A rosacea krónikus, relapszusokkal járó gyulladásos bőrbetegség, amely világszerte a felnőtt népesség mintegy 5,46%-át érinti. Bár a szisztémás te­rápiás módozatok fontos szerepet játszanak a súlyos esetekben, az enyhe és közepesen súlyos kórformák ellátásának alappillérei a lokálisan alkalmazott (topikális) készítmények. Jelen szisztematikus áttekintés 21 randomizált, kontrollált vizsgálat kvantitatív elemzése során hat hatóanyag (ivermektin, minociklin, azelainsav, metronidazol, brimonidin és oximetazolin) haté­konyságát értékelte. A bevont vizsgálatok alapján az ivermektin hatéko­nyabbnak bizonyult az azelainsavnál és a metronidazolnál, a minociklin pedig szintén eredményesen csökkentette a rosacea tüneteit. A brimonidin és az oximetazolin a perzisztens faciális erythema mérséklésében mutatott szignifikáns hatást. Az eredmények értelmezése során ugyanakkor figye­lembe kell venni a vizsgálatok heterogenitását és a közvetlen hatóanyag-összehasonlítások korlátozott számát.

A vizsgálatok arra utalnak, hogy a Sjögren‑szindrómának legalább két immunológiailag elkülöníthető típusa létezik.

A leflunomid és a hidroxi-klorokin kombinációja hatékony és megfizethető kezelési lehetőséget kínál a betegség szisztémás aktivitással járó formájában.

A könny nagyon gyorsan történő párolgása vagy a szem elégtelen könny­termelése szemszárazsághoz vezethet, és gyulladást is okozhat. Ez a tünet bármely életkorban előfordulhat, és a nők körében valamivel gyakoribb, mint a férfiaknál.

A renin–angiotenzin–aldoszteron rendszer (RAAS) inhibitorait, be­leértve az angiotenzin-konvertáló enzim inhibitorait (ACEI-k) és az angiotenzinreceptor-blokkolókat (ARB-k), széles körben alkalmazzák a ma­gas vérnyomás kezelésében. Mind az ACEI-k, mind az ARB-k hatékonyan csökkentik a vérnyomást, azonban hatásukat különböző helyeken fejtik ki. Az összefoglaló alapjául szolgáló közlemény azon elemzések tanulságait összegzi, amelyek az ACE-gátlók és az ARB-k alkalmazásában rejlő lehet­séges klinikai különbségeket vizsgálták.

Egy vizsgálat szerint a menopauza környékén a rendszeres nemi élet csökkenti a genitourináris szindróma kellemetlen tüneteinek kockázatát.

Égési sérülteknél alapvető fontosságú a mihamarabbi, égési centrumban
történő, adekvát kezelés. Fontos a kalkulált folyadékszükséglet rendszeres
újraértékelése és szükség szerinti revideálása a túlzott folyadéktöltés
vagy az elégtelen folyadékbevitel elkerülése céljából. Míg a felületes
égések (I. vagy II.a fokú) heg nélkül gyógyulhatnak, a II.b fokú vagy mélyebb
sérülések esetén műtéti ellátás vagy speciális sebfedés szükséges.
Az égési sebek sztáziszónájában a sérülés utáni napokban elmélyülhet
a seb, ezért a kiterjedt égések esetén a mélység újraértékelése javasolt.
Nekrotikus szövet esetén nekrektómia végzendő proteolitikus enzimeket
tartalmazó készítménnyel, vagy tangenciális módon az életképes
sebalapig vagy epifasciális módon, az elhalt szövet izomfasciáig történő
réteges sebészi eltávolítása útján. A hagyományos sebfedő módszerek
mellett autológ bőrtranszplantáció lehetséges.

A gasztroenterológiai tárgyú összefoglaló az epeutak gyulladásos beteg­ségeit ismerteti a primer sclerotizáló cholangitis kivételével. Az epeúti gyulladások osztályozása az anatómiai lokalizáció és az etiológia szerint lehetséges. A közlemény taglalja a diagnosztika és a kezelés lehetőségeit is.

A közlemény átfogó képet kíván adni a szisztémás autoimmun betegségek, gyulladásos eredetű reumatológiai kórképek leggyakoribb belgyógyászati vonatkozásairól, melyekkel a szakma minden területén találkozhatunk, és kellő időben történő felismerésük jelentős szerepet játszik a betegek túlélésében.

A gyógyszerek által okozott tüdőbetegségek heterogén csoportot alkotnak, melyeknek hátterében többféle gyógyszercsoport állhat. Az intersticiális tüdőbetegségek kialakulásában egyre gyakrabban mutatható ki valamilyen gyógyszertoxicitás, és a potenciális kiváltó szerek listája sajnos egyre bővül.