A műtét előtti multiparametrikus MRI (mpMRI) alkalmazása 45 nappal csökkentette a helyes kezelésig eltelt időt az izominvazív hólyagrákban szenvedő betegek esetében.

A prosztatarák a férfiak egyik leggyakoribb urológiai daganatos megbetegedése. A szerven belüli daganat eredményesen gyógyítható, így nem lehet eléggé hangsúlyozni az agresszív dülmirigyrák korai diagnosztizálásának jelentőségét. Előrehaladott stádiumban az egyre korszerűbb gyógyszeres kezelésekkel jól befolyásolható a daganat progressziója, ezek a terápiás lehetőségek hazánkban is elérhetők. Dolgozatunkkal szeretnénk bemutatni a prosztatadaganat jelenlegi diagnosztikus és terápiás lehetőségeit. 

Bevezetés
Sclerosis multiplexben (SM) a gyulladásos és a neurodegeneratív komponensek egymáshoz való aránya és egymásra gyakorolt hatása meglehetősen eltérő, függően a beteg életkorától, betegsége időtartamától, de legfőképpen attól, hogy a betegség klinikailag relapszáló-remittáló vagy progresszív fázisban van-e. A jelenleg elérhető SM-terápiák közös nevezője az immunkaszkád lépéseire kifejtett hatás. Relapszáló SM-ben (RSM) az immunterápiák sikere az időszakos gyulladásos aktivitás gátlásában rejlik. Ez számszerűsítve az új és halmozó agyi léziók keletkezésének akár 94%-os és a relapszusok előfordulásának 68%-os csökkentését jelenti. RSM-ben az elérhető kezelési lehetőségek évről évre bővülnek, azonban csak kevés, szerényen pozitív tanulmány áll rendelkezésre a progreszszív formájú/stádiumú SM kezeléséről. Számos randomizált vizsgálatban a fellángoló gyulladás gátlása rövid távon a rokkantság romlásának gátlására volt lefordítható. A progresszív SM formákban a gyulladás minőségileg különbözik a relapszáló-remittáló SM-étől. A progresszív SM jellemző vonása a kompartmentalizált gyulladás leptomeningealis limfocitás és makrofágos follikulusok és beszűrődés formájában.

Bevezetés
A myeloma gyógyítása felé vezető úton számos nehézséggel kell szembenéznünk, így a validált MRD-meghatározási módszer hiányával is. A definitív gyógyulást tartós MRD-negativitás előzi meg, melyhez szükséges a személyre szabott kezelés.

A nőgyógyászati tumorok stádiummeghatározása, mely a klinikai és patológiai vizsgálatokon alapszik, a képalkotói technikák fejlődésével pontosabbá vált. Új MR módszereket vezettek be, melyek funkcionális, szövetspecifikus, molekuláris információval szolgálnak a kiváló anatómiai és a kontrasztfelbontás mellett, melyet a magas felbontású morfológiai mérésmódok nyújtanak. A diffúziósúlyozott MRI (DW-MRI) képalkotása a vízmolekulák mozgékonyságán alapszik, és a szövetek sejtdenzitásáról, a sejtmembrán integritásáról informál. A diffúziós koefficiens (apparent diffusion coefficient, ADC) meghatározásával kvantitatív adatokat is nyerhetünk. Endometriumcarcinománál a DW MRI a myometrium inváziójának meghatározására pontos mérésmód, főleg azokban az esetekben, ha a tumor T2-súlyozott jelintenzitása a normális myometriumtól nem különül el és a kontrasztanyag alkalmazása kontraindikált. Az uteruson kívüli tumoros infiltráció, a peritoneális metasztázisok jól meghatározhatók a DW-MRI-vel. A nyirokcsomóstátusz a túlélés legfontosabb prediktív faktora. A CT és az MRI is metasztatikus nyirokcsomók kimutatására alacsony szenzitivitású (70–80%). A DW-MRI ígéretes módszer a benignus és a malignus nyirokcsomók elkülönítésére, szenzitivitása 87%, specifitása 80%. A dinamikus kontraszthalmozó MRI (DCE-MRI) az angiogenezis markere, a szövetek vaszkularizáltságáról informál. Endometriumcarcinoma stádiummeghatározásában a T2-súlyozott, valamint a DCE-MRI-szekvenciák együttes alkalmazásakor az MRI pontossága 90% körül van. A DCE-MRI hasznos módszer a benignus és a malignus petefészektumorok elkülönítésében, a tumor kiterjedésének meghatározásában és a peritoneális carcinomatosis kimutatásában is. Magas evidenciával alátámasztva a multiparametrikus MRI a legpontosabb diagnosztikus módszer a cervixcarcinoma stádiumának meghatározásában, pontossága 90% fölött van. A tumor parametrialis invázióját a klinikai vizsgálat 78%-os, a CT-vizsgálat 71%-os, az MRI 92%-os pontossággal mutatja ki. A DCE MRI és a DW-MRI ígéretes képalkotói biomarkerek a terápia hatékonyságának korai felmérésére, reziduális és recidív tumor kimutatására is. Magyar Onkológia 59:216–227, 2015

Kulcsszavak: nőgyógyászati daganat, képalkotói biomarkerek, diffúziósúlyozott MRI (DW-MRI), dinamikus kontrasztanyagos MRI (DCE-MRI), multiparametrikus MRI

