A terápia nem pusztítja el a B‑sejteket, hanem működésüket célzottan gátolja, így potenciálisan biztonságosabb megközelítést kínál a korábbi kezeléseknél.

Célkitűzés: Annak vizsgálata, hogy a szöveti inhomogeni­tásokat és a valódi szóródási feltételeket figyelembe vevő, ún. modellalapú számolási algoritmusnak milyen hatása van a dózis-térfogat paraméterekre fej-nyaki daganatok brahiterápiájánál.

Anyag és módszer: Huszonnégy beteg brahiterápiás besugár­zási tervét újraszámoltuk a modellalapú „Advanced Collapsed Cone Engine” (ACE) algoritmussal. A céltérfogat dózisviszo­nyait a nagy dózissal besugarazott térfogatokkal jellemeztük, és meghatároztuk az alacsonyabb dózisokkal besugarazott térfogatokat. A védendő szervekre a nagy dózist kapott kis térfogatok dózisait, valamint átlagdózisokat számoltunk.

Eredmények: A hagyományos számolási algoritmus szinte min­den paraméterre nagyobb dózist adott, mint az ACE. A V100-ra és D90-re 1%-nál kisebb volt az eltérés. Az állkapocs dózisai 2–3%-kal, a bőr dózisai pedig 4–7%-kal voltak kisebbek az ACE-szel. A nyálmirigyekre 5–8% közötti volt az eltérés. A kü­lönbségek a legtöbb esetben szignifikánsak voltak.

Következtetések: Fej-nyaki daganatok tűzdelésénél a ha­gyományos számolási algoritmus túlbecsüli a céltérfogat és a védendő szervek dózisait. Az új számolási algoritmus klinikai alkalmazása ma még nem javasolt.

Bodács I, Takácsi-Nagy Z, Major T. Modellalapú és hagyo­mányos dóziseloszlás-számoló algoritmusok dozimetriai összehasonlítása fej-nyaki daganatok nagy dózisteljesítményű brahiterápiás kezelésénél.

Magy Onkol 70:33-39, 2026

Az autoimmun pancreatitis (AIP) a krónikus pancreatitis ritka formája, amely gyakran elzáródásos sárgaságként jelentkezik a pancreasban észlelhető térfoglaló terimével vagy anélkül. Szövettanilag limfocitás-plazmasejtes beszűrődés és fibrózis mutatható ki, valamint a szteroidra adott gyors terá­piás válasz jellemzi. Az AIP két fő típusa az 1-es vagy limfocitás-plazmocitás sclerotizáló pancreatitis (LPSP) és 2-es vagy idiopathiás ductuscentrikus pancreatitis (IDCP).

Az autoimmun hasnyálmirigy-gyulladás ritka betegség, 100 000 emberből kevesebb mint 1-ben fordul elő. A hosszan tartó (krónikus) hasnyálmirigy-gyulladás eseteinek mindössze 2%-át teszi ki.

A JAK-gátlókat, ezeken belül a tofacitinibet, a baricitinibet, az upadacitinibet és a filgotinibet egyre szélesebb körben alkalmazzák a gyulladásos kórké­pek kezelése során. Ezeket és más törzskönyvezett szereket a regisztrált indikációk mellett számos más betegségben is kipróbálták. Ebben a közle­ményben – a teljesség igénye nélkül – áttekintjük azokat a reumatológiai, bőrgyógyászati, gyomor-bél rendszeri, neurológiai, szemészeti és más kór­képeket, amelyekben a JAKi-k már bizonyítottak, vagy elvi lehetőségként felmerülnek.

A kollagenózis a szisztémás autoimmun betegségek és a vasculitisek régeb­bi gyűjtőneve. A közlemény röviden összefoglalja a szisztémás autoimmun betegségekben szenvedő páciensek gondozása során a döntéshozatalt se­gítő klasszifikációs, aktivitási, remissziós kritériumokat, a szervi károsodás megítélésére szolgáló indexeket és a kezelési javaslatokat. Részletesebben tárgyalja az elmúlt évben a klasszifikációs kritériumokban, kezelési javas­latokban történt változásokat.

A gasztroenterológia és a hepatológia nem csak a szisztémás autoimmun betegségek emésztőrendszeri érintettségével foglalkozik; számos olyan immunológiai eredetű kórképet ismerünk, amely elsődlegesen a gyomor-bél traktust, a hasnyálmirigyet vagy a májat érinti, és amelyekben gyak­ran szervspecifikus antitestek is kimutathatók. A közleményben a szerzők szervről szervre haladva foglalják össze a legfontosabb emésztőrendszeri autoimmun állapotok diagnosztikáját.

Az akut pancreatitisszel kórházba kerülő betegek túlélése napjainkban már szerencsére 95–98% körüli, viszont egyre több a bizonyíték a hazabocsátást követő morbiditási és mortalitási kockázatokról. Ebben a vizsgálatban 2012 és 2021 között 2613 beteg utánkövetését végezték el magyar kutatók, és az eredmények szerint a kórházból hazabocsátott betegek halálozási ará­nya háromszoros az átlagpopulációhoz képest. Az elbocsátást követő 90 napban csaknem annyi beteg veszti életét, mint a kórházi tartózkodás alatt, jelentős arányban szívelégtelenség vagy szepszis miatt. Ezért a kutatók utánkövetési terv kidolgozását és szűrőprogramok bevezetését javasolják.

Az inzulin első emberi felhasználásának 100 éves évfordulójára emlékezik ez a cikk. Száz évvel ezelőtt, az akkor kamasz Leonard Thompson volt az első 1-es típusú diabeteses beteg, akit sikeresen kezeltek inzulinnal és ezzel megmentették az akkoriban biztosan halálos ítéletnek számító betegségtől.

Egy 40 éves beteg újonnan fellépő hasi fájdalommal, hányingerrel és hányás­sal fordult orvoshoz. Lázról, hasmenésről vagy székelési szokásainak megváltozásá­ról nem számolt be.