Az orvosok és kutatók továbbra is foglalkoznak az autizmus eredetével kapcsolatos, bizonyítatlan és cáfolt állításokkal – legfőképpen azzal, hogy a vakcinák és a szülés előtti acetaminophen-használat növelheti a rendellenesség kockázatát.
A nikotinfogyasztásra szolgáló új eszközök megítélése világszerte változó. Egyre több ország dönt azonban úgy, hogy az éghető cigaretta füstmentes alternatíváit a relatív ártalomcsökkentés érdekében és a leszokástámogatás részeként is beveti. Ben Youdan Új-Zéland tapasztalatairól és az ország közelmúltban történt „pálfordulásáról”, Dorothy K. Hatsukami pedig a nikotintartalom szabályozásának népegészségügyi lehetőségeiről beszélt a hagyományos cigaretta és füstmentes alternatívák vonatkozásában. A szemlézett előadások a 2025. évi US E-Cigarette Summit konferencián hangzottak el.
Az endometriosis krónikus betegség, melyre a méhnyálkahártyához hasonló szövet méhüregen kívüli előfordulása jellemző. A reproduktív korú nők mintegy 10%-át érinti, ami ma Magyarországon 200 000, világszerte körülbelül 190 millió nőt jelent. Az endometriosist jóindulatú betegségnek tartjuk, egyes tulajdonságai mégis rosszindulatú sajátosságot mutatnak. Az endometriosis és a daganatos megbetegedések közötti kapcsolat heterogén jellegű, daganattípusonként eltérő kockázati profilokat mutat. Klinikai szempontból leginkább a petefészekrák-kockázat felmérésében van gyakorlati jelentősége.
Egy nagy elemszámú, több éves kutatás szerint a hét adott napja, az évszak, és alvóhelyünk földrajzi elhelyezkedése egyaránt hatással van az alvás hosszára és minőségére.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.