A manifeszt hipertireózis fokozza a pitvarremegés előfordulásának koc­kázatát. Új keletű pitvarfibrilláció felismerésekor a pajzsmirigyfunkció ellenőrizendő. Jelen közlemény célja röviden összefoglalni a szubklinikai pajzsmirigy-túlműködés és a pitvarremegés kapcsolatát. A szubklinikai hipertireózis is fokozza a pitvarfibrilláció kockázatát, a túlműködés meg­szüntetése csökkenti a kockázatot, és az esetek nagy részében a már meglé­vő pitvarremegés spontán megszűnéséhez vezet. Az aritmiára nézve magas kockázatú pácienseknél javasolt a szubklinikai hipertireózis kezelése.

A pitvarfibrilláló betegek tartós antikoaguláns kezelésére K-vitamin-antagonistákat vagy direkt orális antikoaguláns készítményeket (DOAC) alkalmazhatunk. Jelen összefoglalóban e gyógyszerek használatát mutatjuk be krónikus vesebetegek esetében.

A Spanyolországban 2021–2022 során, valós körülmények között végzett EMAYIC obszervációs vizsgálatban csaknem 500, szívelégtelenségben (HF) és pitvarfibrillációban (AF) szenvedő beteg vett részt, akik napi 60 mg edoxabanterápiában részesültek. A megfigyelt vérzési arány tekinte­tében a bal kamrai ejekciós frakció (LVEF) három kategóriája (megtartott, csökkent, súlyosan csökkent) között nem volt különbség, és a vizsgálat mindhárom csoportban alacsony, összehasonlítható mértékű incidenciát igazolt súlyos vagy klinikailag releváns, de nem súlyos (clinically relevant non-major – CRNM) vérzés tekintetében. A stroke előfordulási aránya is alacsony (1,5%) volt, súlyos mellékhatásokat pedig nem tapasztaltak az edoxabankezelés során.

Több klinikai vizsgálat (FARAONIC, ROCKET-AF, GLORIA-AF, ETNA-AF, RE-LY, ARISTOTLE, ENGAGE AF-TIMI 48, EMIR) és egy amerikai beteg­regiszter eredményeit összefoglaló áttekintés következtetése szerint a rivaroxaban és általában a direkt orális antikoagulánsok (DOACs) haté­konysága és biztonságossága felülmúlja a warfarinét szívelégtelenségben (HF) és pitvarfibrillációban (AF) szenvedő betegek körében. Ebben a beteg­populációban a DOACs alkalmazása előnyben részesítendő a K-vitamin-antagonistákkal szemben, mivel a stroke vagy szisztémás embólia kocká­zatát 17%-kal, az összes okból bekövetkező mortalitást 15%-kal, a súlyos vérzés rizikóját 11%-kal, az intrakraniális vérzés kockázatát pedig 46%-kal csökkenti, ráadásul ezek a kedvező hatások a HF-betegek teljes spektru­mára kiterjednek.

A pirtobrutinibot (Jaypirca) szedő CLL betegeknél hasonló általános válaszadási arány,t tapasztaltak, mint az ibrutinibot szedő betegeknél.

Az antikoaguláns terápia indítása vagy visszaállítása intracerebrális vérzést
követően nagy körültekintést és több szakma konzultációját igénylő döntéshozatal nyomán történhet. Ennek során a tromboembolizációs rizikó, az agyvérzés típusa határozza meg, hogy vérzés után is alkalmazható-e tartós antikoaguláns kezelés – ha igen, annak időzítése döntő jelentőségű. Az orális antikoagulálás során a direkt orális antikoagulánsok preferálandók.

A renin–angiotenzin–aldoszteron rendszer (RAAS) inhibitorait, be­leértve az angiotenzin-konvertáló enzim inhibitorait (ACEI-k) és az angiotenzinreceptor-blokkolókat (ARB-k), széles körben alkalmazzák a ma­gas vérnyomás kezelésében. Mind az ACEI-k, mind az ARB-k hatékonyan csökkentik a vérnyomást, azonban hatásukat különböző helyeken fejtik ki. Az összefoglaló alapjául szolgáló közlemény azon elemzések tanulságait összegzi, amelyek az ACE-gátlók és az ARB-k alkalmazásában rejlő lehet­séges klinikai különbségeket vizsgálták.

A mesterséges fény által kiváltott cirkadián ritmuszavar metabolikus és érrendszeri zavarokat okozhat, amelyek növelik a kardiovaszkuláris kockázatot.

A cikkben átfogó képet kaphatunk az elhízás epidemiológiájáról, patofiziológiai hátteréről, legfőbb szövődményeiről; a metabolikus, kardiovaszkuláris, onkológiai, pszichés és mozgásszervi következményeiről, diagnosztikai kritériumairól és mód­szereiről, valamint a kezelési lehetőségekről, a megelőzés stratégiáiról és a népegészségügyi programokról is.

 Évekkel ezelőtt az emberek csak a szívritmuszavarra utaló, megérzett tü­neteik miatt fordultak kardiológushoz. Az orvos elvégezte a vizsgálato­kat (például Holter-vizsgálat), és remélték, hogy ezekkel el tudják kapni az aritmiát, mert az újra előfordul abban az időszakban, amikor a beteg a monitort viseli. A ritmusdetektáló okosóra azonban folyamatosan képes a detektálásra, így mára a betegek úgy is felkereshetik az orvost, hogy elmondják, mit éreztek, és bemutatják, amit az óra EKG-ja ekkor jelzett. Ebben azonban csak a beteg által megfelelően használt valid okosóra adta EKG-kép kapcsán lehet bízni.