A rheumatoid arthritis (RA) krónikus polyarthritis klinikai képében je­lentkező betegség, melyben a krónikusan fennálló proinflammatorikus citokinterhelés, inadekvát D₃-vitamin-ellátottság, fizikai inaktivitás, másod­lagos sarcopenia, valamint a gyakran alkalmazott kortikoszteroid-terápia okozta csökkent csonttömeg akár a populáció 50%-ánál is fennállhat, 30%- nál pedig ez elérheti az osteoporosis mértékét. Emellett a törési rizikó, főleg a vertebrális, akár 3–5-ször gyakoribb lehet. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika Kenézy Gyula Campusán a 2024. április és 2025. január közötti időszakban az RA-val gondozott be­tegeinkkel folytatott kutatásunk során azt vizsgáltuk, van-e különbség az RA-ban szenvedők és a korban és nemben illesztett RA-ban nem szenvedők között a csontdenzitás, a törési rizikó tekintetében, valamint a prevalens törések és elesések gyakoriságában. Másodsorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a csontdenzitást, az elesési és prevalens törési gyakoriságot hogyan befolyásolják az RA betegségspecifikus jellegzetességei.

A krónikus gyulladásos mozgásszervi betegek egy része a betegség megélt fizikai és funkcionális behatásait és mentális/érzelmi kihívásait az objektív biomarkerektől és a klinikai gyakorlatban általánosan alkalmazott indi­kátoroktól eltérően értékeli. A gyulladásos immunológiai mechanizmu­sok centrális szenzitizáló tényezőkként hatnak. Az itt bemutatott vizsgá­lat eredményei alátámasztják, hogy a gyulladásos szenzitizáción alapuló nociplasztikus fájdalmak, amelyek az érzékelt súlyosság és életminőség mentális, valamint a fáradtság vitalitási doménjeivel állnak kapcsolatban, a központi idegrendszeri plaszticitás révén részt vesznek a kapcsolódó pszichés képességek, illetve hiányaik és a betegségben mérhető mentális és érzelmi attitűd alakításában.

A deréktáji fájdalom a leggyakoribb mozgásszervi betegség, amellyel a betegek orvoshoz fordulnak. Az esek legnagyobb részében rövid idő alatt megszűnik, akár kezelést sem igényel. Azonban ha krónikussá válik, kezelésében a biopszichoszociális megközelítés hozhat eredményt, amely teammunkában valósítható meg.

A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismer­tek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózis­ban alkalmazzák.

A kannabinoidok a neuroinflammáció csökkentése révén a kezelés mérsékelni képes a vírus újraaktiválódását.

Új irányt adhat a mielinhüvely regenerációját célzó kutatásoknak a CEMIP-nek elnevezett enzim működésének szabályozása.

Az endokrin diszruptorok révén megzavarják a hormonrendszer működését az ultra-feldolgozott élelmiszerek, ami növeli a betegség kialakulásának kockázatát.

A FABP5 zsírsavkötő fehérje gátlása javulást eredményezett a pikkelysömörre jellemző bőrelváltozásokban.

Jelentősen csökkenti az autoimmun eredetű gyulladást két újonnan felfedezett antitest.

Az egészségügyi ellátórendszerek világszerte jelentős terhelés alatt mű­ködnek, különösen az alapellátásban és a krónikus betegek gondozásá­ban. Magyarországon a háziorvosi praxisok jelentős része túlterhelt vagy betöltetlen, miközben a lakosság egészségi szükségletei folyamatosan növekednek. A kiterjesztett hatáskörű ápoló – advanced practice nurse (APN) – szerepkör a nemzetközi gyakorlatban több évtizede hatékonyan támogatja a hozzáférés javítását, az ellátás minőségének erősítését és az orvosi munkateher csökkentését. A tanulmány célja, hogy áttekintse az APN-ek szerepét, kompetenciáit és integrációs lehetőségeit magyarországi kontextusban, különös tekintettel az orvosi ellátás támogatására.