A daganatos betegeknél előforduló vénás események kialakulásának rizi­kója magasabb a nem daganatos betegekhez képest. Alábbi írásunkban célunk összefoglalni az említett betegcsoportnál a vénás tromboembólia főbb rizikófaktorait, patomechanizmusát, a megelőzés módszereit, a diag­nosztikai, illetve kezelési lehetőségeket.

Metasztázist képző rosszindulatú daganatokban gyakran figyelhető meg cachexia, mely az érintett betegek súlyos állapotromlása következtében gyakran halálos kimenetellel társul. Kezelése mindeddig sikertelennek mondható, melynek elsődleges oka, hogy a mai napig nem ismertek azok a molekuláris folyamatok, melyek kialakulásában szerepet játszanak. A pontos mechanizmus feltárására számos kísérleti modellt hoztak létre, amelyek célja a cachexiát okozó faktorok célzott molekuláris gátlása és kialakulásának megelőzése. Az eddigi, biztató eredmények ellenére a da­ganatos cachexia eredményes klinikai terápiája még várat magára; ehhez nagy esetszámot felölelő klinikai tanulmányok szükségeltetnek.

A korai vírusellenes kezelés csökkentheti a súlyos és kritikus esetek előfordulását. Súlyos COVID-19-tüdőgyulladásban a lehető legkorábban fontolóra kell venni a kortikoszteroidok rövid távú alkalmazását a citokinkaszkád gátlására és a progresszió megelőzésére.

A COVID-19 betegség igen kifejezett légzőszervi elégtelenség kiváltása révén, valamint a kórokozó, a SARS-CoV-2 koronavírus terjedésének kiemel­kedő gyorsasága okán az egész humán egészségügy jelenlegi legnagyobb problémáját jelenti.

A köszvényes roham provokálásáért számos befolyásolható és nem befolyásol­ható tényező tehető felelőssé. Gyakran nem egy kiváltó ok, hanem ezek kom­binációja vezet az ízületi gyulladás kialakulásához. 

A neuromyelitis optica betegséget (NMO), melyet az opticus neuritis és transvers myelitis jellemez, először több mint egy évszázada ismerték fel.

A gyulladásos bélbetegség és a hidradenitis suppurativa egyaránt kró­nikus gyulladással járó kórképek. Patogenezisük multifaktoriális, kiala­kulásukban szerepet játszik a tumornekrózis faktor-alfa, valamint egyes interleukinok (IL17, IL12/23). 

A bőrgyógyászatban a diagnosztikus lehetőségek rohamos fejlődése (in vivo képalkotás, molekuláris genetika, im­munológia) ellenére a klinikai tünetek ki­emelkedő jelentőséggel bírnak a diagnózis felállítása szempontjából. A vizsgáló orvos az anamnézis felvétele mellett a megtekin­téssel és tapintással megszerzett ismeretei, tapasztalatai alapján tudja meghatározni a tünetek elemi jelenségeit és felállítani a korrekt diagnózist.

Az ízületi protézis beültetések számának folyamatos növekedésével együtt vált egyre gyakoribbá legrettegettebb szövődményük, a periprotetikus fertőzések előfordulása is. Az infekciók kezelése igen nagy terhet ró mind a betegre, mind az egészségügyi ellátó rendszerre nézve, azonban biz­tonságos diagnosztikájuk a mai napig nem megoldott kérdés. Széles körű kutatás zajlik olyan biomarkerek megtalálására, melyek segítik a fertőzések azonosítását. A szerző betekintést ad a periprotetikus fertőzések diagnosz­tikájába, különös tekintettel az alfa-defenzin ebben játszott szerepére.

A béta-blokkolóként jól bevált és évtizedek óta alkalmazott szer egyre több kórképben bizonyul sikeresnek.