A rendelkezésünkre álló adatok alapján, a daganatos betegek a COVID-fertőzés és annak szövődményei szempontjából nagy kockázatú csoportnak számítanak. A daganatos betegségek és a COVID-halálozás tekintetében több közös rizikófaktor ismert, mint például az elhízás vagy az idős kor. A kockázatot tovább növelik az alkalmazott kezelések és az egészségügyi intézményekben eltöltött hosszabb idő. A fentiek miatt több szervezet is azt javasolja, hogy a daganatos betegek, ezen belül is különösen a he­matológiai betegek – mint nagyon magas rizikójú csoport – elsőbbséget élvezzenek a COVID-ellenes oltási sorrendben. Az alábbi publikációban a daganatos betegek COVID-oltásával kapcsolatban rendelkezésre álló adatokat és ajánlásokat foglaltam össze.

Az immunrendszer daganatellenes működése, a daganatok és az immun­rendszer kapcsolata, a daganatok eliminálása az immunrendszer által hosszú éveken át az orvosi, biológiai kutatások perifériájára szorult. Az immunrendszer komplex, bonyolult működése csak a múlt század végén végzett alapkutatások sora után nyert értelmezést.

Bőrgyógyászati szaktudás és tapasztalat nélkül egyáltalán nem könnyű a bőrbetegségek helyes differenciáldiagnosztikai megítélése. Még a jól ismertnek gondolt entitások esetében is gyakori a félreismerés – és azután a helytelen kezelés. Így pl. a sebgyógyulás feltételezett zavarának kezelése alapvetően különbözik a műtét után kialakuló pyoderma gangraenosum ellátásától. Ezzel és többi példánkkal a hasonlóságuk miatt gyakran félre­ismert kórképekre szeretnénk felhívni a figyelmet.

BEVEZETÉS
A diffúz nagy B-sejtes lymphoma (DLBCL) a leggyakoribb nem Hodgkin lymphoma (NHL), mely az összes e csoportba tartozó lymphomás esetek mintegy 30–40%-át teszi ki. Bár a kezelés arany standardját képező R-CHOP (rituximab és ciklofoszfamid, doxorubicin, vincristin és prednizolon) séma mellett a betegek zöménél tartós gyógyulás érhető el, az összes eset 10–15%-ában találkozhatunk primer refrakter betegséggel, míg a betegek egy további 20–30%-ánál relapszus alakul ki. Az R-CHOP kezelésre nem reagáló betegek terápiás kilátásai kedvezőtlenek, bár a betegek egy része középdózisú kemoterápiával és azt követő autológ hematopoetikus transzplantációval meggyógyítható.

A szervtranszplantáció során alkalmazott krónikus immunszupresszív kezelés emeli a bőr melanoma malignum gyakoriságát.

Adenovírusok élethossziglan lappanganak az immunsejtekben, külső vagy belső hatásokra aktiválódnak, tünetmentesen ürülnek, generalizált halá­los opportunista fertőzéseket okozhatnak. Kockázati tényező pl. a HIV-fertőzés és a terápiás immunszuppresszió. Génterápia céljára vektorként használhatók.

Az immunrendszer fő feladata a szervezetbe kerülő idegen fehérjék, antigé­nek, fertőző ágensek elleni harc, de a szervezeten belül kialakuló daganatos folyamatok elleni küzdelemben is fontos szerepe van. Az immunrendszer reagál a környezeti fizikai (hő, ultraibolya sugárzás, radioaktivitás) és kémiai ágensekre (dohányzás, környezetszennyezés, gyógyszerek) is. Ezek az ágen­sek stimulálhatják a működést (túlérzékenységi reakciók, autoimmunitás), vagy gátolhatják azt (fokozott hajlam a rákra vagy fertőzésekre). Ezekkel a jelenségekkel foglalkozik az immuntoxikológia.

A rizikóbetegséggel élő, immunológiailag sérült betegek fertőzései gya­koribbak és súlyosabb formában zajlanak. Az alapbetegség ellen alkalma­zott kezelés e nemkívánatos velejárójának kivédésére egyik fő eszközünk a vakcináció. Elkerülni a veszélyest, megelőzni a megelőzhetőt – az immu­nizációnak ez a lényege. 

A nyiroködéma tüneti, konzervatív kezelése mellett léteznek már valódi állapotjavulást eredményező műtétek, amiket technikai igényük és bonyolultásguk okán egyelőre csak kevés helyen végeznek.

Az agresszív B-sejtes limfómák első vonalbeli kezelése a stádiumtól és a kockázati tényezőktől függetlenül rituximabot, valamint cyclophosphamidot, adriamycint, vincristint és prednisolont tartalmazó polikemoterápia. A nagy nyirokcsomó-konglomerátum, illetve az extranodális szervérintettség konszolidációs sugárkezelést is indokolhat. A relabáló agresszív B-sejtes limfómás betegek közül csak azoknak van reális esélyük a hosszú távú túlélésre, akik sikeres mentő kezelést követően autológ vagy allogén őssejtátültetésben részesülnek. A többi beteget klinikai vizsgálatok keretében kell kezelni, illetve palliatív mono- vagy polikemoterápiában részesíteni.