Egy közlemény szerint az AI-doktor jobb, mint a kiégett, érdektelen humán orvos. A ChatGPT legújabb verziói egyre jobban teljesítenek az orvosi diag­nosztika és döntéshozatal területén az elméleti teszteken, de hogyan teljesít az AI (a gép) valós orvosi megoldások esetén? Hogyan jutott el az orvoslás az implantációtól az orvosi ember-kiborgokig? Eljutott-e már valóban?

A rheumatoid arthritis (RA) krónikus polyarthritis klinikai képében je­lentkező betegség, melyben a krónikusan fennálló proinflammatorikus citokinterhelés, inadekvát D₃-vitamin-ellátottság, fizikai inaktivitás, másod­lagos sarcopenia, valamint a gyakran alkalmazott kortikoszteroid-terápia okozta csökkent csonttömeg akár a populáció 50%-ánál is fennállhat, 30%- nál pedig ez elérheti az osteoporosis mértékét. Emellett a törési rizikó, főleg a vertebrális, akár 3–5-ször gyakoribb lehet. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika Kenézy Gyula Campusán a 2024. április és 2025. január közötti időszakban az RA-val gondozott be­tegeinkkel folytatott kutatásunk során azt vizsgáltuk, van-e különbség az RA-ban szenvedők és a korban és nemben illesztett RA-ban nem szenvedők között a csontdenzitás, a törési rizikó tekintetében, valamint a prevalens törések és elesések gyakoriságában. Másodsorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a csontdenzitást, az elesési és prevalens törési gyakoriságot hogyan befolyásolják az RA betegségspecifikus jellegzetességei.

A deréktáji fájdalom a leggyakoribb mozgásszervi betegség, amellyel a betegek orvoshoz fordulnak. Az esek legnagyobb részében rövid idő alatt megszűnik, akár kezelést sem igényel. Azonban ha krónikussá válik, kezelésében a biopszichoszociális megközelítés hozhat eredményt, amely teammunkában valósítható meg.

Az utóbbi években vissza-visszatérően sor kerül az Orvostovábbképző Szem­lében egy reumatológiai blokk szerkesz­tésére, ami nem könnyű feladat. Amellett, hogy a reumatológia minden ága fejlődik, valamennyi degeneratív és gyulladásos-immunológiai patogenezisű reumatológiai kórkép esetében egyre többet tudunk a molekuláris/szöveti háttérről, találunk újabb és újabb terápiás célpontokat, van­nak olyan problémák, amelyekkel a napi gyakorlatban mind sűrűbben találkozunk, és amikkel foglalkoznunk kell. A jelenle­gi lapszámunkban közzétett publikációk négy, napjainkban kiemelt jelentőségű témakört fognak át: a szarkopéniát mint progresszív izomvesztést, a nehezen ke­zelhető rheumatoid arthritis (RA) klinikai kihívásait, az RA-val társuló osteoporo­sist és törési kockázatot, valamint a kró­nikus mozgásszervi betegek centrális szenzitizációjának és fájdalomérzetének pszichoszomatikus összefüggéseit.

Több klinikai vizsgálat (FARAONIC, ROCKET-AF, GLORIA-AF, ETNA-AF, RE-LY, ARISTOTLE, ENGAGE AF-TIMI 48, EMIR) és egy amerikai beteg­regiszter eredményeit összefoglaló áttekintés következtetése szerint a rivaroxaban és általában a direkt orális antikoagulánsok (DOACs) haté­konysága és biztonságossága felülmúlja a warfarinét szívelégtelenségben (HF) és pitvarfibrillációban (AF) szenvedő betegek körében. Ebben a beteg­populációban a DOACs alkalmazása előnyben részesítendő a K-vitamin-antagonistákkal szemben, mivel a stroke vagy szisztémás embólia kocká­zatát 17%-kal, az összes okból bekövetkező mortalitást 15%-kal, a súlyos vérzés rizikóját 11%-kal, az intrakraniális vérzés kockázatát pedig 46%-kal csökkenti, ráadásul ezek a kedvező hatások a HF-betegek teljes spektru­mára kiterjednek.

A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismer­tek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózis­ban alkalmazzák.

 2003 és 2023 közötti forrásokból készült szisztematikus irodalmi áttekin­tés és metaanalízis vizsgálta a 19 év alatti gyermekpopulációban az élő, attenuált (LAIV) és az inaktivált (IIV) vírust tartalmazó influenzavakcinák abszolút és relatív hatásosságát. 109 tanulmány alapján mindkét vakcina körülbelül 50%-os abszolút hatásosságot mutatott, összességében a két vakcina hatásossága a gyermekpopulációban nagyrészt ekvivalensnek tekinthető.

Az egészségi mutatók és a bélmikrobiom összetétele alapján rangsorolták a bélflórát alkotó 50-50 legkedvezőbb és legártalmasabb baktériumfajt.

A FABP5 zsírsavkötő fehérje gátlása javulást eredményezett a pikkelysömörre jellemző bőrelváltozásokban.

Koreai kutatók szerint az immun-neurális tengely egyensúlyának felborulása lehet a súlyos depresszió kialakulásának alapvető mechanizmusa.