Empátia és közérzet
A másokkal kapcsolatos együttérzés jelentős pozitív hatással van a pszichés jóllétre és kiegyensúlyozottságra.
A Scientific Reports folyóiratban október 20-án jelent meg az Universität Mannheim kutatóinak tanulmánya, amely szerint azok az emberek, akik másokkal együttérzően és segítőkészen viselkednek, gyakran saját maguk is kiegyensúlyozottabbnak érzik magukat.
Míg az önmagunkkal szembeni együttérzés és a jóllét közötti kapcsolatot számos vizsgálat igazolta, eddig kevés kutatás irányult arra, hogy a mások iránti együttérzés milyen hatással van a pszichés állapotra. A Scientific Reports-ban októberben megjelent, több mint negyven tanulmány adatait összegző metaanalízis alapján az Universität Mannheim kutatói azt állítják, hogy azok az emberek, akik másokkal együttérzően és segítőkészen viselkednek, gyakran saját maguk is kiegyensúlyozottabbnak érzik magukat. Az eredmények szerint azok, akik képesek empatikusan viszonyulni másokhoz, támogatást nyújtanak vagy segíteni szeretnének, nagyobb életelégedettségről számolnak be, több örömöt élnek meg, és erősebbnek érzik életük értelmét. Átlagosan magasabb pszichológiai jóllét jellemezte ezt az empatikus populációt. A vizsgálatban a negatív érzelmek, például a stressz vagy a szomorúság csökkenésével való kapcsolat gyengébbnek bizonyult, de enyhe pozitív tendenciák ebben a tekintetben is kimutathatók voltak.
Tudományos értelemben az együttérzés annak képessége, hogy felismerjük mások szenvedését, érzelmileg reagáljunk rá, és motiváltak legyünk annak enyhítésére. Ez a gyakorlatban jelentheti például, hogy valaki nehéz helyzetben gyakorlati segítséget kap, vagy mindennapi életében valamilyen kisebbfajta könnyítést tapasztal. Érdekes megfigyelés, hogy az együttérzés és a személyes jóllét közötti kapcsolat független volt az életkortól, a nemtől vagy a vallási hovatartozástól, ami arra utal, hogy ez az összefüggés alapvető és különböző társadalmi csoportokban hasonlóan érvényesül. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy jól kontrollált, hosszú távú vizsgálatokra van szükség a pontos hatásmechanizmusok feltárásához.
Mivel az egyéni jóllét hozzájárul a hosszú élettartamhoz, az egészséghez és a társas működéshez, az együttérzés előmozdítása ígéretes lehetőségnek tűnik a pszichológiai és közegészségügyi beavatkozásokban. Ha sikerül célzottan fejleszteni az empátiát oktatási programok, társadalmi projektek vagy digitális képzések révén, az nemcsak az egyének életminőségét növelheti, hanem a társas kapcsolatok minőségét is javíthatja. A szerzők szerint ennek eszközei lehetnek iskolai programok, felnőttoktatási lehetőségek vagy online tréningek, amelyek elősegítik, hogy az emberek mindennapi életükben együttérzőbbé váljanak.
A kutatócsoport kisebb vizsgálatokban azt is elemezte, hogy a célzott együttérzés-fejlesztő tréningek – például bizonyos meditációs formák – miként hatnak a jóllétre. Ezek az eredmények szintén javulást mutattak, ami arra utal, hogy az együttérzés aktívan hozzájárulhat a pszichés egészséghez, és nem pusztán annak mellékhatásaként jelenik meg.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
Feeling happier starts with kindness: Compassion tied to higher life satisfaction
Compassion for others and well-being: a meta-analysis
Irodalmi hivatkozás:
M. Zhuniq et al, Compassion for others and well-being: a meta-analysis, Scientific Reports (2025). DOI: 10.1038/s41598-025-23460-7






