A DREAM-adatbázisra épülő, 716 vizsgálatot összefogó hálózati metaanalízis célja az öt fő vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport és kombinációik rövid távú tolerálhatóságának összehasonlítása volt. Az angiotenzin‑II‑receptor‑blokkolók – különösen kalciumcsatorna‑blokkolóval kombinálva – kevesebb mellékhatás miatti kezelésmegszakítással jártak, míg a kalciumcsatorna‑blokkolók és egyes kombinációk esetében a megszakítások aránya magasabbnak mutatkozott.
A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismertek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózisban alkalmazzák.
A drospirenon ösztrogénekkel együtt kombinált fogamzásgátlóként is alkalmazható, de ma már elérhető csak drospirenont tartalmazó orális fogamzásgátló is. Mivel az ösztrogének kedvezőtlen mellékhatásokkal járhatnak (pl. anyagcserehatások, tromboembóliás események), alkalmazásuk megfelelő elővigyázatosságot igényel; a drospirenon kedvezően befolyásolhatja például az anyagcserehatásokat a kombinációs készítmények részeként, illetve monoterápiaként megfelelő alternatíva lehet a fogamzásgátlásban. Az alábbiakban a drospirenon farmakológiai és metabolikus hatásait foglaljuk össze.
A renin–angiotenzin–aldoszteron rendszer (RAAS) inhibitorait, beleértve az angiotenzin-konvertáló enzim inhibitorait (ACEI-k) és az angiotenzinreceptor-blokkolókat (ARB-k), széles körben alkalmazzák a magas vérnyomás kezelésében. Mind az ACEI-k, mind az ARB-k hatékonyan csökkentik a vérnyomást, azonban hatásukat különböző helyeken fejtik ki. Az összefoglaló alapjául szolgáló közlemény azon elemzések tanulságait összegzi, amelyek az ACE-gátlók és az ARB-k alkalmazásában rejlő lehetséges klinikai különbségeket vizsgálták.
A vérnyomás, valamint a folyadék- és elektrolitegyensúly szabályozásában kulcsfontosságú szerepet játszó renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer hosszan tartó túlműködése vérnyomás emelkedést, hipertóniát, valamint egyéb kardiovaszkuláris rendellenességeket okozhat. Az angiotenzinkonvertáló enzimet gátlók és az angiotenzinreceptor-blokkolók két olyan gyógyszertípus, amelyek gátolják a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer túlműködését, de különböző módon hatnak.
A szív baroreflex érzékenységének károsodása a demencia és a halálozás fokozott kockázatával jár a vérnyomáscsökkentő gyógyszereket nem szedő időseknél.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.