A prosztatitisz gyakori előfordulású klinikai szindrómák csoportja, amely­nek négy fő típusa van: akut bakteriális prosztatitisz, krónikus bakteriális prosztatitisz, krónikus prosztatitisz/krónikus kismedencei fájdalom szind­róma és a tünetmentes forma. A bakteriális prosztatitiszek a kórtörténet és a mikrobiológiai vizsgálatok alapján általában diagnosztizálhatók, keze­lésük antibiotikumokkal történik. A prosztatitiszek leggyakoribb formája a krónikus prosztatitisz, más néven krónikus kismedencei fájdalom szind­róma, mely kizárásos diagnózis, és nincs egységes kezelése. A tünetmentes prosztatitisz nem igényel kezelést, és jellemzően más urológiai tünetek miatti kivizsgálás során, incidentális diagnózisként írják le.

Az invazív candidiasisok leggyakoribb klinikai megjelenési formája a candidaemia. A hemokultúrák érzékenysége széles határok között mo­zog, önmagában ritkán elégséges a diagnózis gyors megállapításához. A pontos kórisméhez a nem tenyésztésen alapuló eljárások segítségével juthatunk közelebb. A szisztémás candidiasisok terápiájában elsősorban az azolokat és echinocandinokat alkalmazhatjuk, ugyanakkor sajnos egy­re gyakrabban fordulnak elő a rezisztens fajok, valamint a pánrezisztens C. auris incidenciája is világszerte emelkedik.

A biológiai és a valódi életkor szerepe

A lép megnagyobbodása számos kiváltó okra vezethető vissza, de hátteré­ben rendszerint valamilyen szisztémás betegség áll. A beteg tünetei utal­hatnak fertőző betegségre, daganatos megbetegedésre, elsődleges májbe­tegségekre vagy vérképzőszervi okokra. A fizikális vizsgálat során észlelt megnagyobbodott lép esetén célszerű hasi ultrahangvizsgálatot végezni. A splenomegalia leginkább az alapbetegség megfelelő kezelésével csök­kenthető, bizonyos esetekben splenectomiát, vagy a lép méretét redukáló terápiát alkalmaznak. Az akut fertőzések, a vérszegénység és a lépruptúra a splenomegalia leggyakoribb szövődménye. A megnagyobbodott lép ese­tén a ruptúra fokozott rizikója miatt a kontakt sportok kerülése javasolt.

A csípő- és térdprotézisek beültetésénél kezdetektől fogva az egyik legna­gyobb kihívást a beültetett idegen anyag körüli bakteriális fertőzés jelentet­te, ami a mai napig az egyik legsúlyosabb szövődmény. Az utóbbi években az ortopédia figyelme fokozottabban a periprotetikus infekciók témaköre felé fordult; számos munkacsoport foglalkozik a témával. Összefoglaló közlemények, áttekintő cikkek sora született a témakörben az utóbbi 5–10 évben, ám Magyarországon ilyen jellegű mű ez ideig nem jelent meg. Az ízületi protézisek körüli bakteriális infekciók korszerű diagnosztikájával és kezelési elveivel foglalkozik ez a tanulmány.

Az ízületi protézis beültetések számának folyamatos növekedésével együtt vált egyre gyakoribbá legrettegettebb szövődményük, a periprotetikus fertőzések előfordulása is. Az infekciók kezelése igen nagy terhet ró mind a betegre, mind az egészségügyi ellátó rendszerre nézve, azonban biz­tonságos diagnosztikájuk a mai napig nem megoldott kérdés. Széles körű kutatás zajlik olyan biomarkerek megtalálására, melyek segítik a fertőzések azonosítását. A szerző betekintést ad a periprotetikus fertőzések diagnosz­tikájába, különös tekintettel az alfa-defenzin ebben játszott szerepére.

A granulomatózus tüdőbetegségek hátterében leggyakrabban valamilyen fertőző betegség áll. A diagnózis felállításakor figyelembe kell venni a szóba jöhető kórokozók járványügyi tulajdonságait, a vizsgált személynél fennál­ló, megbetegedésre hajlamosító tényezőket és a patogének kimutatásával kapcsolatos nehézségeket. Jelen tanulmány sorra veszi a legfontosabb kórokozókat, valamint segíti a kezelőorvost a megfelelő mikrobiológiai és patológiai vizsgálatok kiválasztásában.

A felületes burzitisz főként az olecranont és a prepatelláris bursát, ritkáb­ban a szuperficiális infrapatelláris bursát és a sarok szubkután bursáját érinti. A fő ok a krónikus mikrotraumatizáció. Az ultrahang a burzitisz és a cellulitisz elkülönítésében segít. A nem fertőzéses okoktól való differen­ciálásban hasznosak a vérvizsgálatok és az MRI. Az akut traumás burzitisz kezelhető jegeléssel, a végtag megemelésével, nyugalomba helyezésével. A krónikus mikrotraumás burzitisz terápiája is konzervatív; a bursa aspirá­ciója iatrogén szeptikus burzitisz veszélyét hordozza magában. A krónikus gyulladásos burzitisz terápiájában fontosak az intraburzális kortikoszteroid injekciók. A szeptikus burzitisz kezelése általában Staphylococus aureus ellen hatásos antibiotikumokkal kezdődik.

A bőr- és lágyrészfertőzések között egyszerű és szövődményes (nekrotizáló vagy nem nekrotizáló), illetve gennyes és nem gennyes fertőzéseket kü­lönböztetünk meg. A közösségben szerzett fertőzéseket legtöbbször methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus vagy béta-hemolitikus Streptococcus okozza. A szövődményes fertőzések szisztémás gyulladásos reakció szindróma formájában jelenhetnek meg. 

Az immunmediált neuropátiák a hasonló patomechanizmus alapján al­kothatnak közös csoportot. Bár klinikai megjelenésükben is vannak meg­egyező jellegzetességek, a fenotípus alapján sokszínű, heterogén beteg­csoportról van szó. A mielőbbi pontos diagnosztika, a speciális alcsoportok helyes felismerése alapvetően meghatározza a prognózist. Csak az időben elkezdett kezelés biztosíthatja a beteg életminőségének megőrzését.