A pszichiátria illetékességét képező mentális zavarokkal kapcsolatos tu­dományos evidenciáknak szükségszerűen meg kell jelenniük a diagnosz­tikus rendszerek újabb verzióiban. Kívánatos az is, hogy az egyidejűleg használatban lévő klasszifikációs rendszerek – közel – azonos koncepciók mentén definiáljanak pszichiátriai betegségeket. E két szempont érvénye­sülését illusztráljuk a következőkben a bipoláris hangulatzavar Betegségek Nemzetközi Osztályozásának (BNO) 11. változatában megjelenő példáján keresztül.

Napjainkban egyre több figyelem irányul a mentális zavarok kibontako­zásának, zajlásának és kezelési vonatkozásainak immun-metabolikus ös­szefüggéseire. A mentális működéseket mélyrehatóan befolyásolják a me­tabolikus diszfunkciók, az inzulinrezisztencia, az immun- és gyulladásos folyamatok. A tudomány által feltárt összefüggésekre alapozva hatékony metabolikus intervenciókat alakíthatunk ki. Ezekkel a területekkel foglal­kozik a metabolikus pszichiátria, amely évszázados orvosi megfigyelések csíráiból napjainkban kivirágzó diszciplína.

A mentális egészség területén az elmúlt évtizedekben – többek között a klímaváltozás, a Föld erőforrásainak kimerülése, a kényszerű migráció, a járványok és a háborúk következtében – világszerte növekedett az el­látási szükséglet, miközben az ellátókapacitás csökkent. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2022-es mentális egészségügyi jelentése szerint vi­lágszerte közel egymilliárd a mentális betegséggel érintettek száma.

Korunk népbetegsége a stressz, így igen gyakoriak az ezzel együtt járó problémák, a szorongás, az alvászavar, illetve a vegetatív idegrendszer zavarainak következményei (kardiovaszkuláris problémák, krónikus fájda­lom, hormonzavarok stb.). Nem véletlen, hogy a benzodiazepinek napjaink legelterjedtebb gyógyszerei közé tartoznak, elsősorban nyugtató és altató hatásuk miatt.

Elsősorban a súlyos depresszió és a bipoláris zavar differenciálásának nehézségein segíthet az új módszer, a vérvizsgálat és a mentálhigiénés felmérés együttes alkalmazása.

A szerző szakirodalmi adatok alapján áttekinti az antipszichotikumok al­kalmazásának kockázatait terhességben. Minden várandós pszichiátriai betegnél gondosan mérlegelni kell a farmakoterápia előnyeit és hátrányait, valamint az antipszichotikumok elhagyásával járó relapszus következmé­nyeit. A kongenitális malformációkért, valamint a perinatális szövődménye­kért nemcsak a gyógyszerek, hanem a fennálló pszichiátriai zavar, a non-compliance, valamint az esetlegesen társuló szerabúzus is felelős lehet. A teljes körű tájékoztatásba a betegen kívül a közvetlen hozzátartozót is célszerű bevonni, ami elősegíti az optimális döntés meghozatalát.

Ismét szülészeti szimpóziumot szervezett az Orvostovábbképző Szemle szerkesztősége, melyben szakított azzal a hagyo­mánnyal, hogy a szülészet aktuális kérdé­seinek boncolgatása az úgynevezett nagy terhességi kórképek – a koraszülés, a méhen belüli növekedés lemaradása, a terhességi magas vérnyomás spektrum és a terhességi cukorbetegség – új eredményeinek ismerte­tésére szorítkozik. Helyette olyan gyakorlati kérdések elemzésére vállalkozott, melyek gyakoriságuknál fogva (láz- és fájdalom­csillapítás a terhességben) vagy az utóbbi időben megszaporodó kihívások miatt (antipszichotikumok alkalmazása a váran­dósságban) tartanak igényt a társszakmák érdeklődésére, vagy éppen csak a napjaink­ra megteremtett diagnosztikus lehetőségek következtében szinte új kórképnek számító betegség (terhességi cholestasis) megtár­gyalására nyújt lehetőséget.

Egy meta-analizis szerint a depresszió kezelésére a visszavétel gátlás kombinálása a preszinaptikus alfa-2-autoreceptor antagonistákkal jelentősen javítja az eredményeket a monoterápiához képest.

A major depresszió jól definiált orvosi-pszichiátriai betegség specifikus érzelmi-pszichológiai, kognitív és vegetatív tünetekkel, valamint számos, szubtilis centrális és perifériás biológiai eltéréssel. Jelen írás összefoglalja a major depresszióval kapcsolatos jelen ismereteinket és eloszlat számos, ezzel kapcsolatos tévhitet.

A közlemény hiánypótló célja, hogy reális képet nyújtson az egyre gyako­ribbá váló borderline személyiségzavar jellemzőiről és kezelhetőségéről. Eloszlatja az elterjedt tévhiteket, személyközelbe hozza és átélhetővé teszi az érintettek belső élményeit, megérthetővé a típusos kapcsolati, életveze­tési és viselkedésproblémáikat. Ismerteti a segítségnyújtási lehetőségeket, bepillantást nyújt a zavar gyógyításában bizonyítottan hatékony pszicho­terápiás módszerek belső világába. Felkészít a betegekkel való találkozás során felmerülő gyakoribb kommunikációs nehézségekre, útmutatót nyújt ezek feloldásához