A szerzők olyan betegek MR-felvételeit hasonlították össze, akik hosszabb időközönként, illetve a hagyományos módon kapták a natalizumabot, utána pedig a teljes natalizumabcsoport képeit vetették össze az injekciós platformterápiákkal kezeltekével.
A Nemzeti Egészségügyi Program 2018–2030 szakpolitikai stratégiai tervezet a lakosság betegségterhének mérséklése érdekében a prevenciós törekvések első helyén a szív- és érrendszeri betegségeknek, a harmadik helyén pedig az anyagcsere-betegségeknek a megelőzését szerepelteti. Az e betegségek kialakulásában szerepet játszó rizikótényezők és -állapotok már gyermek- és serdülőkorban észlelhetők, gyorsítják a metabolikus eltérések kialakulását és az atherogenesist, e hatások kivédése vagy csökkentése a felnőttkori betegségek prevencióját szolgálja.
Már korábban is voltak vizsgálatok, melyek szerint fogyás esetén nem csak a fizikai állapot javul, hanem az éjszakai nyugalom is. Egy újabb vizsgálat szerint is nő az alvás időtartama, ha csökken a testsúly.
OTSZ Online >> Rovatok >> Egyéb >> Új gyógyszerekről röviden
2013-10-21
Az alapellátásban az immunszupprimált betegek alapbetegségének karbantartásához hozzátartozik a fertőzések megelőzése is. A pneumónia leggyakoribb kórokozójával szemben 2010-től használt új, fehérjéhez kapcsolt konjugált Prevenar 13 vakcina előtérbe került fokozott immunogenitása miatt. A vakcinát 2009-ben beemelték a magyar újszülöttkori védőoltási rendszerbe; 2012. szeptembertől az 50 éven felülieknél, 2013. januártól a 6–17 éves, júliustól a 18–50 éves korcsoportban is megszülettek az evidenciák alkalmazhatóságát illetően. Az amerikai Immunizációs Tanácsadó Bizottság 2012. szeptembertől javasolja a Prevenar 13 adását immunhiányos felnőtteknek minden életkorban. A cikk e betegcsoport vakcinációját részletezi naprakész útmutatóval.
A COPD a középkorúak és idősek egyik leggyakoribb krónikus betegsége, amely gyakori komorbiditással (szív- és érrendszeri, anyagcsere-betegségek, izomrendszer stb.) és magas mortalitással jár. A betegség kórlefolyásában kedvezőtlen esemény a betegség exacerbációja. Ez rendszerint lázzal, a diszpnoé fokozódásával, a terhelhetőség csökkenésével, a légzésfunkciós értékek romlásával jár. Az exacerbáció lezajlása után a légzésfunkciós értékek javulnak, de nem érik el az exacerbáció előtti szintet.
A GLP-1-mimetikum exenatid metforminnal és/vagy szulfonilureával együtt alkalmazható. Jó alternatívája az inzulinnak olyan esetekben, amikor a hypoglykaemia elkerülése és a testsúly csökkentése a terápiás cél. A DPP-IV gátlószerei jól alkalmazhatók az elégtelen metforminkezelés kiegészítésére. Nem okoznak hypoglykaemiát, nincsenek hatással a testsúlyra.
Nőgyógyászati és Szülészeti Továbbképző Szemle X. évf.4. szám
OTSZ Online
2008-08-01
A terhesség alatt fellépő depresszió kezelése ugyanúgy létfontosságú, mint az epilepszia vagy a magas vérnyomás kezelése. A terhesség alatti depresszió hatással van az anya, a magzat és az egész család egészségére és jóllétére.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.