Az IPF célzott kezelésére 2017 óta Magyarországon már két készítmény is rendelkezésre áll: a pirfenidon és a nintedanib, melyek kijelölt centrumokban a betegeknek támogatással írhatók. Mindkét gyógyszer jelentősen lassítja a forszírozott vitálkapacitás csökkenését és ritkítja az általában fatális kimenetelű akut exacerbációk előfordulását. Az új diagnosztikai és terápiás eredmények fényében a nemzetközi IPF-irányelv megújítása várható a közeli jövőben.

Minden gyakorló orvosnak jártasnak kell lennie a tüdőhallgatózás tudomá­nyában, mert a kórelőzménnyel együtt ez az alapja az első tüdőgyógyászati véleménynek. A különböző légzési és mellékzörejek egyértelmű azonosí­tása azonban nem mindig egyszerű – és figyelmet kell fordítani a nemzet­közileg elfogadott nómenklatúra használatára is.

Az α₁-proteináz-inhibitor (A1PI) hatásosságát α1-antitripszin-hiányos be­tegek kezelésében még sosem igazolták randomizált, placebokontrollos vizsgálatban. A CT-vel történő tüdődenzitás-mérés sokkal érzékenyeb­ben tükrözi az emfizéma progresszióját α1-antitripszin-hiányban, mint a spirometria, ezért a RAPID vizsgálatban a kezelés eredményességét CT-vel mérték.

Egy megfigyeléses vizsgálatban, amelyben a tüdő állapotát CT-vel ellenőrizték, az aszpirin rendszeres alkalmazása lelassította a szubklinikus emfizéma progresszióját.

A krónikus diszpnoé oka legtöbbször asztma, szívelégtelenség, miokardiális isémia, krónikus obstruktív tüdőbetegség, intersticiális tüdőbetegség, pneumónia vagy pszichogén zavar. Sokszor a klinikai kép önmagában elegendő a diagnózis felállításához. A fizikális vizsgálati leletek (pl. telt juguláris vénák, gyengült légzési hangok vagy sípolás, pleurális dörzszörej, dobverőujjak) segíthetnek a diagnózis felállításában. 

Az aggasztó epidemiológiai mutatók ellenére az elmúlt évtizedek orvosbiológiai kutatásai mostohán bántak a COPD-vel.