A krónikus székrekedés kezelése nehéz, mivel a folyamatos hashajtó­szedés megszokáshoz vezet, a drasztikus hashajtás megviseli a beteget, hypokalaemiát okozhat súlyos szívritmuszavarral. Fontos, hogy az étrend laxatív, rostdús legyen, és enyhébb székletlazító készítményekkel kell ele­inte próbálkozni: ilyenek a laktulóz, útifűmaghéj, macrogol, laxatív kúpok, egyéb rosttartalmú laxatív készítmények. Ha erősebb hashajtók alkalma­zására van szükség, fontos figyelembe venni a gyógyszerkölcsönhatásokat és a lehetséges mellékhatásokat is.

A helyes táplálkozás hozzájárul az egészség megőrzéséhez, helyreállí­tásához, javítja az életminőséget. A kor előrehaladtával egyre nagyobb a malnutríció kockázata, melynek szűrése és az egyénre szabott táplálkozási terv elkészítése fontos eleme az idősek gondozásának.

Az idős betegek jelentős részénél agykérgi eredetű „késztetéses” (urgencia-) inkontinencia alakul ki, és ez nem kapcsolódik mindig primer demenciához. Fordítva, a dementálódó betegek inkontinenciájának szinte mindig van innervációs komponense. A Parkinson-kór, a Parkinson-plusz szindrómák sui generis tünete az inkontinencia. Az időskori inkontinencia vagy retenció miatt végzett műtétek tervezésekor tehát fontos mérlegelni a neurológiai eredet lehetőségét. Szomatikus vagy diszimmun neuropátiákban hólyag­ürítési zavar kialakulása extrém atípia, azonban autonóm neuropátiában (ami diabéteszben jellemző) kialakulhat vizeletretenció.

A betegek jelentős hányada krónikus mozgásszervi eredetű fájdalom miatt keresi fel háziorvosát, a reumatológiai vagy ortopédiai szakrendeléseket. A hatásos fájda­lomcsillapító kezelés nemcsak a funkcionális állapotot, hanem az életminőséget is javítja, a munkaképesség fenntartásával vagy helyreállításával a háttérben álló kór­képek által okozott gazdasági terhet is csökkenti. A fájdalomcsillapítók elterjedt al­kalmazása ellenére a betegek közel fele elégtelennek érzi a gyógyszerek hatását. A jelen összefoglaló áttekintést nyújt a mozgásszervi eredetű fájdalmak leggyako­ribb okairól, az egyes kórképek által okozott panaszok jellegzetességeiről és a fájda­lomcsillapítók egyes csoportjainak alkalmazási lehetőségeiről.

A székrekedés (hetente háromnál kevesebb bélmozgás) kockázati tényezői: női nem, idősebb kor, inaktivitás, alacsony kalóriabevitel, alacsony rosttartalmú étrend, alacsony jövedelem és iskolázottság, sok gyógyszer fogyasztása.

A diabetes mellitus gyomor-bél rendszeri szövődményei részben a cukorbetegek 30–60%-át sújtó vegetatív neuropathiával, részben a cukorbetegség okozta komplex anyagcsere-rendellenességgel függenek össze.

A szorulás gyakori panasz az idősebbek körében – nem élettani velejárója az öregedésnek, de a kevés testmozgás és különféle betegségek fokozhatják a székrekedésre való hajlamot.

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!  Folyóiratunk mostani számának „Hazai aktualitás” rovatában Dr. Görög Krisztián foorvos úr ismerteti a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ által készített népegészségügyi felmérés eredményeit. Ez a munka a „funkcionális egészségmodell” alkalmazásán alapult, és lényegében a magyar népesség globális fogyatékosságának mértékérol ad számot. A fogyatékosság meghatározása számos összetevot tartalmaz, és jól tükrözi az egyén képességét a mindennapi életben, a család és a társadalom életében való aktív részvételre. Az eddigi statisztikák ismeretében nem érhetett váratlanul bennünket a felmérésnek az az eredménye, hogy például a brit lakossághoz képest Magyarországon sokkal hamarabb kezdodik és sokkal gyorsabb a fogyatékosság arányának az életkorral való növekedése, hogy végül a teljes életkorra kivetítve közel kétszeresét érje el a Nagy-Britanniában mért indexnek. Ez az adat is a gyermekkorban kezdodo és egész életen át tartó egészségnevelés fontosságára hívja fel a figyelmet, és nekünk, orvosoknak is számos feladatot ad. Szimpóziumunkban és azt követoen több kituno cikket találhatnak az öregedéssel kapcsolatos problémákról. Az idos diabeteses beteg kezelését áttekinto, az összes használatos gyógyszert ismerteto közlemény megállapításait Pogátsa Gábor professzor úr több ponton is korrigálta kituno kommentárjában, hiszen a hazai szakmai grémiumok által javasolt kezelési elvek nem mindenben egyeznek a cikkben közölt, az USA-ban elterjedt módszerekkel. Az idoskori borbetegségekrol tapasztalt német kolléga írt szépen illusztrált közleményt, melyet Kemény Lajos professzor úr kommentált, részletesen ismertetve a borfiatalítás korszeru módszereit. Ugyancsak az idoskor problémája az obstipatio: errol a témáról minden részletre kiterjedo, táblázatokkal és algoritmusokkal kiegészített cikket olvashatnak geriátriai szakember tollából; Banai János professzor úr érto kommentárjában hangsúlyozza azt a mindig szem elott tartandó alapelvet, hogy tartós székrekedés esetén ki kell zárni az organikus eltérés – elsosorban a tumor – lehetoségét. Jobbára az idoskorhoz kapcsolódik néhány további cikkünk is. A prostatarák a férfiak nem borgyógyászati daganatainak 33%-áért felelos, és bár viszonylag kevésbé rosszindulatú, általában lassan progrediáló tumorról van szó, a korai felismeréssel elérheto kituno eredményeknek népegészségügyi jelentoségük van. A cikk ismerteti a korszeru urológiai módszereket, melyeket Bodrogi István professzor úr a kemoterápia újabb lehetoségeinek megemlítésével egészít ki tömör kommentárjában. Ugyancsak az idoskor problémája a vizelettartás zavara, melynek kivizsgálását és kezelését igen részletesen ismerteti kituno cikkünk és Zöllei Magdolna foorvos asszony táblázatokkal is kiegészített kommentárja. Végül az életkor elorehaladtával szaporodó borrákokról közlünk számos színes ábrával és táblázatokkal gazdagon illusztrált cikket, melyet a kérdés egyik legkiválóbb hazai ismeroje, Gilde Katalin foorvos asszony kommentált. Úgy gondolom, hogy ez a hat, idoskori problémákkal foglakozó közlemény segíteni fogja olvasóinkat mindennapi munkájukban. További érdekes cikkeink közül felhívom figyelmüket a sepsis kezelésének lehetoségeit taglaló közleményre.Kommentárjában Ludwig Endre professzor úr joggal teszi szóvá: a sepsis több annál, hogysem pusztán antibiotikummal meggyógyítható legyen, hiszen a szervezet egészének komplex – rendszerint súlyos tüneteket okozó – válaszreakciójáról van szó. Az alig 20 éve ismert antifoszfolipid- szindrómáról olvashatnak kimeríto közleményt és ugyancsak igen részletes, kituno kommentárt Gergely Péter professzor úr tollából; ismétlodo thrombosis és spontán abortusz esetén mindenképpen gondolnunk kell erre a gyakran önállóan jelentkezo betegségre. E számunkban két összefoglaló közleményben foglalkozunk kardiovaszkuláris betegségekkel. Új lehetoség a szívelégtelenség kezelésében az aldoszteron-antagonisták alkalmazása, s közülük a szelektív receptorgátló eplerenon ma már Magyarországon is hozzáférheto. Részletes kommentárjában Kiss István foorvos úr tájékoztatást ad az eredeti közlemény megjelenése után publikált Framinghamvizsgálatról is, amely bizonyította, hogy az aldoszteron a kardiovaszkulárisbetegségek független kockázati tényezője. A legkorszerűbb koszorúér-intervenciókról szóló cikkünkből és Keltai Mátyás professzor úr kommentárjából megtudhatják: az irodalomban még mindig nem dőlt el, hogy a stent-implantáció vagy a bypass műtét eredményei kedvezőbbek-e; úgy tűnik, hogy a speciális (gyógyszerekkel, thrombocyta- aggregáció-gátlókkal bevont) stentek biztosítják a legjobb hosszú távú eredményt. Rövidebb összefoglalókat olvashatnak még a csökkent glükóztoleranciájú betegek fizikai aktivitásának és metforminkezelésének kedvező hatásáról, továbbá a sztatinoknak a colorectalis daganatok kockázatát csökkentő, ma már többé-kevésbé bizonyítottnak tekinthető hatásáról. A bizonyítékokon alapuló orvostudomány területéről ezúttal is értékes, személyes tapasztalatokat és véleményeket összegző elemzéseket olvashatnak az IDEAL (Matos Lajos tanár úr), illetve a FIELD (Jermendy György professzor úr) vizsgálatról. Érdekes módon egyik tanulmány sem hozta a várt egyértelmű eredményeket, de ez most már általános tapasztalat a nagy kardiovaszkuláris vizsgálatokban. Az elmúlt években a fejlett országokban olyan mértékben csökkent a kardiovaszkuláris halálozás, hogy a „kemény végpontú” (vagyis a mortalitást mérő) tanulmányok statisztikai eredményességéhez akár több 10 ezer beteg kezelésére is szükség lehet. A betegek 70–80%-a ma már rendszeresen kapja a kockázatot csökkentő különböző gyógyszereket (acetil-szlicilsav, bétablokkoló, ACE-bénító, sztatin stb.), és ezért a fatális kimenetel valószínűsége nagyon kicsi. Végül Böszörményi Nagy György professzor úr a krónikus obstruktív tüdőbetegség (KALB, COPD) korszerű kombinált kezelését foglalja össze szépen illusztrált cikkében.