A daganatos betegeknél előforduló vénás események kialakulásának rizi­kója magasabb a nem daganatos betegekhez képest. Alábbi írásunkban célunk összefoglalni az említett betegcsoportnál a vénás tromboembólia főbb rizikófaktorait, patomechanizmusát, a megelőzés módszereit, a diag­nosztikai, illetve kezelési lehetőségeket.

Napjaink gasztroenterológiai gyakorlatában egyre többször találkozunk antithromboticus terápiában részesülő betegekkel. Az endoszkópos be­avatkozásokat megelőzően ebben a betegcsoportban az antithromboticus terápia optimalizálása válhat szükségessé. A megfelelő terápiamódosí­táshoz alapvetően az endoszkópos beavatkozás okozta vérzéses és az alapbetegség okozta thromboticus rizikót kell figyelembe vennünk. Jelen közlemény a rutin gasztroenterológiai gyakorlatban leginkább előforduló esetekhez hivatott részletes szakmai segítséget nyújtani.

A magasvérnyomás-betegség kezelésére javasolt diuretikumok közül az irányelvek a tiazidszerű diuretikumokat preferálják, mivel a hagyományos tiazidokhoz képest ezek hosszabb hatástartamúak és nagyobb vérnyo­máscsökkentő hatékonysággal rendelkeznek. Hazánkban leginkább az indapamidot alkalmazzák (önmagában vagy ACE-gátló perindoprillal kom­binálva), amely számos betegcsoportban és tanulmányban igazolta már kedvező hatását (stroke-on átesett betegek – PATS, PROGRESS; diabeteses betegek – ADVANCE; időskori hypertoniás betegek – HYVET). Jelen ismer­tetett tanulmányban e négy vizsgálat összevont adatait mutatjuk be.

A fejlett országok morbiditási és mortalitási adatainak vezető betegségcso­portját változatlanul az ateroszklerotikus hátterű megbetegedések alkot­ják. Kiterjedt és intenzív kutatások fokozatosan feltárták az atherosclerosis legfontosabb rizikótényezőit és azok befolyásolási lehetőségeit. Az elmúlt három évtizedben a hypercholesterinaemia kezelésében elsődleges szerepet játszó sztatinok, illetve sztatin + ezetimib kombinált terápia alkalmazása le­hetővé tette az atherosclerosis progressziójának megállítását, kedvező eset­ben akár a plakk-képződés regresszióját is. A szűk mellékhatásspektrummal rendelkező és igen hosszú, akár egyszeri adag 180 napig tartó, 50%-os LDL-koleszterin-csökkenést eredményező inclisiran klinikai alkalmazása egy új korszak kezdetét jelenti az atherosclerosis elleni küzdelemben.

Az asztma a légutak egyik leggyakoribb krónikus megbetegedése, amely­nek diagnózisa a különböző fenotípusok miatt komplikált. Emiatt szükséges a kórképek mögött megbújó mechanizmusok minél pontosabb feltárása, a gyulladás kialakulásában részt vevő sejtek – így az eozinofilok – funkcióinak még alaposabb megismerése.

Minden immunitás egyben sejtes immunitás is. Sejtek szerepelnek az im­munreakciók forrásaiként és célpontjaiként egyaránt. Sejtek vesznek részt közvetlenül vagy közvetve a veleszületett (természetes) immunitás minden mechanizmusában, valamint a szerzett (adaptív) immunválaszban is. Ami a közvetlen részvételt illeti, szűkebb értelemben a sejtek által végrehajtott-mediált immunitást nevezték korábban celluláris immunválasznak. A jelen összefoglaló célja a sejtközvetített (celluláris), T-limfocitákon alapuló im­munitás rövid jellemzése.

A hematológiai malignitások immunterápiája az utóbbi 6 évben robbanás­szerűen fejlődött. A rendelkezésre álló CAR-T sejtes kezelések eddig kezel­hetetlen betegcsoportokban is rendkívül hatásosak, meghosszabbíthatják a betegek túlélését, akár tartós betegségmentességet is elérhetünk velük. 

A gyulladásos folyamatoknak döntő szerepük van az atherosclerosis kiala­kulásában. Jelen cikk a szubklinikus gyulladás jelentőségével és a gyulladá­sos markerek kockázatbesorolást támogató szerepével foglalkozik, valamint bemutatja a gyulladáscsökkentő kezelésben rejlő lehetőségeket a nagy kockázatú szívbetegek kardiovaszkuláris eseményeinek visszaszorításában.

Az egyre szélesebb körben alkalmazott kettős vérlemezkegátló kezelés kétségkívül növeli a tápcsatornai vérzések veszélyét. A jelen dolgozatban a gyomorvédelem lehetőségeit tekintjük át abban a kardiológiai beteg­populációban, ahol az elvégzett intervenciók a kettős aggregációgátló kezelést szakmailag feltétlenül indokolják.

Az orrvérzés szinte mindig riadalmat keltő esemény. A vérzés mögött szá­mos etiológia állhat, az orrvérzés nem betegség, hanem tünet. Amennyiben a kiváltó ok ismert, törekedni kell annak megszüntetésére. A terápiás stra­tégiát meghatározza az orrvérzés karakterisztikája. A spektrum az enyhe felső légúti infekciónál használható orrkenőcstől a makacs, recidív hátsó vérzések esetén alkalmazható érligatúra különböző formáiig tart. Amennyiben a kiváltó okot sikerül eliminálni, recidívára nem kell számítanunk.