Az Európai Unió országaira kiterjedő felmérés szerint általában gyakoribbak a fertőzéses esetek a férfiak körében.

Az összefoglaló közleményben elsősorban a másodlagos hipogammaglobulinémia felismerésére, a primer formáktól való elkülönítésére koncentrálunk. A hemato-onkológiai, autoimmun betegségekre és a kezelésükre alkalmazott immunszuppresszív szerekre fókuszálva bemutatjuk azok immunglobulin (Ig) termelésre gyakorolt hatását. Az összefoglalóban kitérünk a klinikai gyakorlatban alapvető diagnosztikus és terápiás szempontokra is.

A közösségben szerzett tüdőgyulladás napjainkban is igen gyakori és veze­tő haláloki tényezőként szerepel világszerte. Emiatt a kórkép morbiditási és mortalitási mutatóinak globális szintű csökkentése nagy jelentőséggel bír. Ennek alappillérei a hatékonyan működő prevenciós programok, a gyors és szenzitív diagnosztika, valamint az adekvát empirikus antibiotikum ajánlások.

Az autoimmun szerológiai diagnosztika központi szerepet játszik a nefrológia és a reumatológia területén számos olyan betegség felismerésében, amely kezelés nélkül vagy későn felismerve nagy morbiditással és halálo­zással járhat. Ezen autoimmun betegségek későbbi lefolyása szempontjából alapvető fontosságú a korai felismerés és kezelés. A racionális antitest-diagnosztika fontos része a kórismézésnek és a követésnek.

Német kutatók olyan genetikai variánsra bukkantak, amely fertőzést követően a Lyme-kór kialakulására hajlamosít, és a kezelést is megnehezíti.

Az invazív candidiasisok leggyakoribb klinikai megjelenési formája a candidaemia. A hemokultúrák érzékenysége széles határok között mo­zog, önmagában ritkán elégséges a diagnózis gyors megállapításához. A pontos kórisméhez a nem tenyésztésen alapuló eljárások segítségével juthatunk közelebb. A szisztémás candidiasisok terápiájában elsősorban az azolokat és echinocandinokat alkalmazhatjuk, ugyanakkor sajnos egy­re gyakrabban fordulnak elő a rezisztens fajok, valamint a pánrezisztens C. auris incidenciája is világszerte emelkedik.

Az élesztőgombák közé tartozó Candida genus a természetben szinte bárhol megtalálható, az emberben a normál flóra tagja lehet. Normál kö­rülmények között nem patogén, kóroki szerepe legtöbbször valamilyen immunszuppresszív állapotot feltételez. Egyesek a modern medicina beteg­ségének is nevezik, mivel a betegségre hajlamosító tényezők között a széles spektrumú antibakteriális kezelés, a tartós intravénás katéterek, a protézisek, a parenterális táplálás, a citotoxikus kezelés, valamint a szervtranszplantációt követő immunszuppresszív terápia szerepelnek. Számtalan faja közül orvosi szempontból legjelentősebb a C. albicans és a C. glabrata.

Nemcsak különböző személyek, hanem akár fajok között is képes megőrizni funkcionalitását a T-sejtek egy különleges, “frontharcos” csoportja, a MAIT sejtek.

Az infektológia elmúlt évtizedét alapvetően meghatározta a zajló pandémia, amely negatív hatásai mellett lendületet adott a vakcinológia, a vírusdiag­nosztika és a járványtan fejlődésének. Sajátos körülmény, hogy mindezt századunk társadalmi és kommunikációs környezetében követhetjük nyo­mon. Úgy tűnik, hogy lassan sikerül gátat szabni a koronavírus terjedésé­nek, ugyanakkor további jelentős erőfeszítések szükségesek a rezisztens mikrobák okozta infekciók, az újra felbukkanó vagy új fertőzések és a jövő­ben fenyegető világjárványok problémakörének eredményes kezeléséhez.

Az immunszupprimált betegek körében a fertőzések a hospitalizáció és a halálozás fő okai közé tartoznak. Menedzselésük, megelőzésük, kezelé­sük a túlélés és az életminőség meghatározó tényezője. E tárgyban számos irányelv és ajánlás forog közkézen, melyekben az érintett szakterületek – infektológia, higiéné, hematológia és onkológia – átfedő szempont­jai érvényesülnek, ezért részben eltérnek egymástól. A cikk áttekinti az immunszupprimált betegek fertőzéseinek ellátásával kapcsolatos bizo­nyítékokat és irányelveket.