A vizsgálatok szerint szoros összefüggés van a szérum húgysavszintje és a szív- és érrendszeri betegségek, azaz a hypertonia, az elhízás, a 2-es tí­pusú diabetes, a szívinfarktus, a szívelégtelenség, a stroke és a krónikus vesebetegség között nemcsak hyperuricaemia esetén, hanem már a magas normális húgysavszint (300–360 μmol/l) esetében is. A hazai konszenzus­ajánlás szerint a szérum húgysavszintjének meghatározása és rendszeres ellenőrzése javasolt a fokozott cardiovascularis kockázatú személyek ese­tében. Tünetmentes hyperuricaemia esetén indokolt a cardiovascularis és renalis társbetegségek irányában történő szűrés.

A nem szteroid gyulladásgátlók szedése idős, 2-es típusú diabetesben szenvedőkben a szívelégtelenség kockázatával jár.

Május 26–28. között idén is megrendezésre került az Egri Kar­diológiai Napok, ahol Dr. Szilágyi Attilával, az egri Markhot Fe­renc Oktatókórház és Rendelőintézet kardiológusával a mineralokortikoid-receptor-antagonisták (MRA) szívelégtelenség kezelésében betöltött szerepéről beszélgettünk.

Az akut és sok esetben intenzív fájdalom csillapítása a fájdalomcsillapítási algoritmusok ismeretében a kórkép jellegéhez, a fájdalom nagyságához, a beteg egyéni kockázataihoz igazodó kell, hogy legyen. Számos esetben analgetikum is elégséges, más esetekben a gyulladáscsökkentés is fontos szempont a kórfolyamat jellege alapján. A leggyakrabban alkalmazott gyógyszercsoport a nem szteroid gyulladáscsökkentőké (NSAID). Ismert mellékhatások miatt a cél az NSAID dózis és alkalmazás időtartamának a lehető legrövidebbre való csökkentése. A fájdalom nagysága és intenzitása, a kórkép jellege alapján, az egyéni rizikótényezők mérlegelésével adhatók opioidok vagy ezekkel kombinált készítmények. 

Egy új vizsgálat szerint a szívelégtelenségben használt ivabradin enyhülést hozhat az emelkedett pulzusszámmal és gyakran igen kellemetlen elgyengüléssel járó posturális orthostatikus tachycardia szindrómában (POST-ban).

A szív- és érbetegségek kezelési irányelveinek többsége az ACE-gátlókat ajánlja első vonalbeli kezelésként, az ARB-ket inkább alternatívaként említik azok számára, akik nem tolerálják az ACE-gátlókat. Az itt bemutatott közle­mény összehasonlítja a két gyógyszercsoport alkalmazása melletti kimene­telt és mellékhatásokat. Áttekintve a bizonyítékokat, a szerzők megállapítják, hogy nincs érdemi hatásbeli vagy biztonságossági különbség az ACE-gátlók és az ARB-k között. Az összesített előny-kockázat elemzés alapján nem látják indokoltnak az ACE-gátlók előnyben részesítését az ARB-kkel szemben.

Journal of the American College of Cardiology, 2018. március

A hipertónia – a felnőttkorban leggyakoribb kardiovaszkuláris beteg­ség – gyakran szövődik diabetes mellitusszal. A diabéteszben kialakuló patofiziológiai (endokrin, kardiovaszkuláris, renális, neurális) eltérések hozzájárulnak a vérnyomás emelkedéséhez és gátolhatják a vérnyomás­csökkentő szerek hatását, ezért ilyenkor gyakran alakul ki terápiarezisztens hipertónia. A közlemény a terápiarezisztens hipertóniára vonatkozó legfon­tosabb ismereteket tekinti át, különös tekintettel a diabéteszes betegekre.

A gasztrointesztinális (GI) és kardiovaszkuláris (CV) mellékhatásokat so­káig az NSAID-ok alapvető hatásmechanizmusával, a ciklooxigenáz (COX) gátlásával, ezen belül a COX-1/COX-2 szelektivitás mértékével hozták ös­szefüggésbe. A GI toxicitást a COX-1, a CV toxicitást a COX-2 gátlásával ma­gyarázták. A nagy, randomizált, placebokontrollos vizsgálatokban és a való életben összegyűlt bizonyítékok alapján a COX-2-szelektivitás és a GI/CV biztonságosság között valószínűleg nincs értékelhető összefüggés, és az NSAID-ok a COX-gátló hatáson túl más módon is negatív hatással vannak a szívizomra. Úgy tűnik, a GI és CV biztonságosság hatóanyagonként eltérő. A mindennapokban fontos e „rangsorok” ismerete.

A funkcionálisan szelektív receptorligandok alkalmazása biztonságosabb, hatásosabb gyógyszerek kifejlesztését teszi lehetővé – a szívelégtelenség kezelésében éppúgy, mint a fájdalomcsillapítás terén.

Az androgénbioszintézist gátló abiraterone-acetát kemoterápia után meghosszab­bítja a teljes túlélést metasztatizáló, kasztrációrezisztens prosztatarákban. A jelen vizsgálat arra irányult, hogy hogyan hat ez a szer előzetes kemoterápia előtt.

The New England Journal of Medicine, 2013. január