Az elmúlt évtizedben a sclerosis multiplex (SM) lefolyásának spektruma megváltozott. A természetes kórlefolyás enyhébbnek tűnik, a demielinizációs megbetegedés első jeleitől kezdve a progresszív szakaszáig. Ez valószínűleg több tényező kölcsönhatásának eredménye, beleértve a diagnosztikai kritériumoknak és a sclerosis multiplex epidemiológiai jellemzőinek változását, a korai és megfelelő betegségmódosító kezelések hatását, és a népesség általános egészségi állapotának javulását.

Biomarkerek az SM progressziójának követésében

A biológiai és a valódi életkor szerepe

Kaliforniai kutatók a placenta által termelt ösztriol hormon adagolásával remielinizációt értek el sclerosis multiplexben.

Az elmúlt években jelentős előrelépés történt a sclerosis multiplex hátte­rében zajló patológiai folyamatok feltárásában, mellyel együtt a betegek életminőségének javulását eredményező több új kezelési lehetőség vált elérhetővé.

Bár az intravénásan adott autológ mesenchymalis őssejt kezelés biztonságos, de sem radiológiai, sem klinikai hatás nem volt kimutatható egy év alatt.

Bár az intravénásan adott autológ mesenchymalis őssejt kezelés biztonságos, de sem radiológiai, sem klinikai hatás nem volt kimutatható egy év alatt.

Az új biológiai terápiák – így a tumornekrózis faktor-alfa gátlók és a chekpoint-inhibitorok – bevezetésével emelkedik a iatrogén demielinizációk gyakorisága. A iatrogén központi idegrendszeri gyulladások prognózisa azonban kedvező, mivel jól reagálnak az alkalmazott biológiai gyógyszer felfüggesztésére és szteroidra, de nekrózis faktor-alfa gátló kezelés mellett, illetve chekpoint-inhibitorok újraindításakor hosszú távú monitorozás szükséges. 

A neurális plaszticitás a központi idegrendszer (KIR) azon tulajdonsága, mely során strukturális és funkcionális adaptáció révén az agy képessé válik arra, hogy a sérülés, külső behatás, környezeti változások okozta idegrendszeri károsodást követően, az agy újratanulja az elveszett működéseket.