Az összefoglaló közleményben elsősorban a másodlagos hipogammaglobulinémia felismerésére, a primer formáktól való elkülönítésére koncentrálunk. A hemato-onkológiai, autoimmun betegségekre és a kezelésükre alkalmazott immunszuppresszív szerekre fókuszálva bemutatjuk azok immunglobulin (Ig) termelésre gyakorolt hatását. Az összefoglalóban kitérünk a klinikai gyakorlatban alapvető diagnosztikus és terápiás szempontokra is.

Az autoimmun hepatitis ismeretlen eredetű, immunmediált gyulladásos májbetegség. Kialakulásában kulcsszerepet játszik genetikailag hajlamos egyéneknél a környezeti tényezők hatására, a T-regulátor sejt elégtelen funkciója következtében a  hepatocyták elleni öntolerancia elvesztése és a szövetkárosító autoimmun reakció. Emelkedett transzaminázszint, autoantitestek, magas szérum-IgG-szint, hisztológiában interface hepatitis, lymphoplazmasejtes infiltráció jellemzi. Döntően középkorú nők betegsége, de bármely életkorban előfordul. Évekig tünetmentes lehet, és jelentkezhet súlyos akut vagy krónikus hepatitis, illetve „kriptogén” cirrózis képében. A kórlefolyás igen nagy egyéni változatosságot mutathat, jellemzően fellángolásokkal és spontán remissziókkal járhat.

Egy amerikai kutatócsoport a rákos sejtek felébresztésének és az áttétek képződésének megakadályozásában kulcsszerepet játszó szignalizációs útvonalat írnak le.

Az epigenetika fogalmilag és gyakorlatilag is kihívást jelentő kutatási terület. Az elmúlt 5 év munkája azonban azt sugallja, hogy ez állhat a rákos megbetegedések kialakulásával, elszaporodásával és újbóli megjelenésével kapcsolatos kérdések mögött.

Minden immunitás egyben sejtes immunitás is. Sejtek szerepelnek az im­munreakciók forrásaiként és célpontjaiként egyaránt. Sejtek vesznek részt közvetlenül vagy közvetve a veleszületett (természetes) immunitás minden mechanizmusában, valamint a szerzett (adaptív) immunválaszban is. Ami a közvetlen részvételt illeti, szűkebb értelemben a sejtek által végrehajtott-mediált immunitást nevezték korábban celluláris immunválasznak. A jelen összefoglaló célja a sejtközvetített (celluláris), T-limfocitákon alapuló im­munitás rövid jellemzése.

A daganatok kikerülik vagy elnyomják az immunrendszer spontán tumorellenes védekezését, ám az immunterápia ezt a blokádot áttörve akár több kezelésen progrediált betegek körében is tartós és komplett választ ered­ményezhet. Ezért az immunterápiát sokan már az onkológia ötödik egyen­rangú pillérének tekintik.

Néhány újdonságról: atezolizumab és bevacizumab kombinációjával a túlélés meghosszabbítható az újonnan diagnosztizált hepatocelluláris carcinomás betegeknél; a túlélés hosszabb, mint ami a jelenlegi standard nexavarral elér­hető. Mesotheliomás betegeknél, akik megelőző platina alapú kemoterápia mellett progrediáltak, pembrolizumabbal ugyanolyan eredményt értek el, mint konvencionális kemoterápiával, a tumorválaszt mutató esetek száma több, mint amit kemoterápiánál tapasztaltak. Endometrium carcinomákban a lenvatinib és a pembrolizumab kombinációjával ígéretesek az eredmé­nyek. Az axitinib és a pembrolizumab új első vonalbeli kezelés vesesejtes carcinomákban. A GEJ tumorokban az ún. Dickkopf-1 fehérje kifejezett jelen­léte prediktív értékkel bír a pembrolizumabkezelés hatékonyságát tekintve.

A daganatok elleni védekezésben a sejtközvetített adaptív immunválasznak tulajdonítanak elsődleges szerepet; ennek kulcsfontosságú résztvevői a T-limfociták. Az antigénspecifikus T-sejtek aktiválódása, felszaporodása és aktivitásuk kifejtése többlépéses folyamat, melynek kimenetelét a részfolyamatokat pozitívan, illetve negatívan befolyásoló szabályozó mechanizmusok egyensúlya szabja meg. A hatékony tumorellenes immunválasz kialakulását számos tényező akadályozhatja, mint például a tumorantigének vagy a feldolgozásukhoz szükséges molekulák nem megfelelő szintű kifejeződése, gátló molekuláris kölcsönhatások (pl. az ún. immunellenőrző pontok), immunszuppresszív faktorok, különféle szuppresszor sejtek. A daganatok elleni immunvédekezés hatékonyabbá tételére különböző terápiás stratégiákat fejlesztettek ki, melyek közül napjainkban a legelterjedtebb az immunválasz „fékjeinek” kiiktatását célzó immunellenőrzőpont-gátlók alkalmazása. Ezen immunmoduláns ellenanyagokkal a hagyományos kezelésmódoknál kedvezőbb eredményeket értek el a daganatok egyre szélesedő palettáján, azonban a betegek többsége nem vagy csak időlegesen reagál a kezelésre. Nagy erőfeszítéseket tesznek ezért az immun- és egyéb terápiák racionális kombinációi kidolgozására, valamint a rezisztenciamechanizmusok és a terápia kimenetelét megjósolni képes prediktív markerek azonosítására. Magy Onkol 63:165-171, 2019

A túlzott alkoholfogyasztás az egyik fő oka a cirrózisnak, a hepatocelluláris karcinómának és az akut májelégtelenségnek. Az alkoholos májbeteg­ség patogenezisében az alkohol (és az acetaldehid) direkt toxicitása, az oxidatív stressz, a gyulladás, a bélflóra diszbiózisa mellett a genetikai té­nyezők szerepe is egyre nyilvánvalóbb. A diagnózis általában nem igé­nyel májbiopsziát. A terápia része az absztinencia elérése és fenntartása, a malnutríció megszüntetése. A májbetegség gyógyszeres kezelésére ma is kevés az eszközünk. Dekompenzált cirrózisban májtranszplantációra 6 hónapos absztinencia után kerülhet sor. Nem megoldott a szteroidra nem reagáló súlyos alkoholos hepatitiszes betegek korai májtranszplantációja.

A petefészekrák ritka, magas mortalitású daganat. A kórkép kialakulásával kapcsolatos ismeretek az ezredforduló óta jelentősen megváltoztak, és az azonosított genetikai, reprodukciós és hormonális faktorok lehetőséget teremtenek személyre szabott kockázatbecslő modellek alkalmazására, illetve akár megelőző rizikócsökkentő műtét elvégzésére.