Az immunellenőrzőpont-gátlók (ICI-k) jelentős áttörést hoz­tak a rosszindulatú daganatos betegségek kezelésében. Ugyanakkor az ICI-k alkalmazása új, korábban ismeretlen mellékhatások megjelenését eredményezte az onkológiában. Ezek a szerek megzavarják az immunológiai homeosztázist és csökkentik a T-sejt-toleranciát, ami az autoreaktív T-sej­tek aktiválódásához vezethet, és ez különböző, autoimmun betegségekre hasonlító nem kívánatos eseményeket (irAE: immun-related adverse event) okozhat. Az endokrin szerve­ket érintő mellékhatások immunterápia mellett viszonylag gyakran alakulnak ki, a páciensek kb. 10%-át érintik. Bár­melyik endokrin szerv vagy akár több egyszerre károsodhat. A leggyakrabban érintett szerv a pajzsmirigy és az agyala­pi mirigy, de érintett lehet a mellékvese, hasnyálmirigy és a mellékpajzsmirigy is. Az endokrin mellékhatások kezelése alapvetően három ponton különbözik a többi irAE-étől; nem szükséges nagy dózisú kortikoszteroidkezelés (kivétel a látási panaszokat okozó hipofizitisz és a tireotoxikus krízis); az en­dokrin szervek károsodásai általában tartósak, élethosszig tartó hormonpótlást igényelnek; többnyire nincs szükség az ICI-terápia végleges felfüggesztésére, még súlyos esetben sem, mivel nem jár előnnyel a már kialakult irreverzibilis károsodás miatt. Célunk, hogy áttekintsük az ICI-k okozta endokrin mellékhatásokat, azok tüneteit, diagnózisát, vala­mint útmutatást nyújtsunk ezen mellékhatások kezeléséhez.

Magy Onkol 69:491-498, 2025

A GRAMD1B fehérje blokkolása helyreállíthatja az agy lipid-homeosztázisát, és megakadályozhatja a tau-fibrillumok kialakulását.

A születéskor várható élettartam folyamatosan növekszik, melynek hatásá­ra az idősek aránya világszerte fokozatosan emelkedik. Az öregedés során a hipotalamusz-hipofízis tengely működése módosul, ezáltal az endokrin és a metabolikus folyamatok többrétű változása észlelhető. A fiziológiás és patológiás eltérések megítélése, kezelése ezért egyes esetekben nagy kihívás a klinikusok számára. Ebben a cikkben az életkorral járó hormonális eltéréseket, a hipotalamusz-hipofízis és endokrin mirigyek különböző ten­gelyeinek, a kalcium- és csontanyagcsere, valamint a glükózhomeosztázis életkorral összefüggő változásait tárgyaljuk.

Az immunellenőrzési pontot gátlókkal (immune checkpoint inhibitors, ICI) végzett immunterápia a daganatos betegellátás útján forradalmi változásokat hozott. Ezek a kezelések hatékonyak a hagyományos ke­moterápiával szemben ellenálló daganatok esetében is, azonban egyedi mellékhatásprofillal rendelkeznek. Az ICI-k képesek serkenteni az immun­rendszer tumorellenes aktivitását, ugyanakkor a szervezet öntoleranciá­jának megbontása miatt autoimmun reakciókat is kiválthatnak. Az egyik legfontosabb szövődménycsoport az endokrin rendellenességek, amelyek gyakran végleges hormonhiányhoz vezetnek. A cikk részletesen tárgyalja az ICI-kezelések által okozott endokrin mellékhatásokat, azok felismerését, diagnosztikai lépéseit és kezelési lehetőségeit.

A közlemény a nemzetközi, multicentrikus, retrospektív, megfigyelésen alapuló, pre-post tervezésű, a kelet-közép-európai régió 5 országának – így Bulgária, Csehország, Litvánia és Románia mellett Magyarország – rész­vételével zajló BREEZE vizsgálat magyar eredményeit ismerteti, melyek valóélet-beli evidenciákat szolgáltatnak a benralizumabbal kezelt, súlyos eozinofil asztmás betegek körében hazánkban. A vizsgálat eredményei iga­zolták a szer hatékonyságát az eozinofildeplécióban, ezen keresztül pedig a klinikai mutatók javulásában, így az exacerbációk és a szisztémás szteroid igény csökkentésében.

A policisztás ovárium szindróma a reproduktív korban lévő nők legelterjed­tebb endokrin elváltozása, amit korábban – ahogy az elnevezés is mutatja – a petefészkekkel és azok elváltozásaival azonosítottak. Ennek kapcsán so­káig a meddőséget tartották a fő problémának és szövődménynek, azonban ma már tudjuk, hogy akár a kialakulása, akár a lefolyása vagy kompikációi tekintetében is ennél sokkal árnyaltabb a kép. Mai napig nem sikerült tel­jesen feltárni ennek a szindrómának a mélységeit, bár az utóbbi időkben nagy előrelépések történtek, többek között a patomechanizmus terén. Ennek az összefoglalónak célja, hogy betekintést nyújtson az elmúlt évek kutatási eredményeibe, egy kis szeletet adva ebből a rendkívül összetett kórképből, kezeléséből.

A kortikoszteroidok ismert gyulladáscsökkentő hatásuk révén számos betegség esetén játszanak fontos stratégiai szerepet azok kezelésében, azon­ban hosszan tartó használatuk jelentős mellékhatásokat okozhat. Jelen cikk a szteroidkezelés mellett előforduló infekciókra való fogékonyságról, valamint a leggyakrabban kialakuló fertőző betegségekről kíván átfogó képet adni.

Az autoimmun hepatitis diagnózisa a klinikai kép, az emelkedett transzamináz, a magas gammaglobulinszintek, valamint az autoantitestek kimutatásán és a májbiopszia-hisztológia leletén alapul. A betegség kortikoszteroidokra, valamint más immunmoduláns gyógyszeres terápiára az esetek 80%-ában jól reagál. A kezelés célja a májgyulladás remissziójá­nak indukálása és fenntartása. Ezáltal megelőzhető a cirrhosisba történő progresszió, sőt a fibrosis reverziója is bekövetkezhet. A betegek élethos­szig tartó gondozást igényelnek; ha a terápiás válasz kedvező, a túlélés hasonló lehet az átlag populációéhoz.

Az adrenalis incidentalomák kezdeti értékelésének minden esetben a malignitás és a funkcionalitás kizárására kell irányulnia, mivel a glükokortikoid-termelés, az autonóm kortizolszekréció igazolása nagyon lényeges szempont. A hyperkortizolizmus számos metabolikus útvonalat érint, spektrumának közepén valószínűleg a lehetséges és bizonyított autonóm kortizol szekrécióban szenvedő betegek állnak. Esetükben számos kardiometabolikus társbetegség, magasabb a nem hormontermelő mellékvese incidentalomás vagy a mellékvese daganattal nem rendelkező populációhoz képest.

Az autoimmun hepatitis ismeretlen eredetű, immunmediált gyulladásos májbetegség. Kialakulásában kulcsszerepet játszik genetikailag hajlamos egyéneknél a környezeti tényezők hatására, a T-regulátor sejt elégtelen funkciója következtében a  hepatocyták elleni öntolerancia elvesztése és a szövetkárosító autoimmun reakció. Emelkedett transzaminázszint, autoantitestek, magas szérum-IgG-szint, hisztológiában interface hepatitis, lymphoplazmasejtes infiltráció jellemzi. Döntően középkorú nők betegsége, de bármely életkorban előfordul. Évekig tünetmentes lehet, és jelentkezhet súlyos akut vagy krónikus hepatitis, illetve „kriptogén” cirrózis képében. A kórlefolyás igen nagy egyéni változatosságot mutathat, jellemzően fellángolásokkal és spontán remissziókkal járhat.