A mágneses rezonancia képalkotás (MRI) utóbbi években tapasztalható gyors fejlődése egyrészt a terápia igénye szerint, másrészt a technikai lehetőségek alapján új perspektívát nyitott az onkológiai képalkotásban. Fej-nyaki daganatoknál a szervmegtartó terápiás protokollok bevezetésével a képalkotók szerepe még fontosabbá vált. Az új terápiás módozatok (a sugárterápia fejlődésével, új kemoterápiás protokollok bevezetésével) a még pontosabb anatómiai információ mellett több tumorkarakterisztikus és prognosztikai információt igényelnek. A magas térerejű (3 Tesla) berendezéseken készülő multiparametrikus anatómiai és funkcionális MR-vizsgálatok tumorra specifikus MRI biomarkereket határoznak meg, a paraméterek kvantitatív változásait vizsgálják és a terápia hatékonyságáról korán tájékoztatnak. A diffúziósúlyozott MRI (DW-MRI) sejtszintű információval szolgál, a sejtsűrűségről és a sejtmembrán integritásáról tájékoztat. A módszer magas specifitása, magas negatív prediktív értéke alkalmassá teszi a tumor kimutatására. A diffúziógátlás mértéke ADC (apparent diffusion coefficient) értékkel mérhető, mely a mágneses tér erősségétől független. Az irodalomban a DW-MRI pontosságát 90% körül határozzák meg, a benignus-malignus tumor elkülönítésének ADC határértékét 0,700–1,200×10–3 mm2/s egységben közlik, de nincs közösen elfogadott ADC-küszöbérték a benignus és malignus szövetek elkülönítésére. A dinamikus kontraszthalmozó MRI (DCE-MRI) az angiogenezisről tájékoztat, a szövetek vaszkularizációjáról informál. A neoangiogenezis megváltoztatja a fiziológiás áramlási paramétereket, s ennek révén az MR vizsgálat kontraszthalmozásának változását eredményezi. A magas malignitású vagy előrehaladott stádiumú tumorok megnövekedett vérvolumene, érfal-permeabilitása és a fokozott perfúzió szemikvantitatív vagy kvantitatív módon elemezhető. A mágneses rezonancia spektroszkópiás képalkotás (MRSI) molekuláris szinten biokémiai analízist tesz lehetővé. Az eredmények biztatóak, bár további kutatás szükséges arra vonatkozóan, hogy vajon az MRSI alkalmas-e arra, hogy kimutasson vagy kizárjon rákos elváltozást olyan esetekben is, amikor a konvencionális MRI és az egyéb funkcionális képalkotó módszerek nem tudnak állást foglalni. A funkcionális MR-képalkotás fontosságát számos tanulmány demonstrálja a fej-nyaki régióban a benignus-malignus tumorok elkülönítésében, a sugárterápiára, kemoterápiára adott válaszreakció mérésében, a reziduális vagy recidív tumor kimutatásában, valamint perfúziós és diffúziós adatok prognosztikai szerepében. Nehézséget jelent, hogy a benignus és a malignus elváltozások között átfedés van, és hogy a funkcionális MR mérések rutindiagnosztikába való bevezetése napjainkban is validálás alatt van. A funkcionális MR-mérések a magas minőséget biztosító multiparametrikus MRI-nek hasznos alkotói, azáltal, hogy fontos kiegészítő biológiai, molekuláris információval szolgálnak, segítve a magas felbontású anatómiai képalkotást. Magyar Onkológia 58:269–280, 2014

Kulcsszavak: funkcionális MRI, diffúziósúlyozott MRI, dinamikus kontrasztos MRI, MR spektroszkópia, MR-biomarker

A közlemény célja a prosztatadaganat kombinált külső és interstitialis sugárkezelése után kialakult helyi kiújulás miatt végzett „salvage” brachyterápia esetismertetése. Hatvanegy éves betegünk 2009-ben szervre lokalizált, közepes kockázatú prosztatadaganatára nagy dózisteljesítményű sugárforrással („high dose rate”, HDR) 1×10 Gy brachyterápiát és 60 Gy összdózisú, konformális külső besugárzást kapott. 2013-ig remisszióban volt. 2014-ben az emelkedő PSA-szint miatt végzett kismedencei MRI és egésztest-acetát-PET/CT a prosztatában jobb oldalon dorsalisan helyi kiújulást igazolt, a csontscan negatív volt. A „salvage” kezelés lehetőségeiről történt átfogó felvilágosítást követően a beteg brachyterápiát választott, így kis dózisteljesítményű 125I sugárforrással („low dose rate”, LDR) transrectalis ultrahangvezérlettel „salvage” brachyterápiát végeztünk. A kezelés során transperinealisan szúrt tűkön át 21 db 125I „seed”-et ültettünk be a beteg prosztatájába. A teljes prosztatára, illetve a tumoros részre leadott dózis 100 Gy, illetve 140 Gy volt. A beteg jól tolerálta a kezelést. A CT/MRI fúzió alapján végzett ún. posztimplantációs dozimetria kielégítő eredményt adott. A „salvage” kezelés előtti 1,46 ng/ml-es PSA-érték a kezelés után 1, illetve 2 hónappal 0,42 ng/l-re, ill. 0,18 ng/ml-re csökkent. A betegnél gastrointestinalis mellékhatások nem jelentkeztek, a vizeletürítése kissé gyakoribbá vált. Prosztatatumor primer besugárzását követő egyedüli helyi kiújulás esetén válogatott betegeknél a LDR brachyterápia jó választás a „salvage” kezelésre. A multiparametrikus MRI alapvető, az acetát/kolin-PET/CT fontos kiegészítő módszer lehet a tumoros kiújulás helyének megállapításához és a „salvage” brachyterápia dózistervezéséhez. Magyar Onkológia 58:219–224, 2014

Kulcsszavak: prosztatadaganat, helyi kiújulás, „salvage”, „LDR” brachyterápia