Az immuno-inflammatorikus patogenezisű reumatológiai kórképekben jól ismert a jelentősen emelkedett kardiovaszkuláris mortalitás. Ez többszörö­sen összefüggő gyulladásos, lipid-, metabolikus és trombotikus folyamatok következménye, amely akcelerált ateroszklerózishoz, korai kardiovasz­kuláris öregedéshez vezet. Mindemellett az aktív alapbetegség gyakran kardiovaszkuláris manifesztáció formájában jelenik meg, szintén növelve a szív- és érrendszeri morbiditást és mortalitást. A hatásos megelőzés és kezelés szempontjából létfontosságú ezen állapotok megfelelő diagnosz­tikája, melynek szerves részét képezik a biomarkerek. Cikkünk összegzi a különböző állapotokban jelenleg és provizórikusan alkalmazható kardiovaszkuláris biomarkerek diagnosztikus és prognosztikus értékét, ráirányít­va a figyelmet a diagnosztika csapdáira is.

A hagyományos mikroszkópos vizsgálat helyett az új módszer egyszerre rengeteg biomarkert elemez.

A betegek egy részénél kimutathatók olyan autoantitestek, amelyek semlegesítik a gyulladást csökkentő interleukin‑10 citokint.

Egy metaanalízis szerint a mesterséges intelligencián alapuló módszerek pontosabban detektálják a nyelőcső laphámrákot, mint a kezdő endoszkópos szakemberek.

Egy új mérési eljárás - amely magyar innováció - lehetővé teszi az idegsejtek és sejtnyúlványaik elektromos aktivitásának nagy sebességű, háromdimenziós optikai mérését, akár mozgó, viselkedő állatok agyában is.

A funkcionális diszpepszia (FD) a felső gasztrointesztinális traktus egyik leggyakoribb, ugyanakkor gyakran aluldiagnosztizált kórképe, holott a diszpepsziás tünetek populációs előfordulása elérheti a 20%-ot is. A pa­naszok korai felismerésével, a megfelelő diagnosztikai és terápiás algo­ritmusok alkalmazásával eredményesen kezelhető ez az életminőséget jelentősen befolyásoló kórkép.

Hasonló módszerek később más neurológiai állapotok, például az autizmus vagy az ADHD vizsgálatában is alkalmazhatók lehetnek.

A Pathlight nevű eljárás rendkívül kis mennyiségű tumoreredetű DNS-t is nagy pontossággal képes azonosítani a vérben.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

Preklinikai modellekben az EPAC2 gén gátlása javított több jellemző viselkedési tünetet, például az érintésre való túlérzékenységet és a rohamokra való fokozott hajlamot.