. Fontos tudni, mikor van szükség a kombinációra, és mikor nem javasolt. Jelen cikk ennek ismertetésére vállalkozik